2010. október 19. 15:07.

nori-rovid-hajjal Ördög Nóri mindenkit ledöbbentett új fizurájával az X-faktor első élő adásában. A mindig is hosszú hajú műsorvezetőnő önszántából döntött úgy, hogy megszabadul loknijaitól. De vajon jól tette? Nóri rövid hajjal is jól néz ki? A műsorvezetőnő szép hosszú haját mindig különböző variációkban hordta az eddigi tehetségkutató műsorokban és a Reggeli adásaiban.

Nóri elmondása szerint már nyár óta fontolgatja, hogy fazont vált, mi több, régi gyerekkori vágya vált valóra, ugyanis kiskorában mindig is rövid hajat akart. Először kedvesét, Nánási Pált kérdezte meg, aki támogatta a rövid frizurát. Ezután következett az RTL Klub vezetősége, akik szintén nem zárkóztak el a változástól. A jóváhagyások után Hajas Laci, mesterfodrász vette kezelésbe Nóri haját. Először csak parókákat próbálgattak, ami során hamar kiderült, hogy Nórinak tulajdonképpen minden féle frizura jól áll. Nem csak a hosszán, de a színén is bátran változtathatna a műsorvezetőnő. Azonban a festés még várat magára, egyelőre a rövid haj elég nagy váltás.

Tény, hogy Nóri ilyen lazán még nem kezelt egy élő műsort sem, mint most szombaton. Azonban az csak találgatás, hogy az új frizurájától volt ilyen felszabadult, vagy partnerétől, Sebestyén Balázstól vette át a lazaságot.

Már csak a nézőknek és a rajongóknak kell eldönteniük, hogy Nóri veszített-e szépségéből, vagy éppen ellenkezőleg: szebb lett, mint valaha?

Te mit szólsz Ördög Nóri rövid hajához?

Neked hogy tetszett Ördög Nóri új frizurája? nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Ördög Nóri és Lilu

Ördög Nóri rivalizál Liluval?

2012. március 1. 8:49.

Ördög Nóri terhes?

2010. november 24. 18:07.
Hozzászólások (61) - Hozzászólás írása »
  1. andi szerint:

    sajnálom, hogy ezt kell írnom, de szörnyű a haja!!

  2. Kedves Nóri szerint:

    Az igaz hogy sokkal jobban állt neked a hosszu haj,ez valahogy jol mondta balázs ugy nézel ki mint anetka.Nagyon nem jo a fazon.De ami még szörnyübb az az hogy mért hagyod hogy igy öltöztessenek fel?Attol hogy a szerzödés kiköti hogy nem vehetsz fel magassarkú cipöt azért még lehetsz csinos és nöies!!!De ez amiota rövid a hajad nem megy!!!Bocs!

  3. Fülesbagoly szerint:

    Eddig sem szerettem ezt a nőt, de most már utálom. Borzalmas a séró, és olyan utálatos nézni ahogy ide-oda rángatja a száját , mit valami nyámmogó teve!

  4. Pengee szerint:

    Ördög Nórit eddig bírtam, de mostanában kezdi átvenni a Balázs idióta szokásait amit sajnálok!
    Miért kell leégetni és beszólni a versenyzőknek?

  5. halász heléna szerint:

    szerintem ugyan annyira illik hozzá mint a hosszú ez még egy kicsivel jobban is!!!
    ez az én véleményem!!!

  6. Andycababa szerint:

    Eddig úgy voltam vele hogy Ördög Nóri a legszebb műsorvezető!!!De mikor megláttam hogy mit tettek a hajával elég kiábrándító volt a látvány!!!!De attól még kétségbevonhatatlan hogy nagyon szép nő!!! Irigykedem is az arcára de a haja…. sajnálom hogy ezt kell mondanom de szörnyű!!!Remélem hamar vissza nő!!!:D

  7. Toth Ferenc szerint:

    Hát igen!Ördög Nóra tetőtől talpíg nő marad talán még kopaszonis szép volna.De azért ne legyen kopasz:)!

  8. Timi(14) szerint:

    Én nagyon sajnáltam, hogy Nóri levágatta a haját, de egyetértek vele, mert én is nemrég vágattam le hosszú hajamat,csak nem ennyire.Nórinak ez is jól áll.

  9. adrienn17 szerint:

    szerintem is rossz m1

  10. Wanessa szerint:

    Egyet értek az előttem szólóhoz,ez a frizura nem tett jobb nővé Nórika! Sőt ,mondhatni hogy szabályosan öregebbnek tűnsz vele.Sokkal bájosabb és nőiesebb voltál hosszú hajjal ,…legalább ha már rövid akkor lenne modern stílúsban levágva …de ez valami borzalmas,szerintem ezt már Te is tudod és beláttad..na sebaj majd megnő…!

  11. wildiko szerint:

    Nórika Drágám!
    Annyira sajnálom, hogy így elcsúfított a fodrásznak éppen nem nevezhető “kőbaltás”, mert te egy bájos, édes lány vagy és a hajad egy kifejezetten szép ékszer volt. Én személy szerint nem igazán akarom elhinni, hogy a Palinak ez tetszik csak mivel ő imád téged nem akar megbántani.
    Én mint nő azt tanácsolnám neked, hogy vágasd át egy szuper, fiatalos fazonra mert ez kb. 10 évet rátesz a korodra.
    NEM AKARTALAK EZZEL MEGBÁNTANI, DE SZABÁLYOSAN ÚGY ÉRZEM MINTHA A FODRÁSZ KI AKART VOLNA SZÚRNI VELED.
    Ja még csak annyit!
    A ruhád kiválasztásánál legyél kicsit erőszakosabb és nem engedd, hogy belekényszerítsenek ilyen gagyi göncökbe.

    Puszi Ildikó

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?

[singlepic id=27 w=100 h=240 float=left]Az x-faktor rendezői igazi show-t, egy zeneileg és formavilágban is kiválóan összerakott produkciót hoztak össze a ...