X-faktor Finálé: Csobot Adél kiesett

2012. December 15. Szombat. X-faktor finálé és hétvége, első nap. 3 énekes 3 produkciót adott elő.

Elérkezett az x-faktor finálé, vagyis az a hétvége, amikor szombat és vasárnap is nézhetük kedvelt tehetségkutató műsorunkat. Ez már – már megszokott esti programmá vált az első szezon óta. 3 tehetséges versenyző jutott be a fináléba, 2 lány és egy fiú. Ami azért furcsa, mert egyrészt általában a lányok korábban kiestek eddig, ráadásul, most egyből 2 is bekerült a fináléba.

A szokásos módon mindegyik versenyzőnek külön szurkoló tábora alakult ki a saját szülővárosában, ahova külön kitelepült egy – egy riporter és mini stábcsapat, hogy közvetítsék az ott zajló eseményeket. De térjünk a lényegre, ami mindenkit érdekel.

Kattints a nevekre, hogy visszanézd a szombati finálé produkcióit:

Csobot AdélOláh GergőAntal Tímea

Mindegyik énekes először szólóban próbáltam megnyerni az sms-ezők kedvét. Második előadásban egy – egy ismert, sztárénekessel léptek fel a versenyzők. Adél Beryvel, Gergő Bebével, Timi pedig Kasza Tibivel énekelt. Ha kíváncsi vagy ezen előadásokra, akkor csak kattints a fenti nagy nevekre, hogy megnézhesd azokat.

A vendég fellépő Takács Nicolas volt.

X-faktor Párbaj

Nos, erre most hiába vártál, mert nem volt. Hiszen csak 3 énekes versenyzett, ahol a tét a győzelem. A tét, hogy a vasárnapi adásban megnyerje az x-faktort. Az eredmény így hamar megszületett.

Csobot Adél kiesett az x-faktor szombati fináléjából

Csobot Adél kiesett az X-faktor fináléból: 3. lett

Csobot Adél kiesett az X-faktor fináléból: 3. lett

Kattints a nevekre, hogy visszanézd a szombati finálé produkcióit:

Csobot AdélOláh GergőAntal Tímea

Hasonló bejegyzések..

6 hozzászólás

  1. kata szerint:

    Nekem te vagy a kedvencem adél!! (NEKED KELLETT VOLNA MEGNYERNI!)

  2. SZABRI szerint:

    Te vagy kedvencem! Adél neked szurkultam az elejétöl

  3. Petru581 szerint:

    Örülök hogy nem Timi nyerte meg az X Faktort. Bár azt sajnálom hogy Adél kiesett, azt akartam hogy ő nyerje meg, de én Gergőt is elfogadtam nyertesnek.

  4. Bea szerint:

    Én nagyon sajnàlom Adélt mert tényleg egy érdekes jelenség személyiség a Timinek valoban szép hangja van csak szerintem már egy kucsit önteltt kett örülök hogy a Gergö nyerte mert ö igazàn ki érdemelte csak gratulàlni tudok neki

  5. zellus szerint:

    Adél egy jelenség! Az is lesz! Még fogunk vele találkozni. Timinek szép hangja van, de Gergőből jobban árad a Zene. Minden porcikájából az sugárzik, amit a zene vált ki belőle. Megérdemelné a győzelmet, mert szakmailag a legjobb. Felesleges előítéletekkel terhelni a küzdelmet!

  6. média szerint:

    Ez benne volt.Az Adél pl nem választott jól párt sem,ő művész lehetne,az Istenes pedig csak visszahúzza a gyors halmozási világ felé.

    Az már sok hogy valaki azért van előnyben,mert előbb alapított családot,mint a Timi.
    A mai címlap mindent elmond:VÉGE A NYOMORNAK-írják a Gergőről.
    Ilyen jelzőkkel segítenek egy énekhang versenyt?

    A Timi végre egy női nyertes lehetne,de meg is érdemelné,mivel igazán nem zökkent ki,fontos volt a Faktornak.

Hozzászólás írása neki: média Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: