Kováts Vera és Baricz Gergő szakítottak
A két fiatal az X-faktor alatt ismerkedett meg,
Nyolc éve, 2004-ben Simon Cowell álmodta meg az X-factort.
Magyarországon az RTL klub a televíziós médiumok piacának
Öröm és bánat kísérte az X-Faktor dupla adásának
Király L. Norbert ezúttal Varga Viktor dalát adta
Hamarosan kezdetét veszi az x-faktor. Mint tudjuk, ismét
Bodnár Attila előadása idegességgel, zavartsággal és megbántással indult. Ugyanis a mentorok rákérdeztek arra, hogy van-e köze ahhoz a Bodnár Attila énekeshez, aki korábban az Elfújja a szél c. dallal futott be. Az x-faktor versenyre jelentkezett Attila az ismert énekes fia, azonban legszívesebben ezt letagadná.
Dóri jött, énekelt és nyert. Vagyis egyértelmű továbbjutó az x-faktor 2. válogatás adásában. A hosszú zenei bevezető után talán még senki nem hitte volna, hogy egy ilyen remek hangú lányt fogunk hallani. Az előadása tetszett a mentoroknak is, ezért gondolkodás nélkül tovább jutatták Dórit.
Egy korábbi bejegyzésünkben (videóval) említést tettünk arról, hogy már a csapból is a Hallelujah dal folyt. Azonban mindegyik szörnyű előadásban volt látható, hallható. De jött egy fiatalember, Takács Nikolas, aki megmutatta, hogyan kell elénekelni Leonard Cohen remek dalát.
Rengetegen jelentkeztek az x-faktor válogatására. Mi sem bizonyítja jobban, hogy megannyi féle emberrel találkozhattak a mentorok, zsűrik. Egyik érdekes, de inkább “bájos” jelenség volt Shodeinde Dorottya is, akik 8 hónapos terhesen énekelt egy jót. A 4 mentornak nagyon tetszett, ezért IGEN szavazatokkal tovább is jutatta a kismamát.
Muri Enikő Nyíregyházáról érkezett az X-faktor válogatására, és 20 évesen egy szenzációs előadást mutatott be az x-faktor mentorok, és természetesen a tv nézői előtt. A fiatal lányt remek hanggal áldotta meg az ég, az biztos. Krisztálytisztán, és tiszta érzelemmel énekelte el lassú dalát.
Az RTL Klub elkezdte eddigi legnagyobb költségvetésű tehetségkutató műsorát az X-faktort. Hallelujah. Igen, Leonard Cohen – Hallelujah c. dala nagyon népszerű volt, sokan választották. Keresztes Ildikó például már az ereit is fel akarta vágni, annyira szőrnyű előadásokat hallot Hallelujah címmel.
Februárban még úgy tűnt Székelyföldön is tartanak majd egy előválogatót az X-Faktor készítői, sőt, a műsor egyik részének forgatása is a tervek között szerepelt. Jelenleg még sok a kérdőjel ezzel kapcsolatban, így, bár valószínűleg lesz még a nyáron előválogatás, korántsem biztos, hogy Székelyudvarhely lesz az egyik helyszín.
Legutóbbi hozzászólások