X-faktor döntő hétvége: kiesett Krasznai Tünde
Elérkeztünk a végső finálé hétvégéjéhez az X-faktorban. A szokásos két napig tartó végső döntőben három versenyző mérkőzött meg egymással, a ByTheWay, Danics Dóra és Krasznai Tünde.
Elérkeztünk a végső finálé hétvégéjéhez az X-faktorban. A szokásos két napig tartó végső döntőben három versenyző mérkőzött meg egymással, a ByTheWay, Danics Dóra és Krasznai Tünde.
Jövőre lesz 10 éve, hogy elindult a Megasztár első szériája. Biztosan vannak sokan, akik emlékeznek még Gáspár Laci, Tóth Vera vagy Oláh Ibolya első próbálkozásaira.
Nyolc adást élt meg, és felejthetetlen pillanatokat hozott el a nézőknek a TV2 szórakoztató műsora, a Sztárban Sztár. A Friderikusz Sándor vezette, négy zsűritagos, tizenkét versenyzővel induló showműsor győztese Bereczki Zoltán lett.
A hétvégén egy autóbaleset során életét vesztette a Halálos iramban filmek sztárja, Paul Walker. A kocsit nem ő vezette, hanem egy jó barátja. Az autó először egy oszlopnak, aztán egy fának ütközött, végül pedig...
Már kétszer párbajozott, múlt héten pedig legyőzte Péterffy Lilit, ám Szabó Ádám a nyolcadik döntőben mégis búcsúzni kényszerült. Ellenfelét, Csordás Ákost juttatták tovább a mentorok.
Nemrég adtunk hírt arról, hogy az RTL Klubon 2014-ben már biztosan lesz Csillag születik tehetségkutató. A hírt az előző X-faktoros adásban jelentette be Lilu és Istenes Bence.
A hatodik élő showra már csak heten maradtak a versenyzők, a tét pedig a mezőny első felébe jutás volt.
A kereskedelmi csatornákon állandó jelleggel futnak a különböző tehetségkutató műsorok. Ám ezek a műsorok jellemzően énekeseket keresnek, a Csillag születik kuriózum, ugyanis ide bármilyen előadóművészi produkcióval lehet nevezni.
Elég izgalmas héten vannak túl az X-faktor versenyzői és a nézők is. Bozsek Márk pénteken bejelentette, hogy nem folytatja tovább a versenyt, így a múlt héten búcsúzó ByTheWay kapott egy újabb lehetőséget. Minden mentor...
Megdöbbentő dolgot cselekedett Bozsek Márk péntek délután. A fiatal énekes úgy döntött, hogy nem folytatja az X-faktor versenyét. Állítása szerint azért, mert nem tudta hozni a megfelelő színvonalt, amit elvártak tőle.