VV Anikó nős főnökével jött össze

Nádai Anikó, ismertebb nevén VV Anikó összejött az Éjjel-nappal Budapest című sorozat rendezőjével. A rendező nős, és állítólag már el is hagyta a feleségét Anikóért. Visegrádon pihentek, amikor a Blikk egyik olvasóriportere készített róluk pár fotót.

A 25 éves Nádai Anikót a Való Világ című realityből ismerhették meg a tévénézők, jelenleg pedig a nagy népszerűségnek örvendő Éjjel-nappal Budapest című sorozat egyik főszereplője. A párt a Blikk egy olvasóriportere buktatta le, aki ugyanabban a visegrádi wellness szállóban pihent, ahol Anikóék. A fotókon világosan látszik, hogy Anikó és K.D.R. önfeledten szórakoznak a wellness központban, és láthatóan szerelmesek egymásba. Az olvasóriporter állítja, szinte el sem engedték egymás kezét egész álló nap.

Korábban VV Éva olyasmit állított, hogy nem véletlen, amiért Anikó szerepet kapott a sorozatban, és az elkészült fotók alapján valódi a románc a VV szereplő és a rendező között. A lap egyébként kiderítette, hogy semmi okuk nem lenne a titkolózásra, ugyanis K.D.R. már elhagyta a feleségét Anikóért.

VV Anikó és új szerelme, az Éjjel-nappal Budapest rendezője (fotó: Blikk.hu)

VV Anikó és új szerelme, az Éjjel-nappal Budapest rendezője (fotó: Blikk.hu)

K.D.R. négy évig volt házas Veronikával, aki szintén az RTL Klubnál dolgozott. Nagy szerelem volt az övék, de úgy tűnik, Anikónak könnyedén sikerült elcsábítani tőle a férfit, és már nyíltan egymással lehetnek. Anikónak egyébként igen kalandos az élete, amióta bekerült a villába. A BeleValóban ajánlottak neki szereplési lehetőséget, most pedig főszereplője az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Éjjel-nappal Budapestnek. A szerelmi élete is jócskán felpörgött a lánynak, VV Olivérrel és Király L. Norbival is járt, később pedig a BeleValó idején Istenes Bencével voltak szerelmesek egymásba, most pedig az Éjjel-nappal Budapest rendezőjével van együtt.

A lap megpróbálta elérni az érintetteket, de nem kívántak nyilatkozni ezzel kapcsolatban.

Hasonló bejegyzések..

4 hozzászólás

  1. Jenny szerint:

    Úgy van ahogy van

  2. dino szerint:

    Agresszív lesz az ember a sorozattól.
    Nem ilyen kíméletlen a világ,ha te sem vagy az a világgal.
    De itt pár percben,fordulatokat,szokatlan dolgokat kell produkálni.Ezért az írók kiélik agresszivitásukat a konfliktus variációkra.(Takarodj szövegek,csicska stb)
    A pozitív dolgokat az ember természetesnek veszi és unalmasnak.Miért? Mert a média azzá tette az embereknek.
    De egy film is más,mivel 120 perc.
    Viszont itt ha minden nap megkapod ezt az agresszív bombát,akkor te is az leszel.
    Ne nézzék a fiatalok,vagy ne vegyék komolyan.
    Nagyon rossz példa a sorozat.

    Anikó meg tényleg a rendező szeretője.
    Jelenleg a sorozatban egy jó tündér,aki tanácsokat oszt,példát mutat.
    Sok szereplő meg duplán meg lett szívatva a történetben,mint ahogy az Anikó a történet elején.
    Biztos szólt hogy pálfordulást,mert nem rakom eléd a seggem rendezőbá.
    Marci az csöves lett és megbélyegzett csaló.
    A Rita,a szerelmesen hóbortos lány,egy atom qrva lesz.
    Joe visszatér a bűnöző bandába.

  3. gabor szerint:

    A Fókusz az Rtl WC papírra,bárkinek kitörli,aki aktuálisan Rtl dolgozó.
    Ott szinte azt reklámozták hogy a megcsalás
    általános az életbe.Az egész stáb az Anikó reputációjáért dolgozik:)
    Olyanokat választottak,akik voltak csalfák és olyan írói szöveget is kaptak.Persze az nem derült ki,milyen előjelben.
    Mert van a közösségen belüli megcsalás(jól ismerttel),de a többségi megcsalás,az inkább kívülre mutató megcsalás(új párkapcsolat utáni vágy)
    Anikó belső bomlasztó,belülről támad.Míg van olyan megcsalás amely kívülről,saját társaságán kívül keress újat.
    Jó hogy nem az egész országot felszólítják hogy Anikó egy áldozat.
    A rendező és írói,érzelmi okokból(Anikó) nekimegy a fiataloknak és megzavarja őket,elmebeteg történetével.

    Sok a válás,vannak megcsalások,kifelé menekülés a kapcsolatból,de az a külső környezetből jön,ami hatalmas mezsgye.
    Amit viszont az Éjjel-Nappal művel,az Anikó elfedésére,hogy egy baráti közösségben,szinte mindenki mindenkivel,mindenki mindenkit hátba szúr vagy lelkileg vagy testileg.
    Majd jön a feloldozás,ha pedig nem,akkor meg főszereplő típusokat(Marci) nyírtak ki a nézők előtt.
    De ha ezt a fiatalok nézik,akkor arra a következtetésre jutnak,tüzelhetnek a bárhová(mint a western filmekben),azért mert közben abban bíznak,hogy avval akit saját közösségen belül hátba szúrtak,ha erős a kapcsolat,akkor az úgy is tovább folytatódik.

    !Veszélyes üzem a tv,olyat kell adnod,ami nem megszokott,de pont ezt teszi utána azt megszokottá!
    Az Rtl egy öntelt megalomán,amely megint rossz irányba.

  4. gabor szerint:

    Pont most vettem észre ezt a topikot.
    Egy másik éjjel-nappal topikban is írtam.
    A bevezető jelenetnél az Anikó neve van a legnagyobb felületen(plakát).
    Közben egy mellékszereplő szint,akinek még a magyar szöveg is alig megy.
    Jól látszik hogy a rendező szeretője,mert időközben a sorozatban sokakat lehúztak az Anikó színvonalához.
    Remek alakítások jöttek elő.Leszbikus csaj,Rita,Marci,Joe.
    Eközben az Anikó szövegei:Nem vagyok bűnbak.Ne bántsatok.Közben pedig tanácsokat oszt.Vegyél vissza–álljon meg a fáklyás menet–
    Abszolút a gonosz szerepből,ami az egyetlen,amiben létezhet,kiszedték,a mindenkit meghallgatok és orvos vagyok szerepbe.
    Nem sok vizet zavar,ezt a profi amerikaiak éreznék,mert a leszbikus,Joe,Lali,Marci,Rita bombaformába került.

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: