2012. február 22. 13:12.

A Megasztár 6 két indulója csak a szerencsének köszönheti életét, ugyanis albérletükben elromlott a fűtés, ők pedig szén-monoxid-mérgezést kaptak.

A Megasztár 6 válogatásán a legjobb 24-be jutott Talán Attila és Nagy Kristóf alias Bozont nemrég közös albérletbe költözött egy harmadik barátukkal, ám az összebútorozás majdnem tragédiába torkollott. A fiúk az életüket a rossz szigetelésnek és egy törött pohárnak köszönhetik.

A lakásban elromlott a fűtés, a fiatalok pedig szén-monoxid-mérgezést kaptak. Az énekesek az éjszaka közepén ágyukban hánykolódtak, rosszul érezték magukat és harmadik társuk csörömpölésére riadtak fel. Barátjuk, Gergő szintén rosszul volt és azért kelt fel, hogy vizet igyon, ám  a konyhában elájult. Attila és Bozont kirohantak a zajra, ám a társuk ekkor már eszméletlenül feküdt a padlón. A két megasztáros versenyző bele se mer gondolni, hogy mi lett volna, ha nem veszik észre, hogy lakótársuk rosszul lett.

Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont

Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont: majdnem életüket vesztették a szén-monoxid mérgezés miatt (Fotó: Korponai Tamás, blikk)

Attila és Bozont azóta két szénmonoxid jelzőt is beszerzett, nehogy még egyszer a szerencsén múljon az életük. Az albérletben a fűtés most ki van kapcsolva, mert szerelik és folyamatosan szellőztetik a lakást. A ház tulajdonosa ideiglenesen a felső szintre költöztette az énekeseket, így most kicsit mostohább körülmények között kénytelenek készülni a Megasztár párbajára.

Nagy Kristóf Bozont és Talán Attila

Nagy Kristóf Bozont és Talán Attila: szén-monoxid érzékelőkkel biztonságosabb (Fotó: Korponai Tamás, blikk)

Perceken múlt a megasztárosok élete nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Nagy Kristóf Bozont

Nagy Kristóf Bozont – 7. Döntő

2012. április 27. 22:45.
Nagy Kristóf Bozont

Nagy Kristóf Bozont – 5. Döntő

2012. április 13. 22:52.
Hozzászólások (1) - Hozzászólás írása »
  1. Nicola szerint:

    jaj, szegények! Szerencs, hogy megúszták! Köszönet a szigetelésnek és a pohárnak! Hálelújá! Egybe vannak! :) De ne forduljon még egyszer elő!!! <3

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Friderikusz Sándor

Bukásra van ítélve Friderikusz Sándor visszatérési kísérlete? Nem kizárt, hiszen a legnépszerűbb tévés személyiségeknek is csak ritkán sikerül újra berobbanni ...