2015. március 4. 17:40.

Sajnos vagy nem sajnos, mára már az életünk szerves részévé váltak az okostelefonok. Főként a fiatalabb generációnál figyelhető meg, hogy állandóan a kis kütyüjüket nyomogatják, a közösségi portálokon szörföznek, híreket, cikkeket olvasnak, vagy töltik a legújabb játékokat a mobilra. Kiemelt fontosságúvá vált, hogy elkerüljük a mobil függőséget.

Könnyű rákapni

Mára már szinte csak és kizárólag okostelefonokat lehet kapni az üzletekben, a hagyományos nyomógombos készülékek legfeljebb az idősebb generáció tagjainak az igénye, a fiatalabbak ma már a „tapizós” mobilok hívei. Az ár/érték arány változó, de akár pár tízezer forintért is meg lehet már venni egy Androidos telefont, szóval egyáltalán nem feltétel, hogy valaki mélyen a pénztárcájába nyúljon, ha megelégszik egy csekélyebb tudású masinával.

Az okostelefonok beszippantják az embert. Zsebben hordhatunk mindent, amihez pár éve még „mázsás” asztali gép kellett, azonnal megkapjuk az üzenetet, ha valaki írt a Facebookon, de akár könnyedén követhetjük a céges levelezést is. Szórakozásra is ideális – ingyenesen tölthetünk le sok százezer játékot, filmezhetünk, vagy varázsolhatunk applikációkat a telefonra. Elvárás lett az okosmobil, ami az ember kezéhez tapad, és alig lehet onnan lerakni.

A gondok ott kezdődnek, ha valaki egy beszélgetés közben is csak a mobilját gyötri, vagy hogyha a valós emberi kapcsolatok rovására megy a dolog. Sajnos egyre több ilyen ember van.

Kerüljük el a mobiltelefon függőséget!

Kerüljük el a mobiltelefon függőséget!

Mik lehetnek a telefon függőség jelei?

A dolgot összességében kell nézni, nem lehet egy-egy jel megléténél egyértelműen kijelenteni, hogy kezdődő függőségről van szó, vagy normális állapotról.

  • pánikolás, félelemérzet, ha nem találjuk a telefonunkat
  • rossz közérzet, frusztráltság, ha nincs nálunk a készülék, vagy ha lemerült
  • sűrűn feljövő közös téma az ismerősökkel/barátokkal a mobilozás
  • az állandó igénybevételtől az átlagosnál sűrűbben kell töltened
  • inkább játszol a kis kijelzős mobilon, mint mondjuk a laptopon, vagy élőben a barátokkal, ismerősökkel
  • gyakran vásárolunk extra kiegészítőket, amik már lassan többe kerülnek, mint maga a telefon
  • hajlandóak vagyunk rendszeresen új készüléket venni, még akkor is, ha tíz-húszezer forintos havidíjat kell fizetnünk minden hónapban
  • társaságban is inkább a telefont nyomkodjuk, ahelyett, hogy az ismerősökkel beszélgetnénk
  • ha gyakran kapjuk magunkat azon, hogy állandóan nyomkodjuk a telefont, de minek? Semmi hasznosat nem csinálunk
  • túlságosan széles alkalmazáskínálat van a telefonon, amik közül mindet használod.

Figyeljünk oda!

Ha odafigyelünk a jelekre és magunkra, akkor megtalálhatjuk az egészséges normális mennyiséget. Semmi gond nincs, ha a buszon játékkal ütjük el az időt, de a valódi kapcsolatok rovására ne menjen a dolog. Amennyiben úgy érezzük, hogy kezdődő függőségről van szó, akkor néhány böjt nap jót tehet: tegyük át a kártyát egy régi, nem okos készülékbe pár nap erejéig.

Kerüljük el a mobiltelefon függőséget! nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Nincs..

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Százéves mélypontjára esett vissza a magyar lakásépítés

A 2014-ben rögzített adatok alapján immáron kijelenthető, hogy a múlt esztendőben százéves mélypontjára esett vissza a magyar lakásépítés, ami azt ...