Leütötte egy színész az Újszínház főrendezőjét

Pozsgai Zsoltot, az Újszínház főrendezőjét leütötte egy nyilatkozata miatt Derzsi János színművész augusztus 29-én. Bírósági ügy lett az esetből.

Pozsgai olyan súlyosan megsérült a szeme környékén, hogy egy időre még az eszméletét is elvesztette augusztus 29-én, amikor Derzsi János behúzott egyet neki.

A rendező látleletet is vetetett, és feljelentést kívánt tenni az ügyben. Derzsi augusztus 27-én mondott fel a színházban, mert állítása szerint nem kapott megfelelő szerepeket, és Pozsgai szerdai, a Népszavában tett nyilatkozata miatt kapta fel a vizet.

A színházban érte utol a rendezőt egy próbán, akit azonnal meg is ütött. Pozsgai úgy nyilatkozott a Népszavának, hogy Derzsi egy utazó színházban dolgozik tavasz óta, és ha ősztől is folytatni akarja, akkor a továbbiakban nem tudnak vele együtt dolgozni.

Pozsgai Zsolt

Pozsgai Zsolt: Derzsi János színész úgy megütötte, hogy a rendező elájult

A nyilatkozat végén pedig a rendező megköszönte Derzsinek azokat az információkat, amiket a korábbi vezetésről adott neki és Dörner Györgynek. Derzsinél ez a megjegyzés ütötte ki a biztosítékot, és emiatt esett neki a főrendezőnek.

Augusztus 30-án visszarendelték Pozsgai Zsoltot további vizsgálatokra, aki  könnyű testi sértés miatt tett feljelentést.A Blikk megkereste az Újszínház igazgatóját, Dörner Györgyöt is, de nem kívánt nyilatkozni az esetről. A színház korábbi igazgatója, Márta István megvédte a színészt, állítása szerint Derzsi nem besúgó. Mivel Derzsinek a Pesti Kerületi Bíróság adatbázisa szerint 7 évvel ezelőtt már volt egy becsületsértési ügye, valószínűleg ezt is figyelembe fogják venni az ítélet meghozásakor.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: