2010. augusztus 16. 7:21.

Susan Boyle Korábban már betekintést nyerhettünk a megacastingba, többeket megfertőzött a bikicsunáj-láz, egy hét múlva pedig kezdetét veszi a tényleges műsorszórás: augusztus 21-től a TV2-n szombatonként figyelemmel kísérhetjük egy új csillag születését, a Megasztár 5. szériájában.

janicsak-veca Az előző négy szériához hasonlóan, a show egyik házigazdája újfent Till Attila lesz, ezúttal Liptai Claudiával az oldalán. Tilla neve már-már összeforrt a műsorral, ezzel mintegy fémjelezve az adás színvonalát. Hogy Claudia ehhez miként tud hozzátenni? A páros nem első ízben dolgozik együtt, több műsorban is láthattuk őket egymás oldalán már korábban. Remekül kiegészítik egymást, valamint összehangoltságuk porondmesterként kellemes, családias légkört biztosít a stúdióban, ezzel magabiztosságot kölcsönözve a versenyzők számára.

Ördög Nóra A megújult szabályok által létrejött kategóriáknak köszönhetően, színesebb lett a paletta – ez már a válogatások során is szembetűnő volt. Akiket a zsűri továbbjuttatott a selejtezőn, mind mutattak valami pluszt, de az év hangja csak egy valaki lehet végül. Ám, ahogy az a műsor előző négy évadában is tapasztalható volt, az ideiben sem kifejezetten egy „győztese” lesz a tehetségkutatónak. Gondolok itt a „futottak még” kategóriás versenyzőkre, akiket a bírák kiejtenek a versenyből idővel, ékes hangjuk ellenére. A műsor korábbi szériáiból jól ismert énekesek közül néhányat ennek ellenére még is koncerteken és a hazai zenecsatornán láthatunk-hallhatunk viszont, valamint korongra rögzített dalaikat tehetjük magunkévá. A Megasztár szlogenje – miszerint: Legenda csak egy van! – tehát nem csupán a nyertesnek szól, hiszen a legendává válás útja a műsorba jutott valamennyi versenyző számára, ha nem is a döntő legfelső dobogójának rivaldafényében sütkérezve is, de megadatik.

Az öt perc hírnévről nem is beszélve, mint ami például Szarka Lászlónak a bikicsunájjal megadatott. Noha, meglehet ezt a kártyáját a csatorna túl hamar kijátsszotta, hiszen a nyár elején lázként terjedt „kultusz” mára már lecsengett. Marketing szempontból jóllehet, kifizetődőbb lett volna ezt az első adás előtt pár héttel ellőni.

Mindenesetre, 7 nap múlva startol a Megasztár. A visszaszámlálás elkezdődött!

Hogyan rajtol a Megasztár 5? nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Augusztus 28-án rajtol, indul az X-faktor

2010. augusztus 12. 17:46.

Megasztár 5 válogatás május 1-én

2010. április 29. 13:47.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?

[singlepic id=38 w=320 h=80 float=left]Már hónapok óta megy a találgatás, hogy a TV2 melyik műsorvezetőt fogja felkérni a tehetségkutató vezetésére.  ...