2013. április 11. 12:54.

“Hamarosan indulunk megint!” – Olvashatták Caramel követői a Facebookon, a mester The Voice logóval ellátott bejegyzését. Kisvártatva, a csatorna szóvivője, Koltay Tamás is állást foglalt, miszerint már folyik az előválogatás.

Hivatalosan azonban csak akkor tervezik bejelenteni a tényeket, amikor már pontosan datálni tudják a folytatást.

Amit azonban már most biztosan tudni: Somló Tamás és Malek Andrea lemondott mester-titulusáról. Noha, mint patronánsok, vaskos borítékokat vittek haza a produkció első szériája alatt, az egyetlen női ítész úgy érzi nem lenne képes újra átélni azt, hogy összetörje gyermekeiként szeretett versenyzői hőn dédelgetett álmait. Somló visszavonulásáról egyelőre nagy hallgatások vannak, de idővel majd csak kiugrik a szög a zsákból. S hogy kik ülnek a üres mesterszékekbe?

Egy, a neve elhallgatását kérő TV2-s munkatárs azt nyilatkozta a Sorry magazinnak, hogy már több értekezleten felmerült az X-faktor mentorgárdájából kilépett Keresztes Ildikó és Nagy Feró neve. Véleménye szerint, bárki elcsábítható, csak a megfelelő összeget kell kínálni az árulásért. A botrányhős Alekoszt hozta fel példának (akivel egyébként még jelenleg is perben áll az RTL klub szerződésszegése miatt). Ugyanakkor, egyes híresztelések szerint Kovács Kati is esélyes jelölt Malek Andi utódjául.

Hamarosan indul a The Voice 2. - Újra 2013-ban is

Hamarosan indul a The Voice 2. - Újra 2013-ban is

Sokak szerint bátor dolog elindítani a The Voice új szezonját, hiszen az első sem volt olyan sikeres, mint ahogy azt a műsor szerkesztői remélték. Ahogy mi is megírtuk, úgy rengeteg más fórumon is foglalkoztak a dologgal, mitől volt olyan alacsony nézettségű a hazánkban újdonságnak számító tehetségkutató. A malőr után, mintegy elismerve a kudarcot, a produkció producere átadta a stafétabotot - sajtóhírek szerint közös megegyezéssel. Remélhetőleg a sok fórumos kéretlen jó tanács időben eljut a show új produceréhez is, és a következő széria megújult erővel érkezik majd a tévéképernyőkre.

The Voice 2. 2013: Üres mesterszékek kiadók! nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Már folynak a jelentkezések a The Voice 2013-as versenyére

The Voice 2013. jelentkezés

2013. május 7. 15:43.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Nagy Feró harmadikként távozott az X-faktor mentori gárdájából

Malek Miklós és Keresztes Ildikó után Nagy Feró is elhagyja az X-faktort, és nem mentorkodik a következő szériában. Az X-faktor ...