Takács Nikolas újra reflektorfényben

Nagyon oda tette Nikolas a hangját, a testét – lelkét egyaránt az elmúlt döntőben. Újra ringben érezhette magát, hiszen megint csak az bizonyosodott meg róla, hogy képzett hanggal, és egyedi képességekkel, adottságokkal rendelkezik. Leénekelt mindenkit a színpadról, toronymagas, professzionális produkciót nyújtott.

Takács Nikolas

Hasonló bejegyzések..

46 hozzászólás

  1. niki szerint:

    Nikolas a legjobb o mindíg a nehezebb utat választja és azt is remekul megoldja!és ezen látszik meg hogy o mennyivel jobb énekes mint a tobbi!

  2. cini szerint:

    Nagyon szeretem azokat a műsorokat, ahol tehetséges fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy kiemelkedjenek az átlagból.
    Amikor még a válogatás időszaka volt – és mivel a két csatorna egyszerre közvetítette ezeket – az ide-oda kapcsolgatás közben – és szerencsére – jó időben éppen Nikolaszt sikerült elcsípnem.
    Nagy hatással volt rám a bemutatkozása.
    Azután mindig azon izgultam, hogy a későbbi fordulókban ne szalasszam el őt. Világsztár alkatú és hangú. Kétségtelen.
    Hála Friderikusznak, ez a furcsaság megoldódott, és minden alkalommal szavaztam Nikolaszra.
    Ezt azért írom le, mert első alaklommal tettem ezt, habár minden eddigi vetélkedőt megnéztem az évek során.

  3. Erika szerint:

    Hihetetlen számomra is, hogy nem Te nyertél…, de örülünk Neked, mert egy fantasztikus embert ismerhettünk meg személyedben, egy kiemelkedő, egyedi tehetség vagy.
    Remélem látunk még a jövőben:)
    Büszke lehet Rád a családod, a hazád, csodálatos személyiség vagy!!!

  4. Fédra szerint:

    IMÁDLAK NIKOLAS!!!!
    NEM BÍROM FELFOGNI HOGY NEM TE NYERTÉL!!!
    BÁR TE ÍGY IS NYERTÉL EGY HALOM EMBERT(RAJONGÓT)AKIK SZERETNEK ÉS KITARTANAK MELLETTED!!!:)
    ÉN VÉGIG BŐGTEM AZ ESTÉT!!!
    ÉN CSABÁT IS SZERETEM DE NEM ANNIYRA MINT TÉGED!!!!BENNED VAN VALAMI KÜLÖNLEGES!!!!ÉN NEM AZ ELEJÉTŐL LÁTTALAK MERT AZ ELSŐ PÁR ADÁST NEM NÉZTEM DE KIMENTEM ARRA HOGY AZ APÁCA SHOW 2 EGYIK BETÉTDALÁT ÉNEKELTED!!MÉG AZT SEM TUDTAM HOGY HOGY HÍVNAK TÉGED!!!ENGEM ABBAN A PERCBEN LENYŰGÖZTÉL ÉS AZÓTA NEKED SZURKOLTAM ÉS PERCRE PONTOSAN ÜLTEM A TV ELÉ!!!
    GRATULÁLOK HOYG EDDIG ELJUTOTTÁL!!!!

  5. Viola szerint:

    Nikolas sokkal jobb mivel tisztán énekel .. még Vica énekelt tisztán . Vastag Csaba hamisan énekel , és Király &Norbi beképzelt holott nem igazi énekes…..

  6. Lukács Gabriella Gabcsika szerint:

    Nikolas te vagy a legjobb……neked szurkol az egész család….csak így továbbb…..sok puszi…Gabi Öcsi és Bea

  7. dina szerint:

    jó hangod van és stilusod ,ok

  8. Laura szerint:

    Nagyon jó a hangod és van benned valami sejtelmesség is ami még jobbá teszi azt amit csinálsz!Csak gratulálni tudok de maradjon meg benned ez az alázat mind végig mert csak igy lehetsz sikeres és a legjobb!!!

  9. Anita szerint:

    Eszméletlen hogy milyen gyönyörű hangod van mi érted szorítunk.Tutira döntős vagy.Csak így tovább.

  10. Minczér Erika szerint:

    nagyon tetszenek a kalapjaid és nagyon jól énekelsz egyszer énekelj egy Caramel számot

  11. Timi szerint:

    Mikor lesz vége a x -Faktornak

  12. Dengi Mária szerint:

    Takács Nikolast a JÓISTEN is énekesnek teremtette a színpadra.Csodálatos, egyéni,utánozhatatlan gyönyörű hanggal.
    Mentortól függetlenül amikor először hallottam énekelni tudtam Ő az xFAKTOR.Bírom a mentorát is nagyon,de nem rajta
    múlik.Szerencséje van,hogy ilyen tehetséget kapott mentorálni.Megnyered NIKOLAS én biztos vagyok benne,HAJRÁ!
    Nagyon koncentrálj,ÖNMAGADAT adjad,jó nótákat válasszál,sok
    múlik azon is.Meg kell nyerned,a többiek is óriási tehetségek,de Te vagy az xFAKTOR.

  13. Dengi Mária szerint:

    Takács Nikolas olyan egyéniség akit a Jóisten is énekesnek teremtett a színpadra.Egyéni,gyönyörű és utánozhatatlan hanggal.Mentortól függetlenül, Őt ahogy először láttam és hallottam,éreztem BENNE van az XFAKTOR.Nagyon bírom a Mentorát is egy színfolt a műsorban,de nem miatta nyeri meg
    Nikolas az első helyet,mert megnyeri az BIZTOS.Hajrá NIKOLAS
    MEGNYERED.

  14. Évi szerint:

    Szia!

    Szuper tehetség vagy!
    Tökéletes külső, fogsor, hang, hangtechnika…
    Minden tökéletes…

    Téged bárhol látlak, tudom, hogy adni fogod azt a szintet, ami egy éneket tanult embernek is szint…
    Színházban színészként is el tudnálak képzelni…
    Kinyílást és előadástechnikát lehet tanulni, a tehetséget nem, az neked meg is van…

    Nekem mindig tetszik, amit csinálsz…

  15. SzV szerint:

    Nem tudjátok mi ennek a számnak a címe és eredeti előadója?

  16. wiky szerint:

    Én is nagyon szurkolok neked Nikolas!!! Te vagy a kedvencem!!
    Imádlak 😛

  17. Rebeka szerint:

    Nagyon JÓ Vagy<3 Te vagy az egyik kedvencem <3

  18. ani szerint:

    nagyon.jó én az éretszeretem

  19. wildiko szerint:

    Nikolas!

    Fantasztikusan tehetséges vagy, remekül mutatsz a színpadon csak légy egy kicsit lazább. Látom rajtad, hogy valóban énektanár vagy mert amikor énekelsz a kezeddel való gesztikulálás tipikus. Szurkolok neked! Szeretném ha te nyernél! Azonban ha nem is te nyered a versenyt TE akkor is győztes leszel, mert már most is az vagy.
    Szeretem a hangodat hallani!
    Gratulálok az Édesanyádnak, hogy ilyen remek fiúval ajándékozta meg ezt a világot!

  20. Ennebaba szerint:

    Szerintem ku..a jó hangja van!

  21. matolcsi vivien szerint:

    Te vagy a legjobb és a legjobb énekes és jó a kalapod tom hogy kopasz vagy de akkor is jól nézelki te vagy a legjobb énekes de nem a legjobb elöadó de nagyon jó hangod van

  22. szilvike szerint:

    Nikolas mindig nagyon jó vagy!neked kell nyerned!

  23. Marcsi szerint:

    Szia Nikolas.

    Nagyon szuper vagy!!!!!!!!!!!
    Rád szavaztam.Remélem megnyered. Megérdemled!!!!!! Puszi

  24. Ms Cristal szerint:

    Nikolasz!
    Te vagy a legjobb, gyönyörű simogató a hangod!
    Tied a győzelem!

  25. Nagy Zoltánné Marika szerint:

    Imádom ezt a pasit. Ő fogja megnyerni az X első helyezését. Szurkolok, bár nincs rá szüksége annyira jó!

  26. pircsi szerint:

    szijja nagyon jol nézel ki
    pusy!!!!!!!!♥♥♥

  27. Ibike szerint:

    egyszerűen fantasztikus, amit csinál, megnyerő és lenyűgöző. akár meg is nyerheti, sőt megfogja nyerni! csak így tovább.

  28. pálma szerint:

    sya nagyon szuper a hangod pux

  29. Erika szerint:

    csak hülyéskedtem nagyon tetszet nekem nagyon bejösz nekem mekkorád van????mindeenkivel leálllok!%!!!!!!!xd

  30. Erika szerint:

    nagyon klasz voltál de nagyon csunya vagyyyyyyyyyyyyyyy

  31. Dorka szerint:

    A hangja tényleg jó, csak a srác olyan megfoghatatlan. Nem érzem sosem a rokonszenvet iránta, pedig próbálom mindig. 🙂
    Valahogyan közelebb kéne Őt hozni az emberekhez kicsit olyan mint egy jéghegy érzelmek nélkül.

  32. Bogi szerint:

    Szuper ügyi vagy, nagyon tetszettél és nagyon szurkolok neked!!!!!
    NEKED NYERNED KELL!!!!!
    Más nem lehet, úgyhogy csak így tovább, HAJRÁ!

  33. kitka jánosné szerint:

    Csak így tovább.
    Te vagy a nyerő.

  34. gabi szerint:

    Megnéztem az eredeti előadót is,aki énekel,az is frenetikus hatású,de ahogy Te magadra formáltad,az még jobbá tette.
    A hétvégén Te voltál a legprofibb,akárhonnan nézzük.

  35. gabi szerint:

    Megnéztem a legutóbb énekelt számod eredetijét,az is döbbenetesen jó,de ahogy Te beletetted a saját lényed,az az igazi tudás.
    Most Te voltál a legmagasabb színvonalon,akárhonnan közelítek.

  36. kocserha nora szerint:

    nagyon teszet amiket énekeltél és én csak neked szurkolok mert csak nked van jo hangod és én mindig meg szoktalak nészni asz rtl klubom és én rád szavaszok sok sikert kivánok nekd
    szia norika

  37. pécsimarcsi szerint:

    Nik imádlak te nyersz !!!!

  38. Böbe szerint:

    Nagyon Gratulálok, szuper vagy!!

  39. Rami szerint:

    nikolas gyerünk van nagy,nagy esélyed nyerni hajrá

  40. Máté szerint:

    Nicolas, te egy egy, ojan énekes vagy aki önmagát tudja adni a szinpadon. De sok sikert, és remélem nyersz

  41. Mari szerint:

    Nagyon jo vagy Nicolass szoritol mert en is szlovakiarol vagyok tovabbi sok sikert :-)))

  42. Adry szerint:

    Nagyon jó volt!Igy tovább!!Te vagy a legjobb!

  43. Ennebaba szerint:

    Mi az, h “újra” reflektorfényben?! Mindig is ott volt:-) Kimagaslóan a legjobb. Az a tegnapi…Hm..Ezt csak Cserháti Zsuzsától hallottam itthon ilyen jól elénekelni. GRATULÁLOK!!!

  44. Sziszimanó9 szerint:

    Ez a tegnapi nagyon jó volt gratula!

  45. Ennebaba szerint:

    A legjobb! Tegnap az egyik kedvencemet énekelte, gyönyörűen!:-)

  46. Ancsa szerint:

    Nikolas, egyre jobban imádlak! Szurkolok NEKED!

Hozzászólás írása neki: Nagy Zoltánné Marika Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: