2010. október 17. 9:47.

Király L. Norbi Az X-faktor különlegessége, hogy minden énekest saját mentora konferálja színpadra. A 12 produkció közül kettő emelkedett ki a többi közül, Norbi és Kati előadása. Király L. Norbert hozta most is a formáját. Fantasztikus show-t adott elő. Az énekhangját eddig is ismertük, és egyedi mozgását is láthatta már ország-világ, azonban mégis tudott újat mutatni.

Király L. Norbert produkciója

Igazi cowboynak öltözve ejtette rabul a közönséget. Gyönyörű lányok táncolták körbe Norbit, aki elmondása szerint majdnem elfelejtette a szövegét a csinos lányok láttán. A nézők tomboltak, sikítoztak, őrjöngtek. A western koreográfia egyes mozzanatait betanulta Norbi és a lányokkal együtt táncolt, azonban az egyedi mozdulatok sem hiányoztak, amiket viccesen adott elő. A mentorok teljesen el voltak ájulva. Geszti szerint „Ha nem lenne, ki kéne találni”.

Norbi most is hozta a formáját nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Király L. Norbi és Niki

Apa lesz Király L. Norbi

2012. február 24. 14:10.
Hozzászólások (76) - Hozzászólás írása »
  1. bama szerint:

    Bocsika Nem Andreas, hanem Nicolas a másik egyedi hang, Norbi mellett. Persze Norbi egy jelenség őt felülmúlni még talán ő sem tudja.Norbi tanuld meg a hangodból a legjobbat kihozni és tökéletes leszel. Csak így tovább.

  2. Lívia szerint:

    Te vagy a legjjobb Norbi : )
    mindig nézzem az X faktort.!!
    (L)(L)
    Nicol hűű nagyóón jo őő is
    te+ő a legjobb (Y)
    igy tovvább : D

  3. kopasz szerint:

    Norbi, te csak Ildikóra figyelj mert ő majd kicsomagolja a benned rejlő tehetség teljes tárházát,míg a többi mentor csak bohócként szeretne láttatni.Sok sikert.

  4. Ancsa szerint:

    Norbi, ha van igazság te nyered meg a versenyt. Ilyen fantasztikus tehetséget én még soha nem láttam és halgattam.Az egy dolog ha valakinek jó hangja van, az is egy dolog ha valaki jól táncol, de az amit te tudsz az számomra ezeknél a dolgoknál SOKKAL SOKKAL SOKKAL több.Ezerrel szorítok érted és dobom az SMS-eket. HAJRÁ!!!!!!

  5. virág szerint:

    Hajrá Norbi, fantasztikusan jó vagy táncolásoddal, egyedi énekeddel. Énekelj Tina Tornertől és Clif Richardstól, ezek jól állnának Neked! Ildikóval – mentoroddal – beszéld meg jobban a jövőben a dalválasztást! Nyerned kell, drukkolunk és szavazunk! Hajrá Norbi, Tiéd a jövő!
    /Azt a Fannit mi ki sem állhattuk! – ilyen külsővel!/

  6. Alamas szerint:

    Remélem vagyunk egy páran, akik Ildikóval értenek egyet!
    Szerintem (nem vájtfülüként)nagyon ütött a dal, nekem átjött, és bár nem tudom, miről szólt,de harmatos lett a szemem tőle. El jön az idő, amikor líraiban is legalább akkora leszel, mint bohémben!

  7. Máté szerint:

    Norbi te nagyon jó énekes vagy éd jófej, de azért a legklasszabb éneked Király Viktorlól volt a mix. De ezekkel is jó vagy. Ezért neked sik sikert, és remélem nyersz! Szia

  8. Doomino szerint:

    nagy voltál mint mindig.nagy arc vagy

  9. Doomino szerint:

    nagyon jó voltál mint mindíg .hatalmas arc vagy .csak így tovább .drukkolok neked

  10. kopasz szerint:

    Kedves Norbi nemcsak Ildikónak jött be a dalválasztásod és előadásod hanem nekem is minél többet mutatsz meg magadból annál szerethetőbbé válsz,gratula.

  11. Rózsáné Móni szerint:

    nemtudom feltünt-e már valakinek mekkora a hasonlóság Norbi és Freddy Mercuri között!

  12. bama szerint:

    Norbi, ha valaki a hangodat kritizálja, ne törődj vele, hiszen izlések és pofonok különbözőek, egy valami biztos, hogy ha a mezőnyt csak hallgatom és nem látom, a te reszelős hangod, akkor is hátborzongatóan jó, és egyedi. Biztos, hogy tudni fogja mindenki, hogy ez te vagy. Jó és erős a mezőny de kevés benne az egyedi hang (talán még Andreas). Folytasd tovább, ahogy neked jól esik, hiszen ösztönből jól vagy.

  13. bama szerint:

    Ismét nagyon jó volt Norbi. Szerintünk a lírai dal is jó választás volt, a hangjától és az előadásmódjától szinte borzongtunk. Nem kell mindig “bohóckodni” hiszen amikor a CD-jét hallgatjuk akkor a hang lesz a lényeg, azt kell még egy kicsit képezni. Ha jó kezekbe kerül, simán világsztár válhat belőle. Unicum, a zenei palettán, világviszonylatban is. Csak így tovább, remélem nem hagyják elkallódni, mint annyi tehetséges énekesünket.

  14. Sziszimanó9 szerint:

    MOST EZ NEM VOLT AZ IGARI DE AZÉRT SZORITOK NEKED!

  15. enikő szerint:

    nagyon szeretem!!! Minden szám amit énekel csodálatos! a legjobb az x-faktorba! Imádom a hangját, az arcát, a táncait és az egész stílusát úgy ahhogy van! Most is épp az x-faktor van. Csodálatos volt ismét!
    NORBI ITT NÁLLUNK MINDENKI NEKED SZURKÓL!!!
    HAJRÁ NORBI!!! PUSSZ! <3

  16. Nagy Balázsné szerint:

    Norbi jó voltál, drukkolunk érted Százhalombattáról csak így tovább

  17. tibor szerint:

    amijen huje olyanjo fej igytovabb ,drukolok neked szia.

  18. Éva33 szerint:

    Egyik kedvencem a NORBI!!! Tök jó amit csinál,remélem még elnézem még egy pár műsoron keresztül! Csak így tovább!!!!!!

  19. Ricsi szerint:

    Hát én inkáb az X-faktort nézem mint a Megasztárt és a Király L. Norbi a kedvencem igazság szerint nekem ez a száma nem tetszett annyira mint a legelső száma nekem jobban tetszik az őrült éne….

  20. K.Ágnes szerint:

    remélem ma este sikeres lesz, szoritok neki, és megint jó számot fog előadni,a múlthéten nagyon klasz volt, nem tudok betelni vele, már milliószor megnéztem a klippet. mindent bele , hajrá, hajrá,

  21. Zita szerint:

    HAJRÁ NORBI!!!!!!!!!!!!!
    Csak így tovább! Maradj meg nekünk ilyen eredeti, ezért szeretünk. Haláli figura vagy és NAGYON JÓ! Én nagyon szurkolok neked, óriási vagy!
    Imádlak!

  22. foldipapa szerint:

    nagyon sok tehetséges versenyző van, de nálam most Norbi a nyerő.

  23. Astroerno szerint:

    Ismerve a Lynyrd Skynyrd illetve a Kid Rock számot is, szerintem ez nagyon gáz volt… Ilyen hanggal AC/DC-t kéne énekelnie, ahhoz tökéletes, de ehhez kevésbé reszelős, lágyabb, tisztább hangszín kellett volna, az meg neki nincs.

  24. Koller szerint:

    Jó előadás volt az biztos,egyedi figura, a táncmozgásról meg ne is beszéljük, de ettől lesz jó, és lesz más mint a többiek, nem sablonos.

  25. kovács Ágnes szerint:

    Imádom!
    Hasonlóságot vélek felfedezni,Norbi és Freddi Mercury között.
    Mivel ő a kedvenc énekesem,szívesen hallanék egy Mercury számot tőle.
    Szerintem tuti nyerő lenne!!!
    Sok sikert,remélem te nyered az X faktort!!!

  26. livkey szerint:

    Norbi! Egy csuda-jó fazon vagy!!! Alig várom, újra mit alakítasz szombaton!… Igazi kincs és előadóművész vagy, aki szívből énekel és mosolyt csal mindenki arcára! Köszönöm Neked! :)

  27. livkey szerint:

    Norbi! Te egy csoda-jó fazon vagy!!! Imádom a hangodat és ahogy előadod a TUTIT! Alig várom már a szombatot, mit alakítasz megint…!!! Megnevetteted az embereket és profi módon adod elő!!! :) )

  28. K.Ágnes szerint:

    nagyon nagy előadó nagyon nagy arc. remélem a kővetkező adásban is ilyen jó számot ad elö. fantasztikus minden porcikályában benne van a zene , ritmus, tánc. remélem sikere lesz,ilyen énekes kell magyarországnak,nem lehet vele betelni ,király király

  29. Yorak szerint:

    …hé haver, ha elénekelnéd a Tankcsapdától az Állj c. nótát, az “kasszasiker” lenne, olyasmi hangod van ,mint Lukács Lacinak…:))…. grat minden produkciódhoz egyébként…:))).

  30. dalma23 szerint:

    Kedves Norbi, a KIRÁLY!

    Minden dalod szupi volt, de a Sweet home…, hát tökéleteset alkottál.

    Maradj ennél a stílusnál (ne lírai dalt válasz, bár nekem az is tetszett, de kevésbé áll jól neked), add mindig önmagad, mert ezt szerettük meg benned.

    Csak igazi nagy slágereket énekelj, azzal tuti befutó leszel.

    Ne törődj a versenytársakkal, csak a rajongóid véleményére figyelj, hiszen ők fognak téged díjazni, tőlük kapod az “X”-et.

    Javaslom, nézd vissza a klipjeidet, figyelj azokra a részekre, amikor a közönség igazán tombol. Ez az amit szeretünk benned. Ezt kell hangsúlyoznod. Nagyon jó vagy!

    Minden jót! Csak így tovább!

    Üdv

    Dalma

  31. Juci szerint:

    Norbi!
    Ez valami annyira fantasztikus,olyan egyedi, le a kalappal!
    Csak gartulálni tudok és még nagyon sok szép Bolondos éveket kivánok neked :)

  32. böbe szerint:

    Nagyon jó voltál! Továbbra is ilyen és hasonló jó produkciókkal gyere elő! Mindig újjat hozzál és nyerő leszel!

  33. Ennebaba szerint:

    Milyen jól mozog! Imádom:-)

  34. éva szerint:

    Hajrá Norbi hajrá!!!!!!!!!!!

  35. éva szerint:

    Hajrá Norbi! Te kellettél nekünk, csak így tovább! Egy 56 éves rajongód és családja.

  36. Izamiza szerint:

    Norbinak tényleg nem csak a neve Király!!Nem tudom elmondani hányszor néztük már meg a szombati és az elötti produkcioit!!Megunhatatlan!!!Annyira profi és szorakoztato!Neked drukkolunk és hát a Veszprémi srácoknak!!

  37. Encsi szerint:

    Remélem te nyered meg!Hihetetlen egy figura vagy:)

  38. Budai Gyuláné szerint:

    Király L.Norbi rendkivül tehetséges fiu,remélem ezt minden ember látja és hallja,.Jó lenne,ha nem a pénz játszana szerepet a nagy tehetségek továbbjutásában,mert Norbit éjjel-nappal szivesen néznénk és hallgatnánk is ellentétben az agyonrafestett,öltöztetett versenyzőkkel szemben.Ezek csak külsőségekmtartalom nélkül.

  39. Enikő szerint:

    Norbi!
    … az egész családunk egyemberként szurkol Neked… és szavazatainkkal is támogatunk..
    …ha így haladsz…nagy csalódás lesz számunkra, ha nem Te leszel a Nyertes….
    …Gratulálunk… Te egy született tehetség vagy… tényleg Benned van az X faktor !!!
    Hajrá…!!!!

  40. csirkepite szerint:

    Hajrá NORBI!!! Te mosolyt varázsolsz az elgyötörtö emberek hétköznapjaiba!!! Ezt nem lehet tanulni, Te ilyen vagy és maradj is meg ilyennek!!!! Alig várom, hogy újra lássalak!! Sok-sok sikert, Te vagy a király és még az Isten is Te lehetsz!!

  41. inci szerint:

    Imádom!!!
    Sok sikert kívánok neki.

  42. Varga Márta szerint:

    Hát Norbikám te akkora vagy,hogy a mi kis országunk szűknek bizonyul.
    Világsztárt avatott tegnap a Magyar!!!!!!!!!!

  43. boszika szerint:

    Norbikám Te vagy a mindenem!!!
    igaz közelgek a 60.-hoz de Te vagy anyerő imádunk és igy tovább tedd oda nekik!!!

  44. Sunga szerint:

    Az nyilvánvaló hogy Norbi az ország kedvence lett, mert mosolyt fakaszt az emberek arcára, mert jó érzéssel tölti el azt aki nézi és hallgatja.
    Az előző hozzászóláshoz csak annyit,több kimagasló teljesítmény volt.Nekem azok okoztak igazán “csalódást” akitől sokkal többet reméltem, de összességében valóban színvonalas a műsor a versenyzők nagyon tehetséges emberek.Sajnálatos hogy a kiesők között is volt 1-2 nagyon nagy tehetség.
    A választás iszonyúan nehéz lesz.

  45. Cyndi szerint:

    Norbi`naon xuper voltal csak igy tovabb!Nagyon tehetseges vagy`…!!!

  46. somogyi szerint:

    Én már egyre kevésbé hiszek a nagy reklámoknak, minden super, giga, mega stb. sajnos ilyen most a szenzációhajhász média világa…de…az x faktor tényleg nagyon színvonalas, s nem a somogyi elkötelezettség szól belőlem, de Norbi egyszerűen megint óriásit alakított, csak az az aggasztó, hova tudja ezt még a következőkben fokozni…ha igazi jelenség, és őstehetség (én annak látom-hallom) akkor persze nem kell félteni, és meg fogjuk látni. Gratula a remekül teljesítő fellépőknek (nekem még W Kati és Nikolaus volt kiemelkedő), de Norbinak nem csak a neve Király! Hajrá!

  47. Tóth Jánosné szerint:

    Imádom Norbit. Remélem vigyázunk Rá.
    Imádom Imádom.
    Ilyen Isteni fugura nem mostanában lesz.

  48. animami szerint:

    Ez a fiú ÓRIÁSI !!! Nincs hozzá hasonló, és ez a sikerének titka.

  49. kommando szerint:

    Király L. Norbi a KIRÁLY!!!

  50. Büki Jani szerint:

    Tisztelt X faktorban közreműködők!
    Köszönet mindazoknak, akik-e kimagaslóan magas színvonalú
    műsorban valamilyen formában részt vettek.
    A tehetségkutatók kategóriájában fölényesen vezet ez a műsor, hálát adva a tehetséges fiataloknak és a mentoroknak.

    Az említett két kimagasló teljesítmény mellé azért oda kivánkozik Nicolas neve is.
    Félek attól, hogy szépséghibája azért lesz a műsornak, majd akkor, amikor a leadott szavazatok alapján két jó közül kell
    választani és a sokkal gyengébb versenyző marad bennt.
    Sajnos, ilyen világban élünk, hogy minden a pénzről szól!

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?

[singlepic id=54 w=100 h=240 float=left]Wolf Kati Sarah Connor egyik dalát adta elő. Talán a legnagyobb fejlődésen Kati ment át a ...