2012. október 20. 23:41.

Gáspár Győző teljesen kifakadt, mert úgy tűnik, kártyavárként omlik össze az élete. 22 millió forintos adócsalással vádolják, és nem tudja, mi tévő legyen. Már az öngyilkosság is eszébe jutott a showmannek.

Mint korábban megírtuk, Gáspár Győzike és felesége ellen 22,2 millió forintos adócsalás ügyében nyomoznak. A házaspárt akár 12 éves börtönbüntetésre is ítélhetik. A showmant ráadásul az utcán is megtámadták Salgótarjánban. Egy ötven-hatvan év körüli férfi rontott neki Győzikének, amikor a gyerekeit akarta felvenni. A férfi állítólag szembeköpte, és csúnya dolgokat vágott a fejéhez: csalónak és szemétládának titulálta Győzit, aki szerinte szégyent hozott a városra.

Győzike úgy nyilatkozott a Blikknek, hogy az egész család fél az adócsalási ügy miatt, és általános a rossz hangulat. Határozottan elutasítja a tényt, hogy milliókat csalt volna el, számára fontosabb a becsülete és a családja, mint, hogy lopjon. Állítása szerint a menedzsere a produkcióra költötte a pénzt. Győzi azt is elmondta, néha apja segíti ki pénzzel, és már hárommillió forintot sikerült visszatörleszteni az adósságából. Munkája azonban nincs.

Győzike

Gáspár Győzőt már a városlakók is zaklatják

A showman most először gondolt bele abba, hogy valóban börtönbe kerülhet. Úgy véli, nem tett semmi rosszat, amiért ott lenne a helye. Úgy véli, ha ő és neje börtönbe kerülnek, akkor szerinte sok más embernek is jogos lenne a büntetés. A showman nagyon el van keseredve, az interjú közben többször is elsírta magát, és már az öngyilkosság gondolata is felmerült benne.

“Senki ne mondja, hogy rossz ember vagyok, ha véletlenül meghalok vagy megdöglök – mert semmi nem kiszámítható, jön egy gondolat, aztán vége – egyszer megpróbáltam az öngyilkosságot, aki egyszer megteszi, másodszor, harmadszor is.” – nyilatkozta Győzi elkeseredetten, majd bocsánatot kért azoktól, akiket esetleg megbántott.

Győzike öngyilkossággal fenyegetőzik nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Hozzászólások (1) - Hozzászólás írása »
  1. Izabiza szerint:

    Szerintem be kell fizetni az adót, és nem mást hibáztatni az elsikkasztott milliók miatt. Ugyan kérem ne vicceljen az öngyilkossággal. A gyerekeit fel kell nevelnie. Éljen becsületesen, dolgozzon, és hagyjon fel a hisztivel. Ha jól tudom van tisztességes szakmája. Minek játssza meg magát?

Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
P.J.Z.: a rap együttes kiesett az x-faktorból

2012. Október 20. Szombat, X-faktor Döntő. A 2. élő adás összefoglalóját láthatod: Ördög Nóri éppen hogy beért időben az x-faktor ...