Tolvai Renáta és Kökény Attila egy-egy cím büszke tulajdonosai, Reni az Év Női Hangja, Attila az Év Férfi Hangja. Azonban egyik énekes sem éri be eme megtisztelő címmel, mindegyikük az Év Hangja akar lenni. A finalisták fáradságot nem kímélve gyakoroltak és készültek a pénteki fináléra. A versenyzők összeszoktak a hónapok alatt és nagyon megszerették egymást.
Annak ellenére, hogy ellenfelek, csupa jót mondanak egymásról. Reni szerint hihetetlen hangja van Attilának, elképesztő magasságokat tud kiénekelni és a rutin, ami mögötte van, az mindent visz. Attila energiabombaként emlegeti Renit, észbontóan jó táncosként, és mellette jó énekesként tartja számon. A zsűri ezegyszer csak véleményez, de nem küld haza senkit, ugyanis péntek este kizárólag a nézők szavazatai dönti el, hogy ki nyerje meg a Megasztár 5-öt. A dalok között egyenlő arányban szerepelnek magyar és külföldi számok. Sok meglepetésvendég és sztár is fellép a Megasztár 5 színpadán, többek között az egyik zsűritag, Mester Tamás is énekel egy dalt. Izgatottan árjuk a produkciókat és a végeredményt! Péntek este kiderül, hogy ki lesz 2010 Hangja!
Szerintem a tegnapi finálé unalmas volt…hosszú, az énekesek is ki voltak már fáradva. Nem is beszélve Friderikusz “beszólásáról” (x faktorral kapcsolatban). Bár Reni képviselheti az aktuális tinisztár feelinget, azért 1. dalában akadnak itt-ott hamiskás hangok. Attila egy másik korosztályt képvisel. Bár sosem szavaztam, az 50-50% tényleg a lehető legideálisabb lett volna. Kicsit furán néztem Reni arcát, hogy mintha nem nagyon lepődött volna meg az eredményen -bár lehet, hogy már kissé álmos voltam.:-) Mindenesetre a következőt nem fogom nézni: sok volt a mellébeszélés, unalomig hosszúak a döntők, a zsűri pedig…Fridi maga vallotta, hogy botfüle van, akkor miért mond olyanokat, hogy hamisan énekelt X vagy Y? Győzzön kiigazodni az ember….
Ahogy megnéztem sok-sok hozzászólást, a nézettség nem hozta a vártat…ez viszont a TV2-nek, a túlontúl hosszú műsornak, a zsűri eröltetettségének is ksözönhető.
patai anna
Szia Reni!
Te megérdemelted a győzelmet!
Én ötször szavaztam rád. Gratulálok!!!
Ruzsics Klaudia
Csodálatos Hangod van Reni. Kérlek ne add fel soha az éneklést mert nagy jövő előtt allsz.Hogy mit mondanak a rosszmáju soviniszták ne törődj velük.Elvarázsoltad az 5o éves szivemet a hangoddal.Követni fogom pályafutásodat.Nagyon drukkolok Neked a közeljövőben is.Légy sikeres, kitartó boldog. Minden elképzelhető jót kivánok neked.Judit mama.
Gratulálok Reni!Ez igazán szép volt!!!Kökény Attila is nagyon jól énekel,de azok az artikulálások az agyamra mentek!Szép nő+szép hang! 🙂
SZABO JÁNOS ! BIZTOS A VALAGAD VÉGE !HÁT IGY JÁRT! EZT NEM HEGEDŰVEL KELLETT MEGNYERNI !
MEG VOLT JÁCVA AZ EGÉSZ.TISZTA BUNDA EGY OLYAN ÉNEKES MINT KÖKÉNY NEM NYERTE MEG NAGYON FASSZOPÓK VAGYTOK CSÁ TŐBET SE NÉZÜK A MEGA SZTÁRT.
Reni nagyon megérdemli hogy nyerjen.Nagyon nagyot fejlődőtt nagy karier vár rá.Nem csak a hangja csodálatos hanem az előadás módja is.Hajrá Reni!!!Szavazzunk rá!!!
Szerintem aki az Év hangja lesz, egyszerűen megengedhetetlen, hogy akár egy hamis hangot is énekeljen. Ugyanakkor majdnem mindenkinél lehetett bőven hallani itt…talán Giorgio volt, akinél nem. Persze nem mutathat mindig mindenki egyforma szintet, de valahol mi, hallgatók jogosan elvárnánk. Attila képvisel egy bizonyos stílust, ami nem biztos, hogy a 20-as korosztálynak lesz “fekvő”. Reni alig 19 éves, még bőven van ideje és nem ártana az iskolapad sem. Jómagam egyikre sem szavaznék (nem is tettem), és itt, a tv-ben meghallgatom, de cd-t nem vennék…Ha választhatok, akkor inkább az x faktor cd-t hallgatnám….