Tavasszal rajtol a Csillag születik 3. szériája!

A Csillag születik eddigi szériái sikert sikerre halmoztak. Hatalmas megmérettetések árán, szoros küzdelmek folyamán nagy álmok váltak valóra. Sok tehetséges előadót ismert meg Magyarország, akik hétről hétre belopták magukat a nézők szívébe. Énekesek, táncosok, zsonglőrök, mesemondók, erőművészek kápráztatták el a közönséget.

Természetesen, mint minden versenyben, itt is csak egy, a nézők által legrátermettebb vihette haza a fődíjat. Az első Csillag születik 2007-ben indult, amin olyanok indultak, mint Bíró Gergő, a 4 for dance vagy Kovácsovics Fruzsina. A győztes a mesemondó kisfiú, Utasi Árpi lett. A 2009-es évadra is olyan elképesztő képességű emberek jelentkeztek, mint Csikó Szabolcs, Vásáry André, Varga Viktor és 2009 Csillaga, Tabáni István. Idén, 2011-ben ismét lehetőség nyílik mindenkinek, hogy megmutathassa magát ország-világ előtt. A válogatások már javában folynak és tavasszal élő show keretein belül ismét a nappalinkba költöznek a kiscsillagok.

Január 17-én kezdődtek el a válogatások, ahol minden jelentkező kap lehetőséget, hogy megmutathassa, mit tud. Aki sikeresen túljut az első rostán, annak a következő fordulóban a szerkesztők előtt is meg kell villantania tehetségét. Ebből a fordulóból a legjobbnak vélt 150-200 ember járulhat a szakavatott zsűri elé, ahol kiderül, hogy kik jutnak be a legeslegjobbak közé az élő adásokba. A visszaszámlálás elkezdődött, 2011-ben is Csillag születik!

Hasonló bejegyzések..

14 hozzászólás

  1. bukfenc szerint:

    szuper! örülök, hogy újra lesz csillag születik!nem tudjátok, hogy egészen pontosan mikor indul?Jó, tudom tavasszal, de egy kicsit pontosabban?

  2. zsigmond attila szerint:

    valaki meg tudná mondani hogy be e jutotunk vagy nem hip hop táncon voltunk január 19 én danke bojsz vagyunk ………..

  3. Ilona szerint:

    Kedves Szerkesztő!
    A 2. fordulóra hány produkciót hívtak vissza?
    Üdv

  4. Ilona szerint:

    Kedves Szerkesztő!
    A 2. fordulóra hány embert hívtak vissza?
    Üdv

  5. Csillagocska szerint:

    9696!

    Te miben indultál?

  6. 9696 szerint:

    Én is jelentkeztem, és tényleg ezek a tehetség kutatók szinte az egyetlen esély hogy valakit felkaroljanak és kitörjön szerintem is megér egy próbát 🙂

  7. Csemer Lajos szerint:

    énekelek s gitározok csillag leszek

  8. Minor Sandor szerint:

    Tisztelettel mindenkinek,de azt szeretnem kerdezni onoktol vagy barkitol hogy mas helyekre nem jutnak el mar ugy ertem mind pl.Erdely stb.vannak akik szeretnenek az onok showjaba jelentkezni de mindenki nem tud eljutni Budapestre,erre szeretnek valaszt hogy mi az eljaras,koszonom!!!

  9. Csillagocska szerint:

    Kedves Riqua!

    Sok mindenben igazad van, de sajnos, ha valaki ki akar törni az ismeretlenségből, akkor szinte ez az egy esélye van. Egy próbát megér szerintem.

  10. Csillagocska szerint:

    Köszönjük szépen!Remélem hamarosan a többi résztvevő és műsort kedvelő is rátalál az oldalra.:-)

  11. Riqua szerint:

    Nem unalmas ez már? Úgyis azt karolnak fel akit akarnak!

    Íme a 2009-es Csillag Születik internetes Szavazása! Látható, hogy nem minden esetben az került be a 12-be, akit az emberek a legjobban szerettek, és Cd-ét vagy koncertet is kaptak igen kevés szavazatot kapó emberek.

    Most csak az énekes produkciókat nézem.
    Pl: SID, Balogh B., Kávészünet, Végvári Eszter igencsak a végén kullognak.

    Vocal Gag Session, Eöry Viki és Sebestyén Katja is jócskán előttük van, nekik miért nem csináltak Cd-ét!?

    01.Tabáni István 81485 Bejutott a 12-be, Cd, Győztes
    02.Veres Róbert 72308 Bejutott a 12-be, műsorvezetés
    03.Bad Boyz 64787 Bejutott a 12-be, Koncert
    04.Horváth Tamás 40240 Bejutott a 12-be, Cd, Koncert
    05.Brasch Bence 34178 Bejutott a 12-be, Cd, Koncert
    06.Vásáry André 25440 Bejutott a 12-be Cd, Koncert, Színházi fellépések
    07.Inzsöl Gyula 22672
    08.Varga Viktor 20599 Bejutott a 12-be, Cd, Koncert
    09.Vocal Gag S. 20119
    10.Queen Dance 15694
    11.Csikó Szabolcs 13577 Bejutott a 12-be, reklámszerep
    12.Szatmár Kamara 11484 Bejutott a 12-be
    13.Kollár Betty 10209
    14.Eöry Viki 10135
    15.Kutyakölykök 9967 Bejutott a 12-be
    16.Soldiers Crew 8935
    17.Sebestyén Katja 8664
    18.Kávészünet 8587 Cd, Koncert
    19.Strokes 8231 Bejutott a 12-be
    20.SID 7799 Cd, Koncert
    21.Timesz Girls 6500
    22.Face Team 5307
    23.Balogh Brigitta 5061 Cd, Koncert
    24.Jammal 4649
    25.Végvári Eszter 3678 Bejutott a 12-be, Színházi fellépések
    26.Fábri-Laczik 3545
    27.Big Family 2732
    28.Golden Pyramid 2423
    29.Hrisafis Gábor 1844
    30.Galambos Fecó 1394

  12. Csillagocska szerint:

    De jó, hogy végre van itt fórum. Az előző szériában is hasznos hozzászólásokat, infókat lehetett itt találni.
    Mi idén is jelentkeztünk, és nagyon jól sikerült a válogatás.
    Kíváncsian várjuk a folytatást:-)

    • Szerkesztő szerint:

      Szia! Köszi az elismerő szavakat. Igyekszünk a lehető legjobban naprakészek lenni, és ellátni videókkal, hírekkel olvasóinkat úgy, hogy más oldalra ne is kelljen látogatni 🙂 A versenyben pedig sok sikert kívánok!

Hozzászólás írása neki: bukfenc Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: