2012. december 20. 23:37.

A két X-faktoros tehetség, Antal Timi és Csobot Adél úgy határozott, hogy miután visszatérnek majd Romániából, összeköltöznek, Budapesten szeretnék beindítani a zenei karrierjüket.

A hétvégi X-faktorban derült ki, hogy Csobot Adél a harmadik, Antal Timi pedig a második helyet szerezte meg a tehetségkutatóban. A nemrég napvilágra került statisztikák kimutatták, hogy szinte végig a második-harmadik helyen szerepelt a két lány, hol egyikük, hol másikuk vette át a második helyet.

Úgy tűnik, nem búsulnak, amiért nem ők lettek az X-faktor győztesei, már a karrierjük beindításán gondolkoznak. Mindkét énekesnő úgy határozott, hogy Budapesten szeretné folytatni a karrierépítést. A hosszú hónapok alatt, mióta együtt versenyeznek, jó barátság alakult ki a lányok között, nem meglepetés tehát, hogy a két erdélyi lány közös albérletbe szeretne költözni. Nem lesz egyszerű feladata a fiatal énekeseknek, mert úgy tűnik, Romániából senki nem lesz, aki velük tartana, és egyedül kell boldogulniuk.

Antal Tímea és Csobot Adél összeköltözik (forrás: rtlklub.hu)

Antal Tímea és Csobot Adél összeköltözik (forrás: rtlklub.hu)

Bár Timi szünetelteti a kapcsolatát párjával, Zolival, nem lehet egyelőre tudni, mit hoz a jövő. Adél pedig Istenes Bence barátnője, és ha komolyabbra fordulnak a dolgok kettejük között, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a két X-faktor dobogós közös albérletben fog lakni, ennek ellenére mindkét lány bizakodóan nyilatkozott ezzel kapcsolatban.

Adél azt nyilatkozta a Blikknek, hogy már megbeszélték a közös albérlet dolgát, és mindketten egyetértettek ezzel kapcsolatban. Mivel a kezdetek óta együtt dolgoztak, és mindkét lány bejutott a fináléig, jó barátság alakult ki kettejük között, vetélytársakból barátnők lettek. Adél bízik abban, hogy jól sül el az összeköltözés. A lány már a magyar állampolgárság felvételére is készül.

Timi elmesélte, hogy már keresik az ideális lakást, és jó volna, ha mire visszatérnének Erdélyből, már lenne egy kis kuckójuk.

Összeköltözik Antal Timi és Csobot Adél nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Csobot Adélnak új zaklatója van, szerencsére már le is tiltották a férfi felhasználói fiókját

X-faktor Finálé: Csobot Adél kiesett

2012. december 15. 22:13.
Csobot Adél: zaklatják a botrány maitt

Zaklató üzeneteket kap Csobot Adél

2012. október 19. 13:57.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Világ Vége: 2012. December 21. (fotó: kartc.hu)

Nos, itt az idő! Világ Vége! 2012. December 21. 12:00. Ennyi: 2012. December 21. 12:00. Világ Vége! A maják tudták előre? ...