2010. november 26. 7:37.

Keresztes Ildikó Az X-Faktor mentorai közül nem kétséges, hogy Keresztes Ildikó a legaggódóbb. Most, hogy Takács Nikolas után Vastag Tamás is túl van egy párbajon, összehívta a fiúkat egy vacsorával egybekötött beszélgetésre. Ildikó igazán kitett magáért, hiszen erdélyi lakomát varázsolt a srácok elé.

Az énekesnőről köztudott, hogy Erdélyből származik, így azt találta ki, hogy fogadott fiait az otthoni ízek világával fogja elkápráztatni. Nikolas és Tomi degeszre ették magukat, nagyon ízlett nekik mentoranyjuk főztje. Nikolas ha tehetné, ezután mindennap ilyen ételeket enne. Tomi elárulta, hogy számára nem idegen ez az ízvilág, hiszen egyik ágon Ő is Erdélyből származik, és szívéhez közel állnak ezek az ételek.

A vacsora kellemesen telt, de a legutóbbi párbaj is szóba került, ahol Tomi teljesen magába roskadt. Ildikó őszintén elmondta véleményét, hogy Tomi tényleg picit alulteljesített a tánc miatt, azonban ez még egyszer nem fordulhat elő. A mentor azt kérte a fiúktól, hogy még nagyobb figyelmet szenteljenek a szombati produkcióra, mert nem szeretné őket megint párbajozni látni. A csapat sajnos nem volt teljes, mert Norbi egy forgatás miatt lemaradt az isteni vacsiról, de talán tettek neki félre a többiek egy falat kóstolót.

Tomi és Nikolas mentoranyjuknál vacsorázott nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Tomi, Csabi és Norbi elkelt

2010. december 9. 8:26.

Takács Nikolas újra reflektorfényben

2010. október 23. 21:20.
Hozzászólások (16) - Hozzászólás írása »
  1. szandra szerint:

    mért vacsoráztakot??

  2. niki szerint:

    Jaj de aranyos!Ildi volt a legjobb mentor

  3. jhk szerint:

    ILDINEK IGAZA VAN ABBAN HOGY A VECÁT KÜLDTE HAZA, MILYEN NAGYKALÁCS HOGY A VECA RAJONGÓK FELVANNAK HÁBORODVA,HA A CSAABA ESETT VOLNA KI AKKOR TINILÁNYOK EZREI LENNÉNEK FELHÁBORODVA KÖZTÜK ÉNIS :) )

  4. Joe szerint:

    Egy dolgot ne felejtsetek el!
    Az X-faktor nem feltétlenül énekverseny!
    Ebben a műsorban azt a bizonyos pluszt keresik az előadókban…
    Ezt nevezik X-faktornak!

    Norbinak lehet hogy nincs hangja, de egy jelenség…

  5. ani szerint:

    keresztesnek üzenem próbáljon nem bőgni másnak is fáj elveszti akitől búcsúznak még sem bőgnek csak meg érzik és lehet hogy Nikolásnak sokkal jobb hangja van. Tamásnak ővé is jó volt de itt ott hamiskás volt még érett fel kell nőnie a feladathoz

  6. Sanyi szerint:

    A VASTAG testvérek a testvéri szertet minta képei lehetnek. EZ ma egyedülálló és én nagyon köszönöm,hogy ezt láthattam a TV-ben mert ez nekem is nahyon fontos .Sok sikert és Isten áldását kérewm az egész családjukra.

  7. Zoli szerint:

    Teljesen igazuk van azoknak akik azt mondják hogy a Norbinak nincs itt helye! A tegnapi adásból is kiderült se hangja se semmije nincs ahhoz hogy ebbe a szakmába elérjen valamit! Egyszerűen röhej hogy tovább juttatják a nézők! Az elején még vicces volt de most már elég belőle!

  8. Laci Komlóról szerint:

    Akkor is Norbi a Király!Keresztes Ildikó csak elrontotta Norbit!Norbi ne kísérletezz! Csináld azt amit tudsz tombolj,táncolj állatként ha kell!Irigyeidet meg egye meg a penész.Aki nem akar téged az hallgasson Kordát, Arackit ,Kóst a Fási mulatóban !Nekünk te kellesz így!Üdv Laci

  9. Laci Komlóról szerint:

    Kedves Norbi ! Már megint anyádra hallgattál/mentor/és szerintem rezgett a léc!Próbálj meg újra Norbi lenni! Mozogj esetlenül és ha kell nyugodtan falatozz éneklés közben!Te már jobb vagy ,mint az összes mentor .Dalválasztásod legyen vad mindent elsöprő de ismert sláger legyen! Mint Vecáé !Ha kiesel már nem ér semmit az egész!A közönséged hatalmas ezt tudják a mentorok is .De próbálja valaki utánad csinálni.
    Sok pacsirta van de Norbi csak egy a Király! Üdv Laci!

  10. Farkas Lóránt szerint:

    Keresztes Ildikó egy életre elásta magát elöttem,ő aki elmerte és el is tudta énekelni Cserháti gyönyörü dalát azt gondoltam tudja mi az hogy ének????A Király gyerek amit csinál az bün rossz!!!!!!!Mit hallassz kedves Ildikó a studióban amit mi a tv-ben nem mikor ez a Norbi fellép, nem csak a nézöket öt is átvágjátok !!!!!!!!!!!Régen haza kellet volna küldeni és megmondani nem tud énekelni ,nincs hangja,de ezt még a Geszti sem meri??????

  11. erika szerint:

    Felhaborito, Norbinak nincs hangja…neki kellet volna kiesnie .A legjobbak ebben a musorba ….en szerintem Veca ,Csaba,Nikolas

  12. Éva mami szerint:

    Felháboritó a mai párbaj.Sok botfülü bulizó miatt Norbi továbbjut, ugyanakkor a “Vastag” -ok párbajoznak. Talán még Norbi nyeri meg a döntőt is, vagy NIKOLAS? Nincs bajom vele, de azért ez nagyon durva, hol áll NIKOLAS előadása a VASTAG Csabáéhoz? A Norbié pedig lenn … lennn.

  13. Éva mami szerint:

    Nagyon szinvonalas volt a versenyzők mai előadása is, hála a mentorok kitartó támogatásának is. Sajnos biztos olyan versenyző fog kiesni, aki nem érdemli meg.

  14. magdi54 szerint:

    Tisztele3m az Ildiko ragaszkodását a fiukhoz meg a bátoritását.Én is Erdélyböl származom söt ugyan abbol a városbol mint Ildiko.Én is nagyon sok Erdélyi ételt fözök a családnak.Igazi anyai sziv dobog benne és szereti a fiatalságot

  15. Dénes Viola szerint:

    Én is erdélyi vagyok, és ez a tény annyi mint nagy az igazságérzetem és becsületes vagyok mint Keresztes Ildikó. Igazi anyjuk a fiúknak, nagyon szereti öket és izgul értük. Sok sikert kívánok mindanyiuknak. Nagyon sajnálom Wolf Katit mert egyik legjobb női előadó a legszebb és legszinesebb hanggal rendelkezik. Sajnos azt éreztem, hogy MIklós és Tibor manipulálták a közönséget, mert amikor leszidták a két énekest, akkor a közönség sem úgy szavazott ahogy kellet volna. Miért nincs több díj első, második, harmadik díj újságirók díja, közönség díj, zsüri díj?????? Régen Brassóban volt az Aranyszarvas könnyüzenei fesztívál, sokan nyertek.

  16. Brigi szerint:

    Én nagyon sajnálom Wolf Katit neki nagyon jó hangja volt de itt a nézők döntöttek Nikolasnak is jó hangja van.

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?

[singlepic id=66 w=320 h=80 float=left]Shodeinde Dorka, az X-Faktorból kiesett fiatal anyuka most mesélt először anyagi helyzetéről. Ki gondolná, hogy a ...