Kováts Vera és Baricz Gergő szakítottak
A két fiatal az X-faktor alatt ismerkedett meg,
Nyolc éve, 2004-ben Simon Cowell álmodta meg az X-factort.
Magyarországon az RTL klub a televíziós médiumok piacának
Lehengerlő előadásmódjával pillanatok alatt bűvkörébe vonta az X-faktor
Több ezreket hallgattak meg a X-faktor mentorai a
Ha úgy érzed, van tehetséged a zenéhez, és
Amint azt korábban sejteni lehetett, és itt, az oldalon is szót ejtettünk róla, Sebestyén Balázs lesz Ördög Nóra párja az X-Faktor műsorban. Stohl András korábbi botránya miatt kerestek új férfi műsorvezetőt az RTL-nél, és nem is mentek messzire a választásnál, hiszen a csatorna nézői számára Balázs jól ismert figura.
Több variáció is elképzelhető az X-faktor vezetésével kapcsolatban. Legutóbb Sebestyén Balázs neve merült fel, de konkrét információt nem árult el a produkció vezetője. Az is elképzelhető, hogy Ördög Nóra egyedül áll majd a kamerák elé az új tehetségkutató adásai alkalmával.
Kamerák előtt nyilatkozott Stohl András arról, hogy nem vállalja az X-faktor műsorvezetői feladatait. A színész szombaton valószínűleg ittas állapotban autóbalesetet okozott, mely során egy ember súlyosan, egy könnyebben sérült meg. Stohlt, akit a rendőrség előállított, tudatta döntését az RTL Klubbal, ezt a csatorna közleményében elfogadta.
Feszült figyelem követi az X-Faktor magyarországi debütálását. Az RTL Klub hatalmas promóciót csapott az új show-nak, de talán ennél is nagyobb reklámfogás lehet a zsűritagok körüli titokzatosság. Miközben a válogatások első körei már zajlanak, azt továbbra sem lehet tudni, hogy ki lesz az a három ember, aki nem csupán értékelni, de tanítani, támogatni is fogja a jövő új sztárját, vagy sztárjait.
Olyasvalakinek képzelem el, aki egy kilométerről is kiszagolja, meghallja, meglátja, hogy kiben van meg az a bizonyos plusz. Legyen annak neve X-Faktor, vagy bármi más. Beleszületett a zeneiparba, nevet szerzett magának, miközben zsűriként a tévében borzolja a kedélyeket, tehetségkutatói körbejárják a világot. Azonban van még egy nagy dobása, ami felteheti a koronát, amúgy sem mindennapi karrierjére.
Elérkezett a várva várt pillanat, április 18-án több ezer lelkes sztárjelölt gyűlt össze az RTL Klub Nagytétényi úti székházánál. Mindenki megmutathatta, mire képes, a hangulatról Stohl András és Ördög Nóra, a Csillag születik sztárjai, és maguk a jelentkezők gondoskodtak. Ez még csak a válogatás első szakasza volt, úgyhogy az izgalmak még csak most kezdődnek.
Számtalan színházi szerep az elmúlt húsz évben a Katona József és a Nemzeti Színházban, filmek, Jászai Mari-díj, tíz esztendő az RTL Klub reggeli műsorában, esés a Csillag születik színpadán és az X-Faktor meghallgatáson, és krimihős-szerep a Tűzvonalban című sorozatban. Aki ezzel a színes pályával büszkélkedhet, nem más, mint Stohl András.
Akinek a neve egybeforrt a tehetségkutatókkal: Egy ország ismeri már Ördög Nórát, aki végigjárta a szamárlétrát az RTL Klubnál, mióta a csatornához került gyakornokként. A mórahalmi lány pályája kilenc évvel ezelőtt indult a televíziónál, és a kávéfőzéstől mára eljutott arra a pontra, hogy nem csupán műsorvezető, hanem az RTL egyik arca is lett.
Bár az utóbbi években egyre inkább csökkent a csatorna nézettsége, az RTL Klub nem adja fel a harcot. Még decemberben, a Csillag születik alatt jelentette be, hogy hamarosan új időszámítás kezdődik a tehetségkutatók hazai történetében, ugyanis megvásárolta az angol showműsor, az X Faktor jogait.
Igen, a hír igaz! Hosszas találgatások után végre biztossá vált, hogy a színész-műsorvezetőt, aki nemrég hagyta ott az RTL Klub Reggeli c. műsorát, ősztől a csatorna legújabb tehetségkutató műsorában láthatjuk viszont. Stohl András az Operabálon jelentette be, hogy elfogadta a felkérést, amit ezután a csatorna kommunikációs igazgatója, Rényi Ádám is megerősített.
Legutóbbi hozzászólások