Stone – 3. élő adás
Stone x-faktor beli kisfilmjéből megtudtuk, hogy gyerekkora óta szereti az autókat, és a felkészüléseként kipróbálhatott egy hipergyors járgányt is, megy nagy löketet adott neki.
Stone x-faktor beli kisfilmjéből megtudtuk, hogy gyerekkora óta szereti az autókat, és a felkészüléseként kipróbálhatott egy hipergyors járgányt is, megy nagy löketet adott neki.
Szabó Dávid visszanézte az elmúlt x-faktor adásban való éneklését, és meglepődött, amit látott. Ő sem volt megelégedve saját magával, ezért a jobb teljesítmény elérésére törekedik.
Nagy Feró megvan elégedve a Spirit eddigi x-faktor beli eredményeivel és munkájával, de úgy gondolta, hogy új arcukat is meg kell most már mutatni.
Fehér Zoltán egy új egyéniségét ismerhette meg Geszti Péter (meg persze mi is), miközben próbálta felkészíteni a hétvégi x-faktor show-ra.
Az elmúlt adáskor volt Bea szülinapja, ezért a párbajból győztesként való hazatérés igazi x-faktor ajándék volt a számára.
Zámbó Krisztián napjai nem voltak túl fényesek az elmúlt x-faktor show óta, hiszen betörtek otthonában és kirabolták, mint ahogyan azt egy korábbi cikkünkben megírtuk.
2012. Október 20. Szombat, X-faktor Döntő. A 2. élő adás összefoglalóját láthatod:
Geszti Péter elvitte focizni Oláh Gergőt, hogy ki tudjon egy kicsit kapcsolódni, illetve feledni tudja a családjának a hiányát.
Csobot Adél maga az x-faktor. Így konferálta fel Malek Miklós a fiatal lányt.
Zámbó Krisztián nagyon elszúrta az x-faktor előző élő adását, mert sokat rontott és hamisan énekelt. Ezért eléggé meginogott az önbizalma.