Schwarzenegger és Stallone kórházban

Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone egymás melletti kórházi ágyon lábadozik. Az öregedő akcióhősök közös filmjük forgatásán sérültek le, mindegyiküknek kificamodott a válla.

Nagyon úgy tűnik, hogy Hollywood legkeményebb fickói felett is eljárt az idő, ám ők ezt nem akarják tudomásul venni.

A 64 éves Terminátor és a 65 éves Rambo is több ízben megsérült A feláldozhatók 2 akciófilm forgatásán, így mindkettőjüknek kórházi kezelést javasoltak. Arnold megerőltette magát, így kiugrott a válla. Bevitték a közeli kórházba, hogy helyretegyék, és csodák csodája Sylvester Stallone feküdt mellette a kórteremben, akinek szintén baj volt a vállával. Kalifornia volt kormányzója rögtön készített egy közös képet sérült barátjával, amit megosztott a Whosay közösségi portálon.

Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone

Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone együtt a kórházi ágyon

A két akcióhős az utóbbi időben több filmben is szerepelt együtt és jó cimborákká váltak. A The Expendables – A feláldozhatók című akciófilmet, majd ennek a második részét is közösen forgatták. Várhatóan tavasszal a The Tomb című filmben is együtt játszanak, melynek sztorija szerint egy szuperbiztos börtönben kerülnek össze.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: