Norbi most is hozta a formáját

Az X-faktor különlegessége, hogy minden énekest saját mentora konferálja színpadra. A 12 produkció közül kettő emelkedett ki a többi közül, Norbi és Kati előadása. Király L. Norbert hozta most is a formáját. Fantasztikus show-t adott elő. Az énekhangját eddig is ismertük, és egyedi mozgását is láthatta már ország-világ, azonban mégis tudott újat mutatni.

Király L. Norbert produkciója

Igazi cowboynak öltözve ejtette rabul a közönséget. Gyönyörű lányok táncolták körbe Norbit, aki elmondása szerint majdnem elfelejtette a szövegét a csinos lányok láttán. A nézők tomboltak, sikítoztak, őrjöngtek. A western koreográfia egyes mozzanatait betanulta Norbi és a lányokkal együtt táncolt, azonban az egyedi mozdulatok sem hiányoztak, amiket viccesen adott elő. A mentorok teljesen el voltak ájulva. Geszti szerint „Ha nem lenne, ki kéne találni”.

Hasonló bejegyzések..

76 hozzászólás

  1. Dorca szerint:

    Norbi a legjobb 🙂 xD

  2. Dorca szerint:

    Most mindenki rohadt jó volt..:) hajráááá a párbajozóknak!!!!

  3. petra szerint:

    nem tutjátok hogy a kiesettekel hol beszélhetek??

  4. Dzsenike22 szerint:

    Ezz a szám nagyon jó. Én is el akkarok menni az X-faktorba és valamit előadni:D

  5. pand8 szerint:

    Számomra,Norbi a tőkéletes hang.Ő egy igazi egyéniség!Szivessen meghallgatnák tőle egy Zambó Jimy számot. HAJRÁ NORBI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!XD

  6. netta szerint:

    Norbi te egy cuki pofi vagy! 🙂 Az énekhangod is jó , de ahogy előadod az kész! hihetetlen mekkora egyéniség vagy!További sok sikert neked!!!

  7. Rebeka szerint:

    Nagyon ügyes voltál Imádunk <3<3

  8. Dorottya1999 szerint:

    Jaj norbi te vagy akirály imádlak te őrült beszélni akarok veled valahol facebook vagy nekem mindegy msn… imádlaakkkkkkk anyámnak is te vagy a kedvence. és okkal

  9. marcsi szerint:

    Szia.Mi egyszerűen imádunk!Sok sikert,csak így tovább!

  10. marcsi szerint:

    Szia Norbi.Nekünk te vagy az ász!Mikor énekelsz borzongok a hangodtól annyira jó,és a gyerekeim is imádnak!Sok sikert,csak így tovább!!!

  11. kornél szerint:

    norbi a király az év hüjélye imádom

  12. Blani szerint:

    A Norbi a kedvencem mert mindig hozza a formáját!!;)

  13. judit1010 szerint:

    Tudod, azt gondolom, hogy a minden versenyző fantasztikusan jó. Gyönyörű hangok, szép emberek, jó mozgások. DE! Ilyen tehetség sok vam a világon, s hogy valaki sikeres lesz-e, az szerencse kérdése. Norbi, azt hiszem egy más világ. Felborzolja a kedélyeket. Lehet szeretni, és lehet utálni, de mindenképen foglalkoznak vele. Azt gondolom, hogy egy ilyen tipusú ember világhírű lehet. Benne minden megvan, hogy világhírű legyen. Benne tényleg megvan az a különlegesség, amit nevezhetünk X FAKTORNAK!

  14. subi szerint:

    pedig jó voltál Fanni

  15. ANNA,MÁRIA szerint:

    Szia Norbi!

    Szívesen meghallgatnám tőled a MAGYARORSZÁG című számot. Remélem egyszer elénekled. A TE hangodnak jól állna.

    Sok sikert. Nyerd meg.

    Annamária

  16. Esszi szerint:

    Valami zúzósabb hard rockot kéne énekelnie, arra tökéletes lenne a hangja. Másra sajnos nem igazán…

  17. terka szerint:

    Norbi nagyon jó voltál, hiába próbál ócsárolni Geszti Péter. Talán fél, hogy kiütöd a kis kedvencét?
    Egyedi emberke vagy, nem olyan futószalagon gyártott szépfiú. Azok már letüntek a 90-es években.A futószalag csajokról nem is beszélve. Bízom benne, hogy megnyered. További sok sikert!

  18. Nikol szerint:

    Nagyon jó ez a kishapsi! Nagyon ügyes , jó hangja van, jó humora, laza és nem egy hülyegyerek!!! Szerintem ő a legjobb. Talán ő nyeri meg:)

  19. Annamária szerint:

    Engem megsiratott. Csak így tovább. Megmutatta, hogy milyen szenvedélyes tud lenni egy FÉRFI két perc alatt is. Irigylem azt a csajt aki elnyeri a szívét. Bár az én pasimba lenne csak fele ennyi szenvedély. Hajrá NORBI!!!!!!!!

  20. Judici szerint:

    Hajrá norbi! Nagyon szoritok neked. Látod kárpotol az élet valamilyen szinten. Meg is érdemled. Üdv neked. Hajráááá

  21. Judi szerint:

    Fantasztikus vagy Norbi. Nagyon szoritok neked.Szerintem neked kellene elvinned a nagydijat.Örülök annak,hogy a korábbi veszteségeidért most(ami ugye a lelkedben megmarad) kárpotol az élet. Megérdemled a sikert.Látod egyedül is tudsz te érvényesülni. Sok-sok sikert kivánok neked.Norbi.

  22. soundattila szerint:

    Hello Norbi!!!

    Született egy igazi tehetség..,valami történt és mi részesültünk ebbe, köszönet a tehetségedért és a lényedért.
    Ebbe a csapatba egy külön faktor vagy, és csak így tovább, lendületes dalokkal , produkcióval, mert ez illik hozzád.
    Nem akarok a jövőbe nézni, de állíttom,hogy 2011 ben meglesz az önálló lemezed:)

  23. K.Ágnes szerint:

    lassu számot énekelt, ezt is meg kellet neki mutatni,hogy eltudja énekelni, jó volt szívhez szólt. tehetséges ember, erről szól ez a müsor. tovább igy,király

  24. Morgó szerint:

    Felmerül bennem a kérdés:miért nem a hanggal bírók pl:Teo jutott be a 12-be?????Norbi, ez a hang nem ide való!!!!Gondolom,énekhang tehetségkutató az X FAKTOR!!!!!
    Ennek ellenére emberi okokból azt kívánom Te nyerd meg ezt a versenyt,megérdemled az eddigi fájdalmaid után!

  25. Zoli szerint:

    Az a ritka jelenség, amikor a valójában semmilyen szinten énekelni nem tudó figurának olyan kisugárzása van, hogy lenyűgözi az embert!! Nagyon ritka az ilyen ember!
    Számomra az igazi énekes egyéniségek kiestek, Norbinak drukkolok, mert rettentő szuggesztív, igazi egyéniség! Ezt tanitani nem lehet! Hajrá Norbi!!

  26. foldipapa szerint:

    még mindig te vagy a nyerő nálam!
    a második helyen vastag tamás.

Hozzászólás írása neki: Ricsi Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: