Király L. Norbert: az év legnagyobb vicce vagy tehetsége?

Na, ez itt a nagy kérdés valóban. Ahogy belekezdett a “mutatványba”, mindenki csak hangosan nevetett, de inkább röhögött. A mentorok is nehezen maradtak meg a székükben. Norbiról mindenki azt hitte, most szabadult az elmegyógyintézetből egészen addig, míg meg nem szólalt.

Az énekhangja ugyanis valami zseniálisan jó. Ettől függetlenül a mozgása az nem normális. Mindezt halál komolyan, szívből, rögtönözve adta elő.

Király L. Norbert a tehetség

Te mit szólsz ehhez a mozgáshoz, énekléshez, egyáltalán a komplett előadáshoz?

Hasonló bejegyzések..

250 hozzászólás

  1. Albert szerint:

    Norbi egy eszméletlen figura, akiben akkora elementális erők vannak, mint senki másban. Én is nevettem rajta, amikor először megláttam, de ma már nagyon tisztelem, becsülöm, amiért ennyi örömet, derűt hozott az életembe és másokéba. Remélem, hogy még sokat csiszolódik hangtechnikailag és még nagyon sok örömet ad, nyújt nekünk.

  2. Klári szerint:

    ZSOLTI74!
    ÁLLATI VICCES, GONDOLOM TE MÁR BENN LAKSZ ÉS BEPRÓBÁLKOZTÁL A NŐSTÉNY MAJOMNÁL, CSAK NEM JÖTT ÖSSZE, UGYE?!

  3. Zsolti74 szerint:

    Norbi egy tehetségtelen béna pancser! szeretném felhivni a figyelmét hogy a szegedi vadaspark nőstény csimpánza társat keres! A fényképed heves indulatokat váltott ki a csimpánznál!Nagyon hasonlitasz a volt társára! kérlek jelentkezz a következő számon:06 62 542-530! A szállitás megoldható!

  4. gábor szerint:

    Egyetértek Okostojással. Egyébként mielőtt Norbi kiesett, még aznap szerintem egészen jól teljesített és végre megpróbált énekelni is. Ez nekem nagyon pozitív volt. Nekem sem a szívem csücske, éneklés szempontjából, viszont nagyon szórakoztatónak tartom.
    Persze én azért erős túlzásnak tartom, hogy a világon megállná valahol a helyét. Külföldön szerintem dupla ekkora megosztottságot váltana ki a jelenléte, vagy az is előfordulhatna, hogy megkérdőjelezik, hogy ő mit keres itt (persze reméljük nem)? Mindenesetre drukkolok neki, remélem megtalálta a boldogságot abban, amti csinál.

  5. Okostojás szerint:

    Csak még 1 gondolat Louis Armstrong-al kapcsolatban. Én azért nem hasonlítanám Norbihoz! Noha Ő sem volt egy ének zseni, de ő egy dzsessz trombitás, énekes, zenekarvezető volt, akinek 40 éves trombita tapasztalata volt, mikor meghalt. Erről beszéltem az előző hozzászólásomban. Ha Norbi egy zseniális gitáros lenne például, ami párosulna ezzel az előadó képességgel, akkor a hang nem lenne akkora gáz. De lássuk be végre: Norbi nem tanult énekelni (most épp tanul, de az a jelen), nem profi zenész, nincs zenei múltja, nincs zenekara, nem ír dalokat és nem szerez zenei költeményeket. Ez a “tehetség” kutató verseny szimplán egy üzleti vállalkozása mindkét csatornának és senki se gondolhatja komolyan, hogy máról-holnapra valakiből elismert zenész válik. Az eddigi nyertesek belecsöppenhettek az ismertség világába, de ez nem ugyan az mint egy ki mit tud-ot megnyerni, ahol szintén tapasztalt zenészek és énekesek mérték össze tudásukat. Itt a pénz számít, és az SMS-ed áráért vállalják, hogy felkarolják az ifjú “művészt” és lesz, ami lesz. Régebben más értékek és alap elvek mentén döntöttek ki a legjobb. Valószínűleg 20 évvel ezelőtt egyik versenyző se kerülhetett volna be egy hasonló tehetség kutatóba. Ma viszont pénzről szól a dolog és Norbi jól meglátta, azokhoz kell szólnia, akiknek tetszik az, amit csinál. Ők az ügyfelei, őket kell kiszolgálnia és akkor talán, megélhet belőle, később pedig még jobbra is fordulhat. Kívánom neki.

  6. Okostojás szerint:

    Som mindenben egyet értek mindkét táborral. Egyfelől kalapot kell emelni Norbi előadói képessége előtt, mert az csakugyan jelzi a tehetséget. Másfelől viszont azt is látni kell, hogy ez nem hang, ami neki van. Noha vannak híres zenekarok, akik énekesei szintén rekedtesek és mégis világ sztárok, mégis azt kell mondjam, hogy önmagában a tehetséges előadói készség kevés annak ellensúlyozására, hogy a hangja sajnos gyakran élvezhetetlen vagy még inkább fájdalmas. A sikerhez egy professzionális zenei háttér, vagy felülmúlhatatlan zenei képességek (zeneszerzői, dalszerzői, hangszeren való profi szintű játék) kellene, amit ha jól sejtem hiányoznak. Önmagába tehát tehetséges Norbi, de ki az aki mögé áll? Mikor tanul meg magas szinten pl: gitározni, vagy zenét szerezni? Szemben azzal, akinek szép a hangja, lényegesen könnyebben kap felkéréseket (lásd: Tabáni István) még önállóan is. A Norbiban valóban van X, de nincs mihez hozzá tenni. Hiányoznak az alapok: legalább egy kiemelkedő hang, ha nem is profi amit kiegészíthetne ezzel a remek előadói képességgel, akkor vér profi lehetne. Michael Jackson ezért volt a pop királya, mert kiváló előadó és kiváló énekes volt, szólóban is egyedülálló hangja volt. A mai pop és rock szakma pedig nem könnyű itthon. Még a legjobb előadók és a legtapasztaltabb zenészek se vitték a világhírnévig az elmúlt 50 évben. De ettől még nem lehetetlen, de lehet koreográfiát tanítana jobb perspektívái lennének a jövőre.

  7. bubu szerint:

    A műsor címe X Faktor. Ez pedig elvileg azt jelenti, hogy olyan előadókat keresnek, akikben valami különlegesség, valami plusz X faktor is van, azon felül, hogy tudnak is valamit.Szerintem mindkét tehetségkutató versenyen egyedül Norbiban volt meg a keresett X faktor. A többiek kiválóan énekeltek, de ilyenek akadnak még bőven akármelyik karaoke klubban.A világszínvonal azért kicsit tulzás! Norbi viszont egyedi, különleges produkciókat mutatott. Ő talán megállná a helyét a világ színpadjain. Persze az itthoni körülmények valószínűleg hátráltatni fogják a karrierjét.

    Szerintem a nézők ezen a versenyen Louis Armstrongot is kibuktatták volna, mondván, hogy nincs hangja. Ez van Magyarországon 2010-ben!

  8. Zavii szerint:

    Lehet mindenfélét mondani norbira, de ő az egyetlen aki eljutott eddig párbaj nélkül. tehát az embereknek tetszett. most az, hogy nem egy műmájer a csávó, mint a nikolász, attól még jó.

    És ez nem csak az én véleményem… hanem a szüleimé is…

  9. éva szerint:

    Lehet hogy nem neki van a legjobb hangja,de kit érdekel,ő az akiért érdemes nézni ezt a műsort,ő az aki a legjobban feltalálja magát a színpadon!! Én szeretem a többieket is de ha a Norbi következik,még a 3-éves gyerekem is oda ül a tévé elé és megnézi,és különben is akinek nem tetszik ne hallgassa meg ennyi!!! Remélem Ő nyeri meg az X faktort!!!!

  10. J.Veca szerint:

    Nagyon szépen megkérnék mindenkit,hogy aki eddig rám szavazott(Veca),azok mind mind a Norbira szavazzanak,mivel ő a legjobb,ő a legtehetségesebb.Köszönöm szépen 🙂 Ezt az egyet kérem tőletek 🙂 Köszönöm 🙂 De ezt Ti is tudjátok!!

  11. Kati szerint:

    Remélem Király Norbi kiesik végre!Jó hangú énekest vagy rekedt hangú bohócot keresnek??Nem mindegy.Remélem már kiesik ez az ugri-bigri bohóc!!!

  12. jeff bridges szerint:

    Jeff Bridges vagyok mély és “hörgő” hanggal-csak az OSCAR-díjig jutottam! Nézz utána ha kételkednél-na ennyit a hangomról-van mellette “TEHETSÉG” is!A bejáró nőmnek és a kertészemnek nagyon szép az énekhangja-na ezért dolgozhatnak csak nálam!

  13. Dr Bi szerint:

    “A tehetség legáltalánosabb definíciója szerint olyan, legtöbbször már gyermekkorban felismerhető kreativitás,többletképesség amely a megfelelő környezetben, és fejlesztéssel átlagon felüli teljesítmény elérését teszi lehetővé.”

    Tehát ha ennek hinni lehet akkor az átlagnál valamivel jobb hang az abszolút nem a ” TEHETSÉG”!
    Ha Király L Norbert hangját a helyes irányba terelgetik akkor
    benne minden együtt lenne ami megfelel a “Tehetség” definíciójának! A többiekbe ennek még a nyoma se látszik-átlagosnál valamivel jobb hang és más semmi!Személytelen és tehetségtelen versenyzők, egy aránylag színvonalat nélkülöző
    műsorban! Siralmas nézni azt az “esetlen bárgyú” Nicolast és
    a “rogyott lábú tipegő” Vastag-ot!

  14. Fecske szerint:

    “A pesszimista a sötétséget látja az alagútban, az optimista a fényt az alagút végén, a realista a közelgő vonat lámpáit, a mozdonyvezető pedig három idiótát a síneken!”
    Azt hiszem ebbe sok minden benne van rollunk akik itt mindenféle általunk igaznak,jónak és nem utolsó sorba “szakértői”véleményünknek adunk hangot!De én mégis belegondolok abba amik itten írva vannak,hogy mekkora sikere lenne (ha volna mersze Amerikába) Nikolasnak “elmeeekegni” eredeti színpadi mozgásával Michael Jackson-t vagy “Shakira”
    szerű énekesnők árnyékába énekelne Janicsák a “nagyinak”-na ezek lennének csak igazán tragikusak kis hazánkra nézve!!!Bár Nikolasz a szlovák dicsőség!!!Szegények!!!!!!
    Talán még az is lehet,hogy a Király volna akire ott is odafigyelnének egy AC/DC nótával? Na ezt csak a “mozdonyvezető” tudja!

  15. rainydayman szerint:

    Bár, ahogy korábban leírtam, belőlem se lett Király L. Norbi rajongó, azért nem értem azokat az embereket, akik mindenfélét fröcsögnek Norbira és a rajongóira. Tartsuk tiszteletben egymás ízlését – hál’ istennek az X Faktor megnézése nem kötelező. Akinek nem tetszenek a versenyben maradt énekesek, tegyen úgy, ahogy én: már megvan a mozijegyem vasárnap estére.

  16. ludmilla szerint:

    Ez is tükrözi, hogy Magyarország azért tart itt ahol tart, mert tele van gyökér hülye emberekkel, és ilyenek szavaznak 4 évente is, mint most akik a Norbira meg a Melindára. Ez a szégyen a magyarokra, csak a hab a tortán (pl: Győzike Amerikában úgy mutatkozott be, hogy ő MAGYAR, tehát az összes magyar egy cigány). Az lesz az igazi vicc mikor összehasonlítják, vagy bemutatják az eddigi X-Factor győzteseket: Cheryl Cole; KIRÁLY L NORBERT….. :D:D:D:D:D Na ez lesz az év vicce, az biztos (égése…és nem csak nekünk, talán Norbinak is).

  17. Erzsó szerint:

    Beleolvastam a hozzászólásokba, és már azt is nevetségesnek tartom, hogy a Norbi melletti tábor lebarmozza a Norbi elleni tábort, de én is az utóbbihoz tartozom. Szerintem az év röheje, hogy ez az ember idáig eljutott. Először valóban eredetinek tűnt, kifejezetten jól is állt neki pl. a Joe Cocker szám, bár az is kicsit mintha az eredeti paródiája lett volna. De az utolsó két műsorban amit művelt… igaza van annak, aki orr-fül-gégészhez küldené. Egyébként meg talán nem is lep meg, hogy ennek a csatornának a nézői ilyen embert tartanak tehetségnek, amikor olyan műsorokkal tömik a közönségüket, mint a Mónika, Győzike, meg a Tahó Világ – már negyedszerre. A M.sztárban a Melinda legalább tisztában volt vele, hogy már ki kellett volna esnie, ezen a srácon meg semmi lelkiismeret-furdalást nem lehetett látni, hogy több jobb énekes kiesett, ő meg bennmaradt. És még mielőtt valaki megkérdezi, hogy akkor minek nézem, hát azért, mert nagyon szeretem a TEHETSÉGKUTATÓ műsorokat – de benne a tehetségteleneket nem.

  18. saas szerint:

    Én is egyetértek Anettal. Egyet nem értek: KI A FENE SZAVAZ KIRÁLY L. NORBIRA? Nem értelek titeket, hisz egyáltalán nincs hangja, és az nem ok arra, hogy nem jó az anyagi helyzete és ezért nyerje meg a versenyt. Hát öcsém akkor próbálkozzon kaparósorsjeggyel! Ez lehet hogy bunkóságnak hangzott, de ez van. Ez egy tehetségkutató verseny, ahol az nyeri meg a versenyt, akinek a legjobb hangja van. Hát Norbinak biztosan nincs. (Az x – faktor reklámában: Te vagy az univerzum legjobb hangja? Hát nem tudom mit mondjak…) Az egyetlen normális versenyző, Veca is kiesett, pedig neki csodálatos hangja volt! És én ezzel nem mondom azt, hogy Norbi ellenes vagyok, csak azt nem bírom, hogy a lehetőségeket elveszi másoktól!!! Rajta kívül rengeteg jó énekes van, és szerintem nem nyeri el az embereket azzal, hogy ordibál, mint a heavy metalban, vagy a színpadon bohóckodik.
    Ja és még egy dolog, ahogy Keresztes Ildikó mondta: “Ez egy őstehetség! Ilyen csak százévente születik!” Na jól van. De még az, hogyha még szép is lenne, akkor megérteném a rajongókat, de így…

  19. zsu szerint:

    ki vesz maapság cd-t? Én a koncertjére százszor inkább elmegyek, mint a nyávogó egyenesen álló Vecáéra.

  20. rainydayman szerint:

    Norbi tényleg egy jelenség, és egy ilyen showműsorban még csak-csak elszórakoztat valahogy (bár már kezd unalmassá válni, hogy régóta ugyanazt csinálja). De kérdem én, ki fogja megvenni a CD-jét, ha megjelenik egyáltalán?

    Amikor a műsor a legjobb 50 vagy legjobb 24 versenyzőnél tartott, valahogy sokkal erősebbnek éreztem az X Faktoros mezőnyt, mint most. Miután kiesett az utolsó jó énekes is (Veca), a “döntő hétvége” sokkal inkább vicchétvége lett, középszerű énekesekkel. Ebben szerintem egyaránt szerepe van a mentorok rossz választásainak, és a “jó pasikra” fejenként 30 szavazatot leadó tinilányoknak is.

    Azt mondom, nézzék a döntőt a fent említett tinilányok – én találok jobb programot is helyette.

  21. Katalin szerint:

    Bizony, nagy az Isten állatkertje! Norbira szükség van, mert jó hangú üres sztárokkal tele vagyunk. Egyéniségre, előadókra van szükségünk, olyan emberekre, akiknek a koncertjén bepisilek a nevetéstől, elfeledem a gondokat, mulatok és jól érzem magam! Ha megszólal férfi lesz a szimpadon és az emberek nem hisznek a szemüknek! Király Norbi, az az ember, akire szükség van!

    Énekeseink vannak, bőven… Mire mennek vele? Semmire…

  22. kinte szerint:

    Sajnálom:( Nekem nem tetszik amit csinál. Olyan cirkuszi bohócos:( nem nagyon tud énekelni, csak folyton hörög-morog:( Itt nálunk mindent bekajálnak:( nála sokkal jobb ÉNEKESek estek/esnek ki:(

  23. béla szerint:

    Hallottátok hogy Demjén eleinte hogy énekelt? Nagyon durván sz*r volt. Eltelt pár és év és jó lett. Fél év alatt megtanítják énekelni. De azt az előadásmódot amit csinál finomítani lehet, de megtanulni nem.

  24. Silu szerint:

    Az év legnagyobb TEHETSÉGE!!!
    Végre valaki más, valami mást csinál.
    Norbiból világ sztár lesz, akárki akármit mond.

  25. eli szerint:

    Igazat adok Anettnek, aki jónak tartja a Norbit teljesen zenei analfabéta. Vagy csak szimplán süket.
    Bohocnak jó lenne a Norbi. De énekesnek?

  26. Szürki szerint:

    Bocs, nem bukunak szólt,hanem annak az edward nevű kreténnek,annyira felhúzott,hogy nem láttam kettőig.Még egyszer bocs,Buku.

  27. Szürki szerint:

    Ennyi sötét embert.Ez a Buku 47…..szánalmas,irigy figura lehetsz!!!Istenemre mondom,ne a helyesirási hibákat figyeld te szerencsétlen(még mielőtt lefikázol,nincs hosszú i a gépemen)hanem nézz magadba mit értél el ebben az életben,és mennyire vagy te TÖKÉLETES.Mikor lemarházol másokat,persze név nélkül.A Norbi utálatodra csak annyit,szeretnél te fele ennyire eredeti és tehetséges figura lenni mint ő.Nekem ,és még sokaknak tetszik a hangja,vagyis bocs nincs hangja..de rajta kivűl van még pár előadó akinek nincs tökéletes hangja(pl.Mick Jagger,vagy az AC/DC énekesestb.)Gondolom nem ismered őket ha ekkora baromságot vagy képes kiejteni a szádon.Undoritó a stilusod.

  28. gábor szerint:

    Igen, a srác tökéletes egyéniség és hihetetlen forma! Szükség van rá, ezzel is egyetértek. Én is szeretem amit csinál a színpadon, de azzal nem értek egyet, hogy van hangja és hogy TUD énekelni.
    Nem tud.
    Megértem, hogy nem volt pénze, sem lehetősége rá, hogy énekelni tanuljon bárhol is, de azt hiszem nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy több ezren vannak így Magyarországon, mégis tudnak nagyon jól énekelni.
    Szeretem nézni amit csinál, de hogy én CD-t vegyek és őt hallgassam, az abszurd (lenne).
    Szerintem az éneknek legalább ott kéne kezdődnie, hogy egy zenében legalább a hangokat eltaláljuk, vagy ne adj isten, a hangnemen belül próbáljunk maradni.

  29. Buku szerint:

    Szevasztok! Azt hiszem megint “robbant a ház”!! Élő műsorba
    ezt megcsinálni,úgy hogy két hónappal ezelőtt egy irodába ült
    – azt hiszem ez az X-Faktor!!!És ezt az embert Király L. Norbert-nek hívják!Kitalálta,hogy mit fog látni és élvezni a nagyérdemű-saját koreográfiát csinált ami önmagában sem egy egyszerű feladat-ez szakma!!! Ezért találta ki ezt a műsort Simon Corwell!Ki kíváncsi a “szép hangú” ürességekre,énektanár
    kalapreklámjára vagy egy szenvedélytelen egyéniség mentes jó női hangra?Ezen már túllépet a világ-és ilyenek vannak kis hazánkban is elegen-már, már Dunát lehet rekeszteni velük!Az kell akibe minden együtt van-még ha az nem is “fülemüle”!Na ebből itt csak EGY van!

  30. Piszkos Fred szerint:

    Sziasztok! Vannak ebben a műsorban zseniális hangú emberek, mint például a Nikolas, de ebből is látszik, hogy nem csak a hang számít. A mai médiában kevés a jó hang, szükség van egy olyan egyéniségre is mint a Norbié. Ettől lesz valami eladható. Az, hogy valaki szerint szánalmas bohóckodás az Ő teljesítménye, nem ide tartozik, bár megnézném az illetőt élő adásban mit produkál a tévében!!! Manapság rengeteg sztár szaladgál a világban akinek nincs hangja, de itt van az amit ez a műsor keres az az X, ami a Norbiban ezerrel dübörög. Nekem nagyon jó a hallásom és nem Ő a kedvencem, de elismerem ha valaki tehetséges és nem állok be a csordába akik bőgnek a Norbi ellen. Ha ez csak egy szinpla énekverseny lenne, akkor egy operaénekesnek, vagy konzervatóriumot végzett énekesnek kéne ott állnia, mégsem látunk egyett sem közülük. Arra kérnélek titeket, hogy ha nem tetszik valami, attól még nem kell a másik embert lebunkózni a sárga földig, mert az izlés az egyetlen olyan dolog, amin nincs értelme vitatkozni. Minden jót és jó szórakozást a következő műsorig.

  31. Uramecz petra szerint:

    jó van!!!!!!!!!!

  32. Gyé szerint:

    Ez az ember nem odavaló!!! Bohócnak talán elmegy 🙂

  33. 0023 szerint:

    Király L. Norbi nevetséges mert hülye hangja van és szerintem nem való az X Faktorba .

  34. Tóth Sándor szerint:

    Hát ez a Norbi a világ majma, az RTL-nek szüksége van szenzációra, majorma a ketrec mögött! Szomorú, hogy egy műsort csak akkor néznek, ha ilyen tehetségtelen idióták szerepelnek benne. Gyözikével összekötném, és cigánylagzikon énekelhetnének együtt!!!

  35. Buku47 szerint:

    edvard34-ha ezzel értettél egyet akkor abban az “állatkertben” te vagy a második legnagyobb MARHA-sőt egy irigy és tehetségtelen senki-nem szeretném sorolni a világon hány hasonló “hanggal nem rendelkező”-bár ez is relatív- világsztár van! De a te szinteden ezekre a nevekre úgy sincsen szükség!Még arra is kevés és képtelen vagy,hogy a kút fejedből fogalmazd meg a véleményed-bár ezen a szinten nem is igen van!! DE AZ AZ EGY SZÓ AMIT KI TUDTÁL MAGADBÓL ERŐLTETNI
    MÉG AZ IS HELYESÍRÁSI HIBÁS!!!!”nekemis” Te szerencsétlen neked ne legyen véleményed-ez meg az Én véleményem!!!

  36. Ágnes szerint:

    A Norbi egy őstehetség. Lehet szeretni, utálni, de nem lehet figyelmen kivül hagyni. Ha megjelenik a színpadon rá kell figyelni, mert előadása megragad. Sok jóhangú énekes van, aki csak előad és nincs varázsa. Ez utóbbi ami a Norbinál megvan. Én minden szombaton várom mivel varázsol el. Tiszteljük már egymást annyira, hogy elfogadjuk a másik véleményét!

  37. Fernanda szerint:

    Borzalmas!!! Nem veszitek észre! Ez egy BAZÁRI MAJOM!!! Nincs helye a képernyőn…

  38. edvard34 szerint:

    Nagy szegénységi bizonyitvány, hogy ezt a Király Norbit jó hangú énekesnek tartjátok !Ez a hőrgő,idegesitő ordibálás borzasztó! Sűketek , botfűlűek és zenei analfabéták országa ! Felháboritó, hogy más tehetséges énekestől veszi el a lehetőséget! Sajnos nagyon-nagy az isten állatkertje ! Nagy kitolás és igazságtalanság a tőbbi tehetséges résztvevővel szemben!!! Nagyon szinvonal alattivá teszi ez a hozzáállás a magyarországi x faktort a tőbbihez képest.Csak igy tovabb ! Ez nem más mint az emberek, rajongók lehúzása,kihasználása. Norbinak már rég az orr-fűl gégésznél lenne a helye es nem az x faktorban. Nagyon komolytalan és szánalmas ez az egész !!!tulajdonképpen én teljesen egyetértek anettal.és azért is másoltam be mert 100%ig ez a véleményem nekemis…..

  39. Kacka szerint:

    ja és qwewqrre, előbb utóbb sok jónak is ki kell esnie… ez nem a norbi hibája

  40. Kacka szerint:

    Norbinak különleges hangszíne van, ami számomra kellemes és pont az én ízlésem. Az, hogy itt most hogyan táncolt, az lényegtelen. Ott a megasztáros vén öregasszony, aki ennyi előadás után se tud normálisan megjelenni a színpadon és olyan, mint egy trampli. Norbi legalább megtanult színpadon mozogni és mégis szidjátok! És ne mondja senki sem, hogy nincs hangja, mert igenis van! Méghozzá csodálatos. Azt nem mondom, hogy nem kell rajta csiszolni, de ő nem járt évekig énektanárhoz (mint pl. Janicsák Veca, aki maga mondta, hogy a csillag születik után énektanárhoz járt, hogy legyen hangja), mert egyszerűen nem volt rá pénze, nem voltak szülei, se rokonai, akik segítettek volna neki anyagilag. Szóval hajrá Norbi! Egész Somogy neked szurkol!

  41. qwewqrre szerint:

    hat ez a Norbi nem tudom mit keres itt,a jok kiesnek es akinek kikene az meg bent marad,ez igy eleg szanalmas!

  42. P-bóly szerint:

    Norbinak Billy Idolt is kell énekelnie.

  43. zosza szerint:

    Sega Norbi! Tudom, még nagyon előreszaladok, de lenne egy számunkra fontos kérdésem: ha vége az X-faktornak és a szerződésed engedi (miért ne engedné!?) vállalsz majd privát összejöveteleken is fellépéseket? Szeretnénk meghívni, de zárt körben, meglepetés lenne a fellépésed valakinek! Mind nagyon szeretünk és szurkolunk hogy sikerüljön elérned azt amit szeretnél. Ha nem is engedik majd, hogy Te nyerd a versenyt (nem látok bele, de a médiáról bármit el tudok képzelni), a lényeg hogy már az egész ország ismer és még azok is kívülről fújják, hogy melyik adásban mivel léptél fel, akik nem éppen a legelszántabb rajongóid. Ezt egyik versenyző sem mondhatja el magáról (a többiekről konkrátan már fogalmam nincs, hogy mit énekeltek…). Szóval örülnénk, ha el tudnál jönni (lakhelyedtől mindössze 65-70 km dél felé:-)), a lebonyolításban és az anyagiakban biztosan megegyezünk. Maradunk tisztelettel és hajrá!

  44. gábor szerint:

    Kac:
    Kedves Kac!
    ÉNekes tehetségkutató…így hívják. Ez még vitatárgy?
    Univerzális Tehetségkutató az America’s vagy a Britain’s Got Talent!

    Egyébként nagyon jó nézni amit csinál Norbi, de nem jó hallgatni. Showmanként viszont Magyarország legjobbja!

  45. burkus éva szerint:

    imádni való a legnagyobb király vagy.nagyon szurkolok érteb. sok sikert kivánok!!!!!!!

  46. Kac szerint:

    Szánalmas, hogy egyesek még mindig azt hiszik, hogy az X-faktor énekverseny…

    ÉBRESZTŐ! Ez egy tehetség kereső!! (Azért nem kutató, mert az nem rímel, bár a kereső se igaz, mert a tehetségek kersték a műsort 🙂 )

    Itt nem csak a hang számít… Éppen ezért van teljesen jó helyen a Norbi, és itt senki sem botfülü, maximum csak nem kőszívű, kedves Anett…

  47. egerke szerint:

    Norbi a legnagyobb mókamester és előadó, showman ha tetszik, tehetségesen vicces és ez nem összekeverendő a viccesen tehetségessel, elég egy mikrofon és egy színpad a többi (ének+mozgás ) szívből jön, és ez a legfontosabb 🙂
    Kétség kívül nem ő a legnagyobb hang de ő a legegyedibb showman ebben a műsorban.
    Geszti Péter tudását (szakmai, marketing és dalszövegírói) és Norbi tehetségét ha ötvöznék oltári előadás születne! Bízom benne hogy egyszer ezt is megérjük 😉

  48. Buku47 szerint:

    Anett-ha már úgy gondolod,hogy megszólítottál sokunkat “Sajnos nagyon-nagy az isten állatkertje!”-idéztelek.Ez valóban így van ha rád gondolok-mert abba az állatkertbe te vagy a legnagyobb “marha”!!! “Nagyon komolytalan és szánalmas ez az egész!!!”-mint írod-ezt már nem minősítem-mert lesüllyednék a szintedre-te irigy és tehetségtelen senki vagy!A “Te”-az esetedben készakarva kis “t”!!!

  49. linda szerint:

    ez a norbi egy mokamester remélem nyer remélem egyszer eljön tordárais

  50. Anett szerint:

    Nagy szegénységi bizonyitvány, hogy ezt a Király Norbit jó hangú énekesnek tartjátok !Ez a hőrgő,idegesitő ordibálás borzasztó! Sűketek , botfűlűek és zenei analfabéták országa ! Felháboritó, hogy más tehetséges énekestől veszi el a lehetőséget! Sajnos nagyon-nagy az isten állatkertje ! Nagy kitolás és igazságtalanság a tőbbi tehetséges résztvevővel szemben!!! Nagyon szinvonal alattivá teszi ez a hozzáállás a magyarországi x faktort a tőbbihez képest.Csak igy tovabb ! Ez nem más mint az emberek, rajongók lehúzása,kihasználása. Norbinak már rég az orr-fűl gégésznél lenne a helye es nem az x faktorban. Nagyon komolytalan és szánalmas ez az egész !!!

Hozzászólás írása neki: edvard34 Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: