2013. január 2. 10:23.

Ismételten börtönbüntetés fenyegeti Zalatnay Saroltát, ugyanis a rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az énekesnő csalási perének aktáit a Budaörsi Városi Ügyészséghez. Egy korábbi csalási ügy miatt már ült két évet az énekesnő.

A Csillagszem Alapítvány elnöke, Abonyi Mónika jelentette fel Zalatnayt két évvel ezelőtt, a nő állítása szerint kétmillió forintot csalt ki tőle az énekesnő. Abonyi többször is kérte Cinit, hogy fizesse vissza az összeget, de Zalatnay csak hitegette. A Blikk információi szerint Cini az iratismertetésre sem volt hajlandó elmenni.

Abonyi azt nyilatkozta az újságnak, hogy ő elment a decemberi iratismertetésre, ahol kiderült, vádemelési javaslattal küldik tovább kettejük ügyét az ügyészségre. A nő azt is elárulta, nem az alapítvány pénzét, hanem a sajátját adta oda Cininek. Még azt is felajánlotta neki és a lányának, hogy dolgozzák le a kár összegét, de erre sem voltak hajlandóak.

Abonyi Mónika azt állítja, Zalatnay Sarolta kétmillió forintot csalt ki tőle - az énekesnő akár három évre is hűvösre kerülhet

Abonyi Mónika azt állítja, Zalatnay Sarolta kétmillió forintot csalt ki tőle - az énekesnő akár három évre is hűvösre kerülhet

Úgy tűnik az énekesnő azzal palizta be Abonyit, hogy azt állította, segít az alapítványnak szponzorokat szerezni, csak fizesse be helyette az autólízing tartozását, mert szeretne továbbra is segíteni neki. Cini azt ígérte, egy hónapon belül megadja a tartozását, mert az Amerikában tartózkodó lány egy nagyobb összegű örökségre tett szert. Ráadásul Zalatnay karácsonyi kiadásokra kért még tőle 1 millió 400 ezer forintot.

Súlyosbító körülmény Cinire nézve, hogy egy 120 millió forintos csalási ügy miatt már ült két évet börtönben. Bár jogilag nem számít az énekesnő visszaeső bűnözőnek, így is három éves szabadságvesztésre ítélhetik.

Zalatnay a lapnak azt nyilatkozta, hogy úgy tudja, mindkét ügyben megszűnt már a nyomozás ellene.

Újra börtönbe kell vonulnia Zalatnay Cininek? nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Abonyi Mónika azt állítja, Zalatnay Sarolta kétmillió forintot csalt ki tőle - az énekesnő akár három évre is hűvösre kerülhet

Zalatnay Cini újra vetkőzik

2013. június 27. 13:42.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Szecsődi Karinak menekülnie kell bűnöző párja elől

A Megasztár énekesét Szecsődi Károlyként ismerhettük meg, azóta felvállalta saját magát, és nőként él, Karinak hívatja magát, és már a ...