Like – 2. élő adás
A Like tagjai rengetegszer újranéztik az elmúlt x-faktor beli előadásukat, hogy kielemezzék, mi az, amin javítani, módosítani kell.
A Like tagjai rengetegszer újranéztik az elmúlt x-faktor beli előadásukat, hogy kielemezzék, mi az, amin javítani, módosítani kell.
Fehér Zoltán az elmúlt x-faktor adásban Kvaka Andreával párbajozott, de szerencsésen továbbjutott. Ahhoz, hogy ne kerüljön ismét párbaj helyzetbe, erősebb produkciót kellett nyújtania.
2012. X-faktor, 2. élő adás, P.J.Z. produkciója. Továbbra is az érthetősséggel voltak problémák, ami az együttes rappelő tagját érinti.
Geszti Péter szerint Szabó Dávid számára nem lehet olyan énekesi feladatot adni, melyet nem tudna megoldani a 2012. évi x-faktor élő adásában.
Stone az x-faktor rangidős énekese, ugyanis ő a legidősebb a versenyzők között. Ő mégis meg akarja mutatni, hogy 52 évesen is meg tudja valósítani az álmát.
Antal Tímea kisfilmjéből kiderült, hogy komoly, 3 éves, boldog kapcsolatban él. Szerinte az x-faktor színpadán csak úgy lehet szerelmes dalt énekelni, ha van kiről.
A Spirit tagjai olyannyira felpörögtek az elmúlt x-faktor élő show után, hogy le kellett vezetniük az energiáikat extrém sportok keretein belül.
Az X-faktor tehetsége körül folyamatosan jelennek meg hírek. Most pedig már erotikus és zaklató üzeneteket is kap az ifjú énekesnő.
Emlékszel még Nikára? Papa ne félts? Várlak még? A tinisztár legnagyobb slágerei voltak 98-02 között. Most pedig Magyarország Hangja szeretne lenni.
Úgy tűnik, óriási sikerrel indult első útjára hazánk új tehetségkutató showműsora, a múlt héten rajtoló The Voice – Magyarország hangja. Sokan már a jegyekről is érdeklődtek, annyira várják az élő felvételeket. De mikor is...