Shodeinde Dorottya megszülte kislányát

Az X-faktor egyik gyönyörű hangú énekesnője életet adott első kislányának. A tehetségkutatóban eddig hatalmas pocakkal láthattuk a lányt, pár hete viszont boldog anyukaként büszkélkedik Lisával. A műsor eddig nem élőben ment, ezért nem került nyilvánosságra a hír, azonban most, hogy Dorottya bejutott a legjobb 12-be, már nem lehet titokban tartani az eseményt.

Az X-faktor válogatások, majd a fellépések során sokan felfigyeltek Shodeinde Dorottyára, aki sokakat meghazudtoló erővel áll ki időről időre a színpadra. A 19 éves lány nagy pocakkal és hatalmas álmokkal érkezett a műsorba. A múlt hét szombati adásában még kismamaként izgult a továbbjutásért. Nagy volt a tét, ugyanis a 24 versenyzőből 12-en jutottak csak tovább. A 12 továbbjutó kiváltsága, hogy beköltözzön az X-faktor házba, és felkészüljön az élő műsorokra. Dorottya bejutott a legjobb 12-be és megszülte kisbabáját is. Egyszerre két álom vált valóra. A fiatal anyuka két órás vajúdás után adott életet Lisának, aki 2550 grammal és 50 centivel született. Férje végig bent volt a szülés ideje alatt. Dorottya kellemes emlékként idézi fel a szülést, nem voltak komoly fájdalmai.

A kislány megszületésével a család elgondolkodott azon, hogy az újdonsült anyuka beköltözzön-e az X-faktor házba. Végül úgy döntöttek, hogy Dorottya folytatja a versenyt és Lisával együtt költözik. A Shodeinde családot sok támadás érte, miszerint az anyukának a kicsi mellett a helye, nem pedig az X-faktorban. Mások viszont bíztatják a lányt, és csodálják erejét, kitartását. Dorottya minden idejét lányával tölti, csupán a próbák ideje alatt vigyáz a kislányra az apukája és a nagymamája. Szerencsére a pici sokat alszik és ritkán sír, ami megkönnyíti az anyuka dolgát. Lisa nagyon szereti édesanyja hangját, így ha mégsem akar a csöppség elaludni, akkor Dorottya énekel neki, amitől rögtön álomba szenderül.

Hasonló bejegyzések..

19 hozzászólás

  1. Teca szerint:

    Szisztok!
    Ha annyira szeretitek Dorkát akkor inkább azért szurkóljatok, hogy végre tudjon anya lenni és ne csak addig foglakozzon a gyerekkel amíg ott van a kamera. Ahogy lement a forgatás rohanni kell próbákra…stb.Én el sem tudtam volna képzelni, hogy ennyi ídőt legyek a gyerekem nélkül mint amit Ő tölt el nélküle. Elhiszem, hogy fontos az éneklés, de ha tényleg igazán tud énekelni(ami vitatható…) akkor nem csak most tud kiugrani.

  2. Andrea szerint:

    Ez gusztustalan volt, a Malek Miklóstól, mert a Dóra produkciója, a 0-val= !!!!!!!

    Most jön az, hogy kiderül, hogy a protekció, minden hol dönt!

    Itt nem a tehetség számít!!!!!!!!!!!!

  3. GYENIS KINGA szerint:

    DORKA!
    NAGYON SZÉP A KISBABÁD.NEKED JÓ A HANGOD ÉS ÉN DRUKKOLOK NEKED! SOK SZERENCSÉT!

  4. lilla szerint:

    ó! ólyan édesek eggyüt! 😀

  5. bjay szerint:

    YE!

    SZIVBOL VELED VAGYOK !
    Te mar nyero vagy !
    Ami atjon vizualissan a kepernyon 1 hangal-tetezve’ez
    ‘GIFT of GOD’

    bjay

  6. Bukor Zsófia szerint:

    Nagyon szép a kislányotok igazi szépség. Cukor falat.NAGYON SZURKOLOK NEKED TE VAGY A KEDVENCEM
    útoírat:Zsófi

  7. kinga szerint:

    szia:) Nagyon Aranyos vagy a babádal:)
    Nagyon tetszik a hangod:)
    Aranyosak vagytok

  8. zsanett szerint:

    Heló!

    Sya Nikó. Nagyon imádom a hangod és mindig vele alszom el.És a két Vastag testvérét is, de engem Tomi hagja fogott meg igazán. Szeretném ha te nyernéd meg.

    üdvözlet:
    zsanett

  9. zsanett szerint:

    Syasztok kedves rajongók!

    Ki tudja hogy, hogyan lehet Vastag Tamással beszélgetni? Aki tudja lécci szóljon a következő címen:premzsani97@hotmail.com

    Előre is köszönöm:
    Zsanett

  10. Matusék szerint:

    Szia Dorottya !

    Gratulálunk a babához, nagyon szépek vagytok ! Sok sikert az X-faktorhoz , mi nagyon szorítunk neked !

  11. Rékus szerint:

    Nagyon cuki a kis Liza!!
    Továbbiakban sok szerencsét Szurkolok!!!
    Nagyon szép a hangod ezért remélem ,hogy te fogod megnyerni!!
    Sok szerencsét!!
    Rékus!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  12. szabó liza szerint:

    gratulálok a kicsi lizához!!! neked drukkolok és neked is fogok és nagyon szép dolog hogy megengedik hogy lizát is vidd
    amúgy NAGYON-NAGYON szép a hangod remélem hogy te fogsz nyerni! puszi:liza

  13. anita szerint:

    szia Dorottya

    nagyon szep a kis babaád.
    Sok szerencset az x faktorba te vagy az egyik kedvencem.Nagyon jol énekelsz!!!

  14. nikol szerint:

    szép a babátok gyönyörü vagy ügyes is igy tovább hajrá nikol és 5éves kisfiam drukkol neked hajrá

  15. schneider bence szerint:

    rajongód vagyok:)

  16. Sziszi szerint:

    Szia, Dorottya!:) Nagyon édes a kisbabád, gratulálok hozzá, és jó egészséget kívánok nektek. Sok sikert az X Faktorban, szurkolok neked, mert nekem is te vagy az egyik kedvencem.
    Üdv.: Sziszi.

  17. rácz szilvia szerint:

    szia dorottya nagyon szeretem ahogy énekelsz mindig vissza nézem a neten versenyt és hallgatom ahogy énekelsz.nagyon szép hangod van meg borzongok mikor meg hallom.drukkolok neked és sok sikert kivánok.ja és gyönyörü a kislányod büszke lehetsz rá.üdvözlettel szilvi.

  18. kovács andrea szerint:

    KEDVES DOROTTYA ANDREA VAGYOK SZÉP HANGOD VAN VÉGIG KÖVETLEK AZ X FAKTORBA ÉS DRUKKOLOK HOGY BENT IS MARADJ. ÉNEKELJ MERT LÁTOM BENNED A TEHETSÉGET TEHETSÉGES VAGY SZIA ANDREA.0

  19. szabina szerint:

    Gratulálok,a gyönyörű babádhoz,valamint nagyon szurkolok neked,mert úgy gondolom,Te vagy az aki istenigazából akartad,és el is tudtad érni az álmodat.Szeretném,ha továbbra is megmaradna ez a hatalmas akaraterőd,és kitartásod.Nagyon drukkolok neked,de most már mutathatnál valami pörgőset is,mert szerintem mindenki ezt az újítást várná tőled.ödvözlettel:Szabina

Hozzászólás írása neki: nikol Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: