Az ének iskolája 3. adás: Bari Lacika az osztályelső

Az ének iskolája május 4-i adásában Bari Lacika lett az abszolút győztes, így ő duettezhetett tanárával, Hajós Andrással.

Az elmúlt hetek alatt összeállt Az ének iskolája kis csapata. A 16 tehetséges kisdiák hétről hétre már nem a bejutásért küzd, hanem azért, hogy ő legyen az osztályelső: valódi közönség előtt és élő zenekari kíséret mellett kell bizonyítaniuk tehetségüket. A tanárok (Szandi, Szulák Andrea, Király Viktor és Hajós András) nem csak segítik a nebulók felkészülését, hanem szombatonként osztályozzák is a produkciókat.

A tanári kar értékelése mellett a nézőtéren ülő, a hazai könnyűzenei élet kiemelkedő alakjait magába foglaló, 15 tagú, úgynevezett sztár-tantestület pontozása is befolyásolja azt, hogy az adott héten melyik kis énekespalánta legyen az osztályelső, aki duettezhet tanárával.

Május 4-én, Az ének iskolája 3. adásában nem született meglepetés. Bár mindegyik gyerkőc fantasztikusan teljesített, az osztályelső Bari Lacika lett. Az ifjú tehetség majdnem minden tanártól 5-öst kapott, egyedül Szandi volt vele szőrösebb szívű, ugyanis a Hogyan tudnál élni nélküled című produkcióját 4/5-re értékelte. Lacika nem csak a tanári kart, hanem a tantestületet is elbűvölte – a nézőkkel együtt – így jutalmul elénekelhette az Ebony and Ivory című számot tanárával, Hajós Andrással.

Bari Lacika lett az osztályelső az Ének iskolája 3. adásában (fotó: TV2)

Bari Lacika lett az osztályelső az Ének iskolája 3. adásában (fotó: TV2)

Az osztályzatok alapján a második Farkas Zsolti lett, mégpedig a United Keserű méz című számmal. Az énekes Király Viktortól, Szanditól és Hajós Andrástól 4/5-öt kapott, míg Szulák Andreától egy 4-est zsebelt be.

A harmadik Tabatabai Nejad Flóra lett, aki mindenkit elvarázsolt a Once upon a december című dallal, így nem véletlen hogy a fiatal leányzó tanárától, Szanditól 5-öst kapott, a többi tanártól pedig 4-est.

Bari Lacika – Hogyan tudnék élni nélküled (video)

Hasonló bejegyzések..

1 hozzászólás

  1. baranyitibike szerint:

    te vagy a legjobb

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: