X-faktor 9. élő adás: Szabó Dávid kiesett

2012. December 8. Szombat. X-faktor 8. döntő. Téma: külföldi és magyar dalok előadása.

Utolsó előtti hétvége az x-faktor nagy fináléja előtt 1 héttel. Ez volt a show 9. élő adása. 4 tehetséges énekes adott elő 2-2 egyéni produkciót, egy külföldi és egy magyar dal kíséretében.

Már tényleg nagy volt a tét, hiszen aki versenyben maradt, a nagy fináléba kapott belépő jegyet, a már megszokott x-faktor hétvégére. A feszültség érezhető volt a fellépők viselkedésén, ezt még tetézték a hétköznapi problémák is, melyek nem kímélik a versenyzőket sem.

A következő nevekre kattintva visszanézheted az egyéni produkciókat:

Antal Timea, Oláh Gergő, Szabó Dávid, Csobot Adél

Az egyénik produkciók után szokásosan elhangzott egy közös dal is. No, de mindenkit az érdekel, hogy ki jutott tovább. Már mint azon kívül, hogy újra szeretné látni kedvencét, ami mellesleg a fenti nevekre kattintva elérhető. Szóval mielőtt még megtudtuk, hogy ki jutott volna tovább, fellépett a Belmondo zenekar is, majd következett a párbaj.

X-faktor Párbaj: Szabó Dávid vs. Csobot Adél

Antal Timi és Oláh Gergő biztos továbbjutó volt, ezért Csobot Adél és Szabó Dávid kerültek a párbajba. Előbb Dávid, majd Adél énekelt.

Szabó Dávid kiesett az x-faktor 9. döntőjéből

Szabó Dávid kiesett az x-faktor 9. döntőjéből (fotó: rtlklub.hu)

Szabó Dávid kiesett az x-faktor 9. döntőjéből (fotó: rtlklub.hu)

Szabó Dávid párbajdala:

A következő nevekre kattintva visszanézheted az egyéni produkciókat:

Antal Timea, Oláh Gergő, Szabó Dávid, Csobot Adél

Hasonló bejegyzések..

17 hozzászólás

  1. Dani szerint:

    Timi Adél és Dávid nagyon jók.

  2. ferzo szerint:

    Az Adél művész lehet kemény munkával.
    Az Istenes amit csinál,az szerintem nem is szakma.A tv kocka kulcsa nem nála van,de sok tini(25 év alatti) még azt hiszi.
    Nagyon le taksálta magát az Adél,evvel a kapcsolattal.Az Istenes amit csinál,azt 100-80 ember tudja.Amit Adél,azt 100-1.

    A Geszti meg mindennel támadja az Adélt,hogy pusztuljon a férgese.
    Ez gyanús,hogy nem az Antalt támadja,lehet a Csobotot tartja erősebbnek?
    A Gergő a múltbeli zenélésének az öncélú reklámja és nem énekes.
    Vagy is bőven van a valóvilág placcon jobb.

    Ha nem kerül be mindkét csaj a döntőbe,akkor fogjanak össze.
    Az Antal is végre egy katarzis hang és nő.
    Igazságtalan ha nem nő nyer,most megérdemli a “faj”.

  3. vitriol szerint:

    zsuzsika te mit néztél? Te csak nézel és nem látsz? Gergő tovább ment párbaj nélkül. Hála a jó égnek.És remélem nyerni is fog. Mert megérdemli.

  4. vitriol szerint:

    Jó hogy kiesett a Dávid. Mégsem a tini lányok kedvence? Legalább nem lesz ellenfele a Gergőnek. Remélem Gergő legyőzi a lányokat. Kivánom, hogy Gergő után Adél legyen a második, a legjobb női előadó.

  5. misi szerint:

    én rettenetesen sajnélom hogy Dávidnak kelett kiesni de ő már megmutatta ország világ előtt milyen tehetséges.Remélem az idén egy lány fog nyerni méghozzá én Timinek szurkolok asztán utána már mindegy

    • Panni szerint:

      Az x faktor , a döntő előadások alatt , a nézők szimpátiája alapján zajlik hétről – hétre . Dávid volt az egyetlen aki szinte mindig tisztán , magas színvonalon énekelt . Nagyon sajnálom , mert nem neki kellett volna távozni a műsorból . Timi , Adél , és Dávid között kellett volna megoszlani a díjaknak .

  6. zsuzska szerint:

    Azt hiszem nagyon mellé nyúltak ,hogy kiejtették Gergőt! Fantasztikus énekes, párbaj dal megmutatta mekkora énekes is ő.A dalt hallgatva azonnal sirtam ,ami nagyon nagy dolog.SAjnálom rettentesen ,bárcsak vissza lehetne tekerni az időt ,hogy lenne ideje az embereknek valóban nyitott szivel meghallgatni! Gratulálok Gergő!

    • nyitott szem szerint:

      Kedves Zsuzska,tegnap mi egy műsort néztünk?…………. Nyugi,még NEM!!! A sírást abbahagyhatod,akkor jővőhéten látni fogod. Szerintem a mentoroknak ilyen nézőközönség mellett nincs mit szégyenkezniük!!!Nagyon is jól taktikáztak.Feró a közönségre bízta a döntést! Ennyi történt.

    • Névtelen szerint:

      Te melyik műsort nézted?nem Gergő esett ki,hanem Dávid!xd

  7. csinecsitta szerint:

    Azt gondolom Oláh Gergő az aki igazán megérdemli ,hogy nyerjen ! Mint hanganyagban ,mint stilusban fényévnyire van a többikektől,akik ugyanúgy tehetségesek! Hajrá Gergőőőőő!!!

  8. vitriol szerint:

    Ferónak végre van vér a farkában. Kibújt a szög a zsákból. Dávid nem a tinilányok kedvence egyáltalán. hi-hi-hi

  9. vitriol szerint:

    Adél jó hogy tovább jutott. Egy jó nő, és jól énekel. De Gergőnek kell nyerni egyértelműen. Timiről semmilyen véleményem van.

  10. gufi szerint:

    Csombot Adel egyszeruen nem tud enekelni. Mar reg nincs mit keresnie ott.

  11. zsike szerint:

    Feró döntése nagyon meglepett, szerintem az egész országot. El sem tudom képzelni mit lát ebben a lányban, rövid időn belül el lesz felejtve, főleg itt nálunk. Dávid egy remek ember és énekes.Van kisugárzása és megjelenése. Vérzett a szívem érte. Nagyon remélem, hogy nagy sikereket fog elérni. Adélnak még nagyon sokat kell bizonyítani és a kora miatt erre még bőven van ideje.Péter nagyon jól látta a dolgokat Adéllal kapcsolatban, ha ez Malek Miklósnak nem is tetszik. Pedig Ő a kedvenc mentorom. Feró ezt nem gondolta végig, szerintem nagyot vesztett népszerűségéből. Mindig értékeltem jó meglátásait és véleményét, de most sokan haragszunk rá. Szerintem sem való már zsűribe.Miért nem mert egyenes ember lenni.

  12. csoszifree szerint:

    Ferónak már másodszor nincs vér a farkában, Ő már nyugdíjba való, nem zsűribe.

Hozzászólás írása neki: zsike Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: