2013. július 11. 13:42.

Muri Enikő vigasztalja szakítása után Kerényi Miklós Mátét. A fiatal színészek a Ghost próbáin melegedtek össze, ahol szerelmespárt alakítanak – tudta meg a Blikk.

Nagyon közel került egymáshoz a Budapesti Operettszínház két sztárja, Kerényi Miklós Máté és Muri Enikő. Bennfentesek szerint új álompár van kialakulóban.

A 30 éves musicalszínész nemrég még szomorúan nyilatkozott arról, hogy véget ért másfél évig tartó kapcsolata a nála 8 évvel fiatalabb balerinával, Felméry Lilivel. Nagyon úgy tűnik, hogy Máté már túl is tette magát a szakításon, Muri Enikőnek hála.

A Blikk bennfentes informátora szerint a munka hozta össze a 23 éves Enikőt Mátéval: mindketten az Operett sikerdarabjának, a Ghostnak a főszereplői. Az énekesek szerepük szerint szenvedélyes szerelemben égnek, így nem csoda, hogy a próbák során nagyon összemelegedtek és mára több van köztük, mint barátság: a való életben is szinte egy párként élnek, együtt alszanak, összhangban vannak, látszódik a tűz a szemükben, de arra nagyon ügyelnek, hogy nyilvános eseményen ne jelenjenek meg együtt – mondta a bulvárlapnak a pár egyik közeli ismerőse.

Muri Enikő és Kerényi Miklós Máté

Muri Enikő és Kerényi Miklós Máté a Ghostban egy szerelmespárt alakítanak

Muri Enikő nem kívánt nyilatkozni a témában, Kerényi pedig csak annyit mondott, hogy kolléganőjével csupán barátok.

Muri Enikő elcsavarta Kerényi Miklós Máté fejét nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Muri Enikő

Dívát faragtak Muri Enikőből

2012. február 20. 19:32.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Palácsik Tímea és Andy Vajna összeházasodnak

A pletykák ellenére mégis oltár elé vezeti Andy Vajna Palácsik Tímeát. A 68 éves hollywoodi producer és 30 éves szerelme ...