Pszichológus kezeli Szabó Zsófit

Szabó Zsófi és Nagy Tamás Grande szakítottak, a színésznő pedig nagyon nehezen képes túllépni a szakításon, pszichológus is kezeli őt. Az is könnyen elképzelhető, hogy karakterét kiírják a sorozatból.

Néhány héttel ezelőtt a 24 éve színésznő és tőle huszonkét évvel idősebb párja, Nagy Tamás Grande, a Jóban rosszban sorozat producere szakítottak. A Jóban rosszban főszereplője a szétválás óta feketében jár, és szinte fel sem hajtja a fejét, amikor közlekedik, minden bizonnyal nem volt képes túltenni magát azon, hogy párjával szakítottak.

Zsófia és a Jóban rosszban producere néhány hónapig alkottak egy párt, végül úgy határoztak, hogy külön folytatják útjukat. A páros nem teregette ki a sajtónak a magánéletüket, de úgy látszott rajtuk, hogy nagyon boldogok. A boldogság azonban csak néhány hónapig tartott, a különválás oka a nagy korkülönbség volt és az, hogy a szerelmen túl Nagy Tamás Grande a lány “édesapja” is volt egyben. Sokan úgy gondolták, hogy a túlságosan nagy korkülönbség miatt nem lehet tartós kettejük kapcsolata, a károgóknak sajnos igazuk lett.

Nagy Tamás (Thomas Grande), Szabó Zsófi (Zsófia)

Nagy Tamás (Thomas Grande), Szabó Zsófi (Zsófia) - Szabó Zsófia és Nagy Tamás Grande, amikor még minden rendben volt kettejük között

A sorozatszínésznő azóta terapeutához jár – állítja a Blikk. Nyilvánvalóan nem könnyű feldolgoznia a fiatal szereplőnek, hogy nem tudják elkerülni volt szerelmével egymást a forgatásokon, hiszen a Zsófi által játszott karakter főszereplője a Csillagvirág klinikán játszódó kórházsorozatnak.

Az utóbbi időben olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy Zsófi munkája veszélyben van. Könnyen előfordulhat, hogy a színésznő nemcsak a szerelmét, hanem a munkáját is el fogja veszíteni.

Zsófi nem tagadta, hogy pszichológus szakember segítségét vette igénybe, de nem kívánt kommentárt fűzni hozzá. Édesanyja, Pálma asszony azt nyilatkozta az újságnak, hogy úgy látja, lánya kiemelkedően teljesít a munkájában, és nagyon büszke rá.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: