2012. december 21. 18:30.

Mohamed Fatima nem bírt magával, a Voice főpróbáján kiakasztott mindenkit a viselkedésével.

Bár Fatima évek óta benne van a zeneiparban, mégis úgy viselkedett a Voice főpróbáján, mint egy esetlen kezdő. Először a koreográfus torkolta le az énekesnőt, amiért az semmit nem volt hajlandó csinálni, utána a rendező is teljesen kiakadt. Folyamatosan elrontotta a szöveget Fatima, ráadásul rendre nem akkor lépett be, amikor kellett volna, így a zenekar tagjainak is meggyűlt vele a baja. Végül a műsor kreatív producere és főszerkesztője leállította a főpróbát, emiatt pedig Fatima mestere, Caramel borult ki. Caramel Fatima oldalára állt.

A mester elmondta, Fatima jelenleg nagyon beteg, az is csoda lesz, ha tökéletesen el tudja majd énekelni a dalt az élő adásban. Fatima egy érzékeny nő, akivel nem szabad csak úgy kiabálni, mert az rosszul érinti. Mindenki ideges a rá váró élő show miatt, de ez nem jelenti azt, hogy bántani kell a versenyzőket. Ha kell, bárkivel összeveszik Caramel, ha a saját énekeseiről van szó.

A Voice kreatív producere, Wágner Tamás megérti Caramel álláspontját, de nem hajlandó elviselni, hogy az egyik énekes teljesen felkészületlenül jön egy főpróbára. Ha valaki felkészületlen, azzal több tucat másik ember munkáját teheti tönkre.

Mohamed Fatima felkészületlen volt a Voice főpróbáján, mindenkinek meggyűlt vele a baja (forrás: Blikk.hu)

Mohamed Fatima felkészületlen volt a Voice főpróbáján, mindenkinek meggyűlt vele a baja (forrás: Blikk.hu)

Wágner elmondta, hogy több száz ember együttes munkája szükséges ahhoz, hogy egy jó műsort tudjanak összehozni. A főpróba stressze össze sem hasonlítható az élő adás közbenihez. A producer azt mondta, hogy fogalma sincs, milyen hatással lesz ez a botrányos viselkedés az élő showra Fatima esetében.

A The Voice első élő adása december 21-én, 20:25-től lesz látható a TV2-n.

Mohamed Fatima botrányt csinált a Voice főpróbáján nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Mohamed Fatima

Mohamed Fatima – Szállok a dallal

2012. október 12. 23:16.
Hozzászólások (5) - Hozzászólás írása »
  1. lorin szerint:

    szerintem is , a szécsi ikrek a legjobbak

  2. Julcsa szerint:

    Példát vehetne a fiatal tehetségek viselkedéséről a régóta zeneiparban dolgozó, de magától kicsit “elszálló, bulvárlapokban feltünő” két hölgy. Előre nem írjuk le a másikat.
    Hajrá Quan, Szécsi ikrek, Henderson Dávid……….

  3. ginger szerint:

    bianka irigy nagyon a szécsi böbére.

  4. ginger szerint:

    Művészetben nem szabad előretörnie egy ilyen irigy, beképzelt embernek,mint a bianka.

  5. Névtelen szerint:

    hajrá fatima!!

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Veres Mónika összejött a megasztáros Tóth Ádámmal

A The Voice döntőséről, Veres Mónikáról kiderült, hogy egy volt megasztárossal, Tóth Ádámmal jár. A Blikk kiderítette, hogy a Voice ...