VV Béci megnősült

A Való Világ botrányhőse, Béci nősülésre adta a fejét. A menyegzőre november 24-én került sor. Újdonsült feleségével már évek óta járnak, és gyerekkoruk óta ismerik egymást, bár a kapcsolatuk csak három évvel ezelőtt alakult szerelemmé.

Béci úgy határozott, ideje megnősülnie, és feleségül vennie Adriennt, akivel évek óta egy párt alkotnak. Tizennégy éves kora óta ismeri a lányt, három éve alkotnak egy párt, és egy éve élnek együtt. Béci azt nyilatkozta, nagyjából egy hónappal korábban tört rá a felismerés, hogy szeretné komolyabbra fűzni szerelmével a szálakat, letérdelt Adri elé, és megkérte a kezét.

Egyikük sem akarta a dolgot túlságosan megszervezni, és hónapokat vagy éveket várni a boldogító igen kimondásáig, ezért egy hónappal később már meg is tartották a lakodalmat. Három hét elég volt arra, hogy a pár megszervezzen mindent teendőt. Béci azzal magyarázta a hirtelen jött esküvőt, hogy nem egy halogatós típus, szeret mindent minél hamarabb véghez vinni. A legény- és leánybúcsút már egy héttel az esküvő előtt megtartották.

Béci és Adrienn - újdonsült férj és feleség

Béci és Adrienn - újdonsült férj és feleség

Béci elmondta, esküvője volt a legjobb nap az életében. A lakodalmon közel száztíz vendég vett részt, a ceremónia és az utána következő ünneplés hagyományos volt, talán egy kicsit bulisabb a megszokottnál. Adrienn meglepte újdonsült férjét azzal, hogy meghívta Sub Bass Monstert, de a rapperen kívül Lakatos Yvette és Lakatos Krisztián is, utóbbi énekelt is az ünnepségen.

Már korábban is felröppentek a hírek, hogy Adrienn kisbabát vár, de a pár cáfolta a híreket. Béci ugyan hozzátette, még teljesebb lenne az életük, ha egy kisbabájuk is születne, és már nagyon várják a kis lurkót. Az újdonsült férj azt is elárulta, hogy már teljesen felkészültek a kisbaba érkezésére, és dolgozik rajta, hogy ez minél előbb össze is jöjjön.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: