Muri Enikő színházi főszerepben

Muri Enikő az X-Faktor 2011 legjobb énekesnőjeként óriási sikereket ér el. Már a műsor ideje alatt is nagy rajongótábora volt, azonban az utóbbi hetekben sikeresebbnél sikeresebb fellépéseket mondhat magáénak, továbbá színházi főszerepet is kapott – Az Én József Attila című színdarab női főszerepét ajánlották fel neki a Madách Színházban.

Enikőnek nem újdonság a színház, ugyanis korábban már játszott színpadon a József Attila Színházban, többek között a Szegények és gazdagok című darabban, azonban több kollégájával együtt az új igazgató, Nemcsák Károly elküldte őket.

Muri EnikőAz énekesnőt Szirtes Tamás, a Madách Színház produkciós igazgatója már az élő show-k alatt kiszúrta magának, és felkérte egy színpadi szerepre. Muri Enikő nem habozott sokat és elvállalta a tiszteletre méltó felkérést. Míg ment az X-Faktor, a lány mentora, Nagy Feró óva intette a túlterheltség miatt, azonban most, hogy a hétről hétre történő rohamos felkészüléseknek vége, a tehetséges lány minden erejével színházi szerepén dolgozik.

Eleinte félt a szakma fogadtatásától, de kellemesen csalódott, mert a kollégák nagy szeretettel fogadták a korántsem kezdő színész-énekesnőt. Enikőnek bármi problémája akadt, a többiek kérés nélkül segítettek, így a lány gyorsan beilleszkedett, és hamar felvette a színházi próbák feszített tempóját.

Az Én József Attila című darabban a költő szerelmét, Vágó Mártát alakítja, ami állítása szerint roppant nehéz feladat, de egyelőre állja a sarat. A felkészülések rengeteg idejét elveszik, de megéri, hisz most nagyon jól érzi magát a bőrében.

Az érem másik oldala a sikerek mellett a magány, ugyanis Enikő még nem találta meg az igaz szerelmet, de azzal vigasztalja magát, hogy most ideje se lenne rá. Ennek ellenére a lány bevallása szerint egyedül van, de nem csak a szerelmet hiányolja, hanem családját is, hiszen hetente alig tölt el 1-2 órát szeretteivel. Ennek ellenére a család támogatja – az X-Faktor előző szériájában lányuk elbukott, azonban a család támogatása és Enikő kitartása juttatta el idáig Muri Enikőt.

Legutóbb a Való Világ 5 markáns egyéniségével, VV Attilával próbálta összeboronálni a bulvársajtó, azonban VV Attila, mint férfi egyáltalán nem keltette fel az énekesnő érdeklődését. Muri Enikő egyelőre csak a munkának él, de nyitott egy őszinte, szeretetteljes kapcsolatra.

Hasonló bejegyzések..

2 hozzászólás

  1. A hangod is buta! szerint:

    Butab nem is lehetnel.

  2. peti szerint:

    Ez az Enikő, te vagy a legjobb, én már csak tudom 🙂

Hozzászólás írása neki: peti Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: