Miért nem jön a baba? – A stressz

Egy apró baba mosolya gyakran könnyeket csal a szemünkbe. Ezt azok is megtapasztalták, akik évek óta küzdöttek a fogantatásért, azonban mindhiába. A tehetetlenség érzése gyakran képes teljesen letörni az embert, úgy érezhetjük, hogy nem érdemeljük meg ezt a kiváltságot.

Az első próbálkozások után még könnyebb derűsnek maradni, viccelődve cserélni a heti menüt, mondván, hogy biztosan a helyes táplálkozás fogja meghozni a várva várt változást. Valóban, néhány esetben ez is működött, sok túlsúllyal küzdő nő vette örömmel a kezébe a pozitív terhességi tesztet, miután sikerül jó pár kilót lefogyniuk. Azonban a többiek továbbra is vágyakozva néznek az anyukák után.

Zárjuk ki az aggodalmakat, és lépjünk

Ahogy telnek a hónapok, a kezdeti idegesség teljes stresszé válik. Egyre nehezebb aludni, amikor elérkezik az ovuláció pillanata már-már görcsösen gondolunk a fogantatásra. Emellé jönnek még azok a tények, hogy gyakran a munkahelyünkön és a magánéletünkben is terhelésnek vagyunk kitéve. Lehet, hogy sokáig dohányoztunk, vagy olyan életvitelt folytattunk, amit a belső hormonrendszerünk szenvedett meg.

Krónikus gyulladások is képződhetnek a testben, amik csak újabb kihívást jelentenek a meddőség terén. Esetleg az tartott minket vissza, hogy eddig nem tudtuk megadni a gyermeknek a szükséges dolgokat, és mára idősebbek vagyunk.

Sok tanácsadó szerint sok nőnek nőgyógyászati problémái vannak, ami a hormonoktól kezdve az intoleranciáig is jelentkeznek. Pont ezért fontos jól megválasztani az orvosunkat, mivel lehet, hogy nem azt fogja kezelni, ami a tényleges baj, hanem csak a felszíni sebeket tapasztja be. Ahhoz, hogy sikerüljön a baba, egészen le kell ásnunk, és megszüntetni a negatív tényezőket.

Az emberi test nagyon különleges rendszer, ahol az agyunk fontos szerepet tölt be. Rengeteg történetet hallani, hogy hosszú próbálkozás után, amikor a pár már lemondott a babáról, akkor sikerült a megtermékenyítés, és nem véletlenül (pl. aviva módszer segítségével). Sajnos a stressz nem segít, így tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, azonban ne akarjuk megváltani a világot.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: