Summer Sisters megy, 9-en maradtak

Az elmúlt x-faktor döntőben elég szoros volt a verseny, elvégre mind mind tehetséges előadók, akik műsoron vannak. A nézők szavazatai alapján a 2 leggyengébb produkció a Summer Sisters és Janicsák Veca volt. A zsűrinek, vagyis a mentoroknak tehát a 2 közül kellett kiválasztani a jobbikat.

 Nehéz döntés volt, végül Keresztes Ildikó mondta ki a végső szót. A nyári lányok kiestek.

Summer Sisters szereplése

Már csak 9 versenyző maradt..

Shodeinde Dorka, Wolf Kati, Vastag Tamás, Király L. Norbi, Szabó Mariann, Janicsák Veca, NON STOP, Takács Nikolas, Vastag Csaba.

Hasonló bejegyzések..

26 hozzászólás

  1. mary szerint:

    őrőmel tőlt el hogy bár kiestek de azért rengeteget lehet roluk hallani már nagyon várom a lemezüket. továbbra ia azt gondolom hogy még versenyben lenne a helyük ugyanugy mint katinak és vecanak.már várom a vasárnapot hogy ujra láthassam és hállhasam öket.szerintema csabinak kéne nyernie aki igy gondolja velem együtt az szavazzon rá ezerrel. szombaton a norbit v nikolaszt kéne kiejteni.mert most már párbaj sem lesz szombaton mi döntünk és hármojuk közül én a csabiban látom az x faktort. a nikolas sem rossz de csabi sokkal jobb szerintem. a norbinak meg inkább a csillag születikben kellett volna indulnia mert ö inkább elöadomüvész sem mint énekes hangja= a 0 -val.remélem sokan szavaztok csabira én tuti nyomom ezerrel az sms-eket. ennyit megér hogy nyerjen.remélem nagyszabásu lesz a finálé már elöre sajnálom hogy vége lesz. a csillagszületik nem lesz ilyen nagyszabásu show már várom az x faktor 2t.r3emélem minél elöbb lesz folytatás ugyanezekkel a mentorokkal.ildi.geszti,fero.malek igy jo párositás ahogy vannak.

  2. ónodi jázmin szerint:

    jók vagytok summer sisters

  3. Erika szerint:

    Dorkának kellett volna kiesnie,mert rettenetes hamisan énekelt!

  4. dewil szerint:

    Nem láttok a szemetektől?!Ez a két csoffadt csaj koravén és gusztustalan!Nem hiába estek ki!Nem is tudom,hogy eddig hogy maradtak bennt????!!!

  5. edit szerint:

    Igen summer sisters volt a legjobbak, veca menj már haza !!te elfoglalod a képernyöt mit esznek rajta. nagy szive, de hogy nyálas erre szavaznak hogy mindig csöpög. summer sisters ne hagyátok abba 1000-szer jobbak voltatok bocs vagytok szeretlek titeket

  6. Mező Rebeka Eszter szerint:

    Most,hogy nézem az x faktort rossz látni,hogy nem vagytok ott és ne adjátok fel az éneklést! hanem próbálkozzatok tovább,hisz szuperek vagytok! üdvözlettel Rebeka.

  7. Nyuszipók szerint:

    Remekek voltatok lányok!!!
    Csak hát az RTL manipulál de most megmutathatjátok nélkülük is!!
    Gratulálok ti már nyertetek ha mást nem is több 100 rajongót biztosan:):D

  8. Nyuszipók szerint:

    Szerintem az RTL az átverő show-k egyik koronázatlan királya!!Már a Csillag Születik alatt megmutatta,hogy nem tehetség alapján nyerik a versenyzők a fődíjat,hanem a szociális rászorultsági alap dönt!!Nézők szavazatait semmibe véve a Csantavéri kisfiú nyerte a versenyt akiről azóta is keveset hallani és persze nem sztár!!!!De a 4 4 Dance azóta nemzetközi sikereket ért el amire persze büszke az RTL de akkor hátba szúrta őket!!!Most meg a nézettségi mutató dönt!!!A Nicolas sztár volt előtte több fellépése is volt és koncertjei,ráadásul Szekeresen Adrienn élő koncertjein is láthattuk már!!!Tehát az újonnan Feltörő és eddig népszerűtlen tehetségek ide nem jutnak be!!Szóval kedves RTl remekül csináljátok csak így tovább kedves hazug és show gyárosok!!!Egyebek közt az Ördög Nóri Szerintem terhes ezért nem hord magas sarkút,és a sztájlisztjának is adnék pár jó tanácsot mert mostanában úgy öltöztetik hogy inkább látszik egy kukabúvár csövesnek mint sem műsorvezetőnek!!Egyébként az RTL legjobb húzása volt hogy a mókagyáros Balázst tette meg műsorvezetőnek mert ha nem lenne nem is lenne nézettsége a show-nak!!:)És a végére egy jó tanács ha pénzt akartok csinálni az ilyenfajta müsorokból kedves RTL és szerkesztősége az Ördög Nórit vegyétek le a kpernyőről mert azont túl hogy unalmas egy egoista szerencsétlen és még arra is veszi a bátorságot hogy a versenyzőket fikázza!!:S:S szerintem szánalmas és ö nem mentor szal ne dumáljon!!

  9. mary szerint:

    szép volt summer sisters editnek igaza volt abban hogy a nézök tul késön ismeték meg öket mint duo ha már az elején duoban indulnak a nézők jobban megismeték volna öket.egyre több a rajongojuk az emberek még csak most kezdték volna megismerni öket. de ha az x faktort nem is nyerték meg de 1 karriert máris elinditott. sajnos sok a kicsinyes ember és sokan féltékenyek is a lányokra hisz szépek és tehetségesek is a papájuk is hires és ez nekik sem lehetett kőnyü.

  10. TungJr szerint:

    Pont ezért kellett volna jobban teljesíteniük, mivel a hangjuk is jobb és ez nem mentség semmire sem.
    Az elején, az az idősebb nő, aki Ildikóval egy tanárhoz jártak, ő is azért esett csak ki, mert a második számot, amit énekelt, a mikrofonja elromlott és nem úgy adta vissza a hangját…. Akkor miért lenne a lányoknak bármi mentség, a harmadik esélyüket játszották el, és ezt jól tudták, de abban bíztak, hogy apuci majd segít nekik.

  11. (L)(L)€€€€(L)(L) szerint:

    Nagyon sajnáltam hogy kiestek,mert nagyon szerettem őket,és nagyon jó hangjuk volt!! De majd legközelebb…

  12. hsíuigf szerint:

    hablaty hablaty a 2 lány

  13. nina szerint:

    veeca a csúcs vagy !!! de örülök hogy kiesett a summer sisters utálom őket fúúúúúúúúúúúúúújjjj!!!!!!!!!!!!!!!!!

  14. Dewil szerint:

    Aszthiték hogy sztárok lesznek,na enek vége mehetnek haza hálistenek!Egyik álandoan citromot harapot a kisebbik meg hát arol neis beszéljünk,én örültem hogy lepatanttak a müsorrol!!! Szoval mindaketö egy mü!!!!!!!!

  15. mammer szerint:

    Kár értük, pedig az X-Faktor eddigi teljesítménye inkább arra utalt, hogy celeb alapanyagot keresnek, ők pedig teljesen megfeleltek volna a célnak.

  16. Ali-G szerint:

    2 gyönyörű lány, szép hangal… Jók vagytok!

  17. Rékus szerint:

    Nagyon sajnáltalak titeket Csajok!!
    Ne hagyjátok abba az éneklést soha!!!! Mindig ti lesztek a kedvenceim!!!!!!

    Rékus!

  18. Anita szerint:

    Számomra is nagy csalódás volt a döntő,két nagyon nagy tehetségtől váltak meg.Keresztes Ildikó könnyei inkább ellenszenves volt,mint szimpatikus.”Nehezen” döntött,akkor miért nem nyitották fel a borítékot,így még lett volna esélyük a Nyári lányoknak a bent maradásra.
    Itt mindenki tudta,hogy kinek kell hazamennie,röhejes sokszor a színjáték.
    Keresztes Ildikó nagyon jó énekes,de a Nyári lányok tehetségesebbek…Akkor kinek is kell kitől tanulni???

  19. Kata szerint:

    Jó voltak a lányok, magas szinvonalon énekelnek és az életben el is fogják érni, hogy híres énekesek legyenek. Tehetséges Veca és Wolf Kati is, de a nézők az egyszerübb hozzájuk közelálló, ott élő vagy sorsukban hasonló versenyzőket támogatják sms-kel. Nem a tehetséges és hátszéllel rendelkező emberkék nem szorulnak a nézők sms-re, ez az én véleményem. Mi szabolcsiak nagy sajnálattal és számunkra is megmagyarázhatatlan 3 versenyzőnkből miért nem jutott be legalább egy a 12-be. ( lehet hangilag nem voltak még azon a szinten, de nekünk ők hazai kedvencünk és mint egy anya a miénknél nincs szebb gyermek) Ezért hiányzik Kádár Szabolcs, Muri enikő és Dzsenifer a képernyőről.

  20. Ennebaba szerint:

    Kár értük, nekem szimpatikusak voltak és jól énekeltek (kivéve a Sakáltanya betétdalát). Hát ja…Az írigység-rosszindulat jól tönkretette őket.

  21. Zoli szerint:

    Igen, valójában jobbak énekléstechnikailag. De valahogy nem jött le egyértelműen, amit csináltak. Vagy lehet, hogy az ő produkciójuk nem is idevaló..?.vagy nem tudom. Ők a kakukktojások….és mégis talán a legjobbak a maguk igazi zenei értékét nézve.
    A múltkori és a mostani “bentmaradás produkciójuknál” is rettentően túlhúzták a hangvibratójukat. Emiatt olyan érzete volt az embernek, hogy valami nincs rendben…pedig…

    Szóval nagyon sajnálom Őket, sajnos olyan versenyzők vannak bent nagy részben (tisztelet a kivételnek), akik csak émnekelnek, és semmi plussz nincs “körülöttük.

    Ugye ezért nem szabadna a nagyérdeműre bizni ilyen fontos dolgokat, hisz már bocsánat, de az a közönség sms-ezik nagyrészt, akik a “bikicsunájt” is ajnározzák…
    …szóval mit is várhatunk??

  22. Volf Kitti szerint:

    Ez szomorú! Szerintem magasan jobbak voltak, mint Veca és mások, akik még versenyeznek. Most már elhiszem, hogy valóban nem énekhang és “szerethetőség” kell a nyeréshez. Csak egy kis “segítség”.

  23. matolcsi vivien szerint:

    Ti vagytok a legjobbak én vecát küldtem volna haza nagyon jók voltatok

  24. Zsuzsa szerint:

    Nagyon jók voltak a lányok, nem nekik kellett volna kiesni.

    Nagyon szeretem Ildikót, de azt vártam volna tőle, hogy a lányokra szavaz és döntsenek a nézők.
    Ez szerintem így lett volna korrekt.

  25. rabbit szerint:

    Csatlakozom Endréhez. Két ragyogóan szép lány gyönyörű hanggal. Az irigység állta útjukat.

  26. Csemer Endre szerint:

    hát ilyen két szép lányt még életemben nem láttam és + még énekelni is tudnak

Hozzászólás írása neki: mary Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: