Janicsák Veca videoklip pályázata

Janicsák Veca pályázatot hirdetett, melynek keretében olyan videoklipeket vár, amelyeket rajongói a Most múlik pontosan című dalhoz készítenek. A beérkezett műveket egyenként véleményezi, és a legkreatívabbakat ajándéktárgyakkal jutalmazza majd.

S ha már a klipekről van szó:

Király L. Norbi – Valahol elveszett

Májusban debütált Király L. Norbi első videoklipje (kissé Tankcsapdás hangzásvilággal), Valahol elveszett címmel. Noha az énekes meglepetésnek szánta, a videó kiszivárgott, és a kitűzött premier előtt landolt az interneten.  Norbi ennek ellenére nem kesergett, inkább bóknak fogta fel, mondván, boldog, hogy rajongói ennyire kíváncsiak rá – s ami szintén ezt bizonyítja: naptárában hónapról hónapra kevesebb az üres hely. Rengeteg helyre hívják fellépni őt, illetve egyéb más feladatkörökben is szívesen alkalmazzák, mint például a Bravo Ottó gálán, ahol műsorvezetői tisztséget töltött be.

Symbien feat. Shodeinde Dorka – The Goodbye Song

Habár Shodeinde Dorkának elsősorban anyukaként kell helytállnia, mellette igyekszik a karrierjét is egyengetni, így ő sem tétlenkedett. Januárban belefogott első klipjének leforgatásába, melynek munkálatai nemrégiben értek véget, s a végeredményt tekintve megérte a várakozást: a Symbiemmel közösen elkészített The goodbye song néhány hét alatt elérte a majd’ 200.000-es nézettséget a hazánkban is népszerűvé vált videomegosztó portálon.

VASTAG TAMÁS – 3×3

A kisebbik Vastag fiú is hasonlóképpen menetel felfelé a ranglétrán: Tamás, míg sikeres érettségi vizsgát tett, közben leforgatta szintén első klipjét, mely a 3×3 című számhoz készült. Még az X-faktor alatt azt hangoztatta, hogy bátyja nélkül nem sikerült volna eddig elérnie, Csaba terelgette a rögös úton őt – s talán pont emiatt érezte úgy, hogy testvére árnyékban él. Amiben már biztosak lehetünk, a műsor és az elkészült videó hozta siker annyi hátszelet kölcsönöz Tamásnak, hogy egymaga is képes már megállni a helyét a zenei világban.

Hasonló bejegyzések..

1 hozzászólás

  1. Gueth Petra szerint:

    Szia Veca Imádlak. :*

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: