VV Fecó benzint lopott

A Való Világ játékosa, VV Fecó igen kellemetlen helyzetbe került, amikor fizetés nélkül távozott egy benzinkútról.

Az egykori villalakónak csak sokkal később jutott eszébe a 1500 forintnyi tartozás, így visszarohant kiegyenlíteni azt.

Az egykori villalakónak nem megy túlságosan jól a szekere mostanában. Nem tudta kamatoztani ismertségét, hiába próbált énekesi karriert kezdeni Győzikével, a felesége pedig abortuszon esett át, mert nem tudták vállalni az új gyermeket.

Ráadásul a NAV is megbüntette, mert nem adott számlát a vásárlóinak, Fecó ugyanis dinnyét árul. Most pedig egy benzinkútról távozott fizetés nélkül. Igaz, később, amikor ráeszmélt a dologra, visszasietett kifizetni az elmaradt számlát.

VV Fecó

VV Fecó: tankolt, majd fizetés nélkül távozott..

Fecó így nyilatkozott az esetről a Blikknek:

“Nagyon meleg volt, azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Töltöttem a benzint a kocsiba, beültem a volán mögé, majd visszamentem a standomhoz, ahol egy hónapja dinnyét árulok. Körülbelül egy óra múlva kutattam a zsebemben, és csodálkoztam, hogy milyen pénz van benne. Akkor villant be a felismerés, hogy ez az az összeg, amit tankolásra szántam, és valószínűleg nem fizettem a benzinkútnál. Megrémültem, hisz nem akartam én fizetés nélkül távozni. Nem is emlékeztem pontosan, hogyan történhetett. Azonnal bepattantam a kocsimba, és visszamentem. Sűrű bocsánatkérés közepette kifizettem a benzint, de a szituáció nagyon kellemetlen volt. A jelenlévők, akik felismertek, kértek pár autogramot, majd mindnyájan megnyugodtunk, és mentünk tovább a dolgunkra.”

A benzinkutasok emlékeztek az esetre, de nem akarták a rendőrség beavatkozását, ugyanis mindössze 1500.-ért tankolt Fecó a kúton, akit egyébként nem ismertek fel. A munkatársak egyáltalán nem haragszanak a villalakóra az eset miatt, és becsülik benne, hogy visszajött.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: