2010. június 3. 6:50.

geszti-peter Nos, ha azt mondom, Geszti Péter lesz az X-faktor második zsűritagja, vagyis mentora, akkor sokak számára nem mondok újat. Már cikkeink hozzászólásaiban, sőt aki követ minket Twitteren és kicsit szemfülesebb, már olvashatta Geszti Péter nevét. Nem utolsó sorban, már egy korábbi cikkünkben is feltűnt Geszti Péter, mint az x-faktor mentorának egyik jelöltje.

Geszti Péter

Tehát, annyira nem volt meglepő a választás, mint mondjuk Nagy Feró esetében, hiszen az RTL Klub már korábban is felkereste Geszti Pétert, sőt, annyira népszerű az újdonsült zsűri, hogy nem rég még a TV2 is felkérte a megasztár zsűritagjai közé. Végül meglett a döntés, és megszerezte az RTL Klub.

Geszti Péter lelkiismeretesen fogja végezni munkáját, és nem titkolja, hogy az ország legnagyobb, legtehetségesebb sztárját keresi. Hivatását tekintve, a zeneszerző, énekes, szövegíró és reklámszakember ezt komolyan is gondolja. Nem szabad azonban elfeledni, hogy máris van egy “ellenfele” Nagy Feró személyében. Nem csak a versenyzőknek kell küzdeniük egymással, hanem az x-faktor mentorainak is.

Geszti neve már jócskán 1992 óta ismertté vált, akkoriban a Rapülők együttesből. Egy hosszú kihagyás után pedig a Jazz + Az zenekarban tűnt fel, nem kis népszerűséget szerezve.

Mi a véleményed az zsűri választásról? Oszd meg velünk, és szólj hozzá te is!

Megvan a 2. mentor: Geszti Péter nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Geszti Péter a 2013-as X-faktorban - A mentor kifejezetten jó bőrben van az idei tehetségkutatóban

Feltöltette a ráncait Geszti Péter

2013. november 21. 9:11.

Nagy Feró kontra Geszti Péter

2010. december 3. 16:08.
Hozzászólások (23) - Hozzászólás írása »
  1. Riqua szerint:

    Szerintem Geszti nagyon csúcs! Nagyon nagy arc! Ő a kedvenc mentorom!

  2. Riqua szerint:

    Ej most már elnézve a versenyzőket, iszonyatosan sajnálom, hogy Katja nem vagy a versenyzők között! Az utóbbi fellépéseidet hallva meg is nyerhetted volna az X faktort! Mostanában szárnyalsz, amikor színpadon vagy! Gratulálok amúgy a sikereidhez!

  3. Sebestyén Katja szerint:

    Kedves Tiborc! Bréku! Alexandra!

    Kiszálltam az x faktorból a harmadik forduló után, de örülök, hogy miattam néztétek volna a műsort!:) Most inkább az albumomra koncentrálnék, hogy minél előbb megajándékozzalak titeket! Azért képzeljétek el rengeteg tehetséges indulót láttam, akiktől biztosan nélkülem is élvezetes lesz a műsor!
    További sok sikert kívánok nektek Rtl-Klub a műsorhoz! Eddigiekből látva remek műsor lesz, és én is ősztől a tv előtt várom majd az újabb tehetségek első szárnykibontásait.
    Üdvözlettel: Sebestyén Katja (Csillag születik 2009 felfedezettje)
    X-Faktor Csak így tovább, szuperek a mentorok és a műsorvezetők!

  4. Katja szerint:

    Szia Tiborc, nagyon jó fej srácnak ismertelek meg, de neked Tibi az igazi neved, nem? Legalábbis, ha az vagy akire gondolok. Továbbjutottál a megasztárban? Mennyünk át a megsztáros fórumra, mert ez a téma most inkább oda illik.

    Puszi! Katja

  5. bréku szerint:

    bocsika Tiborc neked szántam az üzit!!

  6. bréku szerint:

    szia Valaki:) köszike a jókivánságot! nem benfentes vagyok csak van a neten egy másik forum is és én onnan tudok ilyeneket. te is jelentkeztél??

  7. tiborc szerint:

    Képzeljétek, én találkoztam is vele a márciusi megasztár válogatáson. De nekem azt mondta, hogy csak próbából ment el, hogy tudja, milyen egy csak zenei tehetségkutató, mert azt mondta, hogy a csillag sz. nem olyan mint az x-faktor, de a megazstár hasonlít rá, és gyakorolni akart ezzel az x-faktorra, de ősszel úgy is kiderül, hogy melyikben indult, ha valóban indult valamelyiken. Mert az, hogy ott volt, az még nem jelenti szerintem, hogy jelentkezett is.

    Bréku, te valami belső jártasságú versenyző vagy? Mert nagyon sok infót tudsz, de ez nem bej! Így legalább mi is sokat informálódunk, mert az rtlklub mindig nagyon titkolózós!

    Úgyhogy csak így tovább egy kalappal a versenyhez! Hajrá Brigi és Katja, mert rólatok sejteni, hogy indultatok és tovább is jutottatok!

  8. Valaki szerint:

    Én azt hallottam, hogy nem jutott tovább a Kátja! És azt is hallottam, hogy a megasztárban indul. Ebből nem tudom jelenleg mi is az igazság, de tény, hogy a megasztár előválogatós videón is és az x-faktoroson is látni Kátját. A youtube-on néztem, és maga Katja komentelte, hogy ott látható mind a két felvételen.

    Azért, azt meg kell vallanom, hogy bátor lány! Amágy pont most pénteken láttam Egerben egy koncertjét duettben egy másik szintén nagyon tehetséges lánnyal!

  9. bréku szerint:

    hát a 4.fordulóra továbbjutottaknak 18-és 23-a között kell mennie a kövi válogatásra ami már a zsűri előtt lesz!!! nekem 22-én kell mennem! ha bejutok irok ugyis majd!!

  10. Alexandra szerint:

    De mi lesz, ha Több Brigi is bejut, honnan fogjuk tudni, te melyik vagy? Én úgy hallottam, de nem a Kátjától, hogy ő továbbjutott.

  11. bréku szerint:

    szia lány vagyok és Brigi!! szoval akkor továbbjutottál?!!!:) ha bejutok meghallod!:X amugy ha továbbjutottál sok sikert! irj a fejleményekről! amugy tudtad h.a kövi válogatás már a zsűri előtt lesz kb:50-ember jutott be és ennek a fele aki továbbjut és megy a felkészitőtáborba és annak kb a fele lesz a műsorba!!
    szia

  12. Sebestyén Katja szerint:

    Szia Bréku!
    Ha elárulod, mi az igazi neved, akkor elárulom, hogy mi a helyzet! :)
    Tudod, én nem inkognitózom, de rólad csak annyit tudok, hogy “Bréku” Fiú vagy vagy lány? Csak azért, hogy tudjam kire is kell a versenyen figyelni, már nagyon érdekel a hangod! :)

  13. bréku szerint:

    szia! alexandra mi újság kapott a barátnőd értesítést???

  14. barnabarnabás szerint:

    sziasztok nem tudjátok hogy leheta x-factorosokat értesiteni mert megváltozott a telefonszámom mi vagyonk a brown brothers irjatok ha tudja valaki

  15. Sebestyén Katja szerint:

    Bréku!
    Látod mondtam a Szandrának, hogy titok. Annyira titok, hogy még én magam sem tudom, továbbjutottam-e vagy sem.

  16. Alexandra szerint:

    Szia Bréku!

    A barátnőm 26-án volt a 3-dikon. Tehát 8 nappal később, mint te. Azt mondta, hogy neki még se “igent”, se “nemet” nem mondtak, úgyhogy most nagyon izgul, és készül az elvi megmérettetésekre! Nagyon sokat gyakorol. És írt egy csomó új dalt, én hallottam nagyon szuperek, akár még x faktor himnusz is lehetne az egyikből!

  17. bréku szerint:

    szia Alexandra! igen én is indultam és pénteken hivtak hogy továbbjutottam! 18-án voltam a 3-ik fordulón és onnan jutottam tovább! te??

  18. Sebestyén Katja szerint:

    Itt vagyok a Szandrával.

    Bréku, Alexandra!

    Titok…

  19. Alexandra szerint:

    bréku

    Te honnan tudsz ilyen infókat? Te is indultál?

  20. bréku szerint:

    Alexandra: oké de aki a 3-on is továbbjutott azt már értesítették! kérdezd meg h.értesitették e h.bejutott!:)

  21. Alexandra szerint:

    Azt nem tudom, de már a harmadik fordulón is volt.

  22. bréku szerint:

    Alexandra: a barátnődet már hivták hogy bekerült???

  23. Alexandra szerint:

    Én nagyon remélem, hogy Sebestyén Kátja hozzá fog kerülni a műsorban! KÁTJA MEG FOGOD HÓDÍTANI AZ EGÉSZ VILÁGOT! Az osztálytársa voltam, és tudom, hogy mire képes ez a lány!
    Geszti pedig zseniális döntés volt. Ő nem csak az énekre figyel, hanem a zeneszerzői és dalszövegírói véna is fontos számára! Hajrá Kátja, te ilyen tehetség vagy! Örülök, hogy indultál ezen a műsoron is!

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?

[singlepic id=19 w=80 h=240 float=left]Kiderült, ki lesz az X-faktor egyik mentora. Az RTL Klub a Fókusz című műsorben jelentette be, ...