Talán Attila kiesett – 10. Döntő

2012. Május 18. Megasztár 2012. – 10. Döntő. Két egyéni produkció a versenyzőktől.

A Megasztár 6. utolsó előtti élő adásán vagyunk túl, lement a 10. döntő. Már csak 3 versenyző küzdött meg egymással, 2 lány és 1 fiú személyében. Egyéni produkcióként mind a hárman kétszer énekeltek.

Először a lányok fiú énekestől adtak elő egy – egy dalt, Attila pedig egy nőitől. Majd a sok húzavona és reklám után ismert dalok feldolgozásait hallhattuk a tehetséges felfedezettektől. Ezután pedig egy közös produkciót, vagy inkább mixet hallhattunk tőlük.

A 10. döntő összes produkcióit visszanézheted, ha az alábbi nevekre kattintasz:

Talán Attila, Radics Gigi, Szakos Andrea

Mivel már csak hárman voltak versenyben, a nézői szavazatok egy valakit juttathattak tovább. A legtöbb szavazatot Radics Gigi kapta, Attila és Andi közül pedig a zsűri döntötte el, hogy ki esik ki. 1 perces gondolkodás után meg kellett hozni a döntést, mely a következő:

Talán Attila kiesett, Szakos Andrea továbbjutott

(A második produkciót nézheted vissza az alábbi videón)

A 10. döntő többi produkcióit pedig az alábbi nevekre kattintva nézheted vissza:

Talán Attila, Radics Gigi, Szakos Andrea

Talán Attila

Talán Attila

Talán Attila: kiesett a Megasztár 2012. 10. döntőjéből

Hasonló bejegyzések..

21 hozzászólás

  1. Roli szerint:

    Szakos Andi mindent bele a ma esti finálén, akinek van egy kis hallása az rád szavaz!!!

  2. Janó szerint:

    Lesz első és második helyezett,de mind a két lány nyerő,ez biztos.Hajrá Andrea!

  3. Marcsi szerint:

    Radics Gigi lesz a nyerő ez borítékolni lehet. Talán Attila egyéniség, színpadra termett jelenség .Remélem látjuk még őt! Attila fel a fejjel, jó vagy , tanulj és ne add fel . Marcsi

  4. nagy maria szerint:

    Az Attila volt a legjobb!!!O egy igazi sztaralkat(jo kisugarzas,stb.)sok sikert kivanok neked Attila es azt,hogy a vagyaid mielobb teljesuljenek!!!

  5. meliii szerint:

    hajrá andi neked szürkolok imádlak ♥♥♥♥♥:)

    • Roli szerint:

      Mi is többen Szakos Andreának drukkolunk, olyan színes és változatos a hangja,nem olyan egysíkú! Ja és nem sipákol. Mindent bele Andi!!!

  6. lány szerint:

    Szerintem Gigi és Andi a legjobbak , már az eljétől nekik szurkoltam HAJRÁ LÁNYOK!!!!!:)

  7. Petrus szerint:

    Manó szerintem teljesen igazad van . Nekem az elejétől ők voltak a kedvenceim !! :)<3

  8. aneska szerint:

    gratulálok talán atinak én orulok hogy a fiu énekesek kozul o volt a legtovább a megasztárban

  9. aneska szerint:

    szerintem az atit kellett volna tovább juttatni a zsurinek nem a szakos andreát

  10. géza szerint:

    tevagy a legjobb gigi te fogsz nyerni tudom:géza becskéről

  11. gigi szerint:

    hajrá gigi neked szurkolok remélem ezt te nyered megérdemled!:)

  12. Nikola szerint:

    Én is drukkoltam TALÁN ATTILÁNAK de sejtettem, hogy ő fog kiesni. De nagyon sajnálom!!!!! Most már csak két lány van a MEGASZTÁRBAN, DE GIGINEK KELL MEGNYERNIE. NEM A NYEREMÉNYEKÉRT, HANEM MERT FANTASZTIKUSAN JÓ A HANGJA!!! 🙂 dRUKKOLOK, HOGY VALÓRA VÁLJON AZ ÁLMOD, HOGY TE LEGYÉL A LEGJOBB ÉNEKES, AMELY KÍVÁNSÁG MÁR A MEGFELELŐ ÚTON HALAD A SIKERHEZ!!! <3

  13. Niki szerint:

    Kár,hogy Attila kiesett.Ő volt a leges-leges-legjobb!

    • Nikola szerint:

      Igazad van, Atinak a fiúk közül volt a legjobb hangja!

    • zsákika szerint:

      szerintem a szakos andi meg a gigi a legjobb és múlt héten az attilának kellet volna kiesnie

    • cica szerint:

      Igazad van! Szerintem is Attila volt a nyerő. A 3 közül egyedül ő, aki színpadra termett, a lányok nem tudnak mozogni a színpadon, a Gigi visít, Andi meg ordít, bocsi. Csak Attila volt képes pianót és fortet is énekelni, csak ő tudta érzéssel átadni a dalt. Ő átérezte azt, amit énekelt. Hiteles volt az előadása. A két lány simán csak leénekli, ordítja a dalt, nincs benne átélés.

  14. Manó szerint:

    bocsánat, Marcsi, de szerintem a múlt héten pénteken hozott rossz döntést a zsűri !!!!! A finálén Giginek és Balázsnak kellett volna lennie.

  15. Marcsi szerint:

    Rossz döntést hozott a zsűri ! Attila hiányozni fog !Bocsi (Gábor) csalódtam benned ! Marcsi

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: