2012. szeptember 4. 18:31.

54 esztendős korában meghalt a Halálsoron című filmben Oscar-díjra jelölt színész, aki korábban testőrként is dolgozott. A színész júliusban kapott szívrohamot, amiből sajnálatos módon nem tudott felépülni.

Duncan karrierje nem színészkedéssel kezdődött, hollywoodi sztárok, például Will Smith testőreként dolgozott a két méter magas férfi. Amikor Notorius B.I.G elhunyt, Duncan felhagyott a testőrködéssel, és színészi pályáját kezdte egyengetni.

Bár eleinte csak testőrök szerepei bújt, a tehetséges színész kiugrása nem váratott túl sokáig, az Armageddon című 1998-as film hozta meg számára az első komolyabb szerepet és sikert. Ezen a forgatáson barátkozott össze Bruce Willisszel, akivel később több filmben is játszott, például a Bérgyilkos a szomszédom vagy a Bajnokok reggelije.

Bruce Willis volt az, aki beajánlotta Michaelt a Halálsoron című Stephen King regényéből készült adaptációba, John Coffey szerepét pedig végül rá is osztották. Alakításáért 2000-ben Oscar és Golden Globe jelölést is kapott, a díjakat viszont végül nem ő vihette haza.

Michael Clarke Duncan

Meghalt a közismert színész, Michael Clarke Duncan

A Halálsoron mellett számtalan más filmben is kapott szerepet, például a Sin City, a Daredevil, a fenegyerek, A Skorpiókirály vagy A majmok bolygója.

Duncan nem csak színészként, hanem szinkronszínészként is népszerű volt, rengeteget dolgozott. Olyan animációs filmeknek kölcsönözte a hangját, mint a Kutyák és macskák, a Mackótestvér, a Kung Fu Panda vagy a Pata csata. Az orvosok azt állították, hogy Duncan sosem épült fel a koszorúér elzáródásból, és ez okozta a halálát. A sajnálatos tragédiát menyasszonya jelentette be a sajtónak.

Meghalt Michael Clarke Duncan nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Bódi László "Cipő", a Republic frontembere meghalt

Meghalt Bódi László, Cipő

2013. március 11. 11:19.
Elhunyt Koroknay Géza, hazánk egyik legismertebb szinkronszínésze

Meghalt Koroknay Géza

2013. január 3. 17:04.
Elhunyt Komár Laci

Meghalt Komár László

2012. október 17. 13:35.
Whitney Houston

Meghalt Whitney Houston

2012. február 12. 9:28.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
John Travolta meleg: a háttérben régi partnere, Doug Gotterba

Már egy ideje hallani a pletykákat John Travolta homoszexualitásáról, többször is megvádolták a színészt. Júniusban Travolta titkárnője is kirobbantott egy ...