Zalatnay Cini újra vetkőzik

Ismét megmutatja bájait Zalatnay Sarolta. A 65 éves énekesnő kisebbre szabatott kebleivel naptáron fog domborítani.

Bár 12 éve annak, hogy Zalatnay Ciniről lenge öltözetű Playboy-fotók jelentek meg, úgy tűnik rajongói még mindig szívesen nézegetnék egy szál semmiben a dívát. A szakemberek is látnak fantáziát Cini testében, sőt egy hazai kiadó már le is csapott rá és megegyezett a művésznővel egy naptárfotózásban.

Zalatnay korábban teljesen kitárulkozott és mindenét közszemlére tette, ám most művészi képeket álmodott meg. Persze nem hagyja cserben férfirajongóit, mutat majd magából ezt-azt, például kisebbre operált melleit, de a sejtelmes fotók az eddigiekhez képest nagyobb teret fognak engedni a fantáziának.

Abonyi Mónika azt állítja, Zalatnay Sarolta kétmillió forintot csalt ki tőle - az énekesnő akár három évre is hűvösre kerülhet

12 év után Zalatnay Sarolta ismét megmutatja a bájait

“Már három éve tervezzük, hogy készül rólam egy naptár. Miután a fotók életem fontos részeiről szólnak majd, igent mondtam a felkérésre. A képeken szerepet kap egy apácaruha, különféle hangszerek, fotózunk tanyán, hiszen lelkes állat- és környezetvédő vagyok, leszek szexis nő, amelyhez a gyönyörű ékszereket Londonból hozták a kedvemért, és lesz félakt képem is, művészi beállításban” – mondta Zalatnay Cini.

A naptár várhatóan év végén kerül majd a piacra.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: