Gulyás Gabriella – Jella interjú

Lecsengett az X-faktor első castingja, melyen rengeteg vállalkozó szellemű énekelni vágyó tehetett tanúbizonyságot rátermettségéről. Köztük volt Gulyás Gabriella (művésznevén Jella) is, akivel ennek kapcsán beszélgettünk. Ha érdekel egy válogatáson már túljutott versenyző interjúja, akkor olvass tovább.

Miért ösztönzött rá, hogy elindulj ezen a tehetségkutató versenyen?

Jella: Mert az éneklés a legeslegfontosabb nekem egyelőre, ez az, ami leginkább érdekel. Szeretnék ezzel foglalkozni, és az X-Faktor nagyon jó lehetőséget, illetve kiindulási pontot biztosít. A külföldi verziókat is követtem interneten, így nem volt idegen számomra.

A selejtezőn való várakozás közben volt alkalmad felmérni mennyire éles a mezőny?

Jella: Amit viccesnek találtam a tömegben állva, hogy nem kevés ismerős arcot szúrtam ki. Az évek óta induló mindenféle énekes tehetségkutatókon megjelennek ugyanazok az emberek, ahogyan én is, persze. Róluk mind tudtam, hogy tehetségesek, és értetlenül is álltam a dolog előtt, hogy miért nem jutottak még tovább valahol. Bár egyszer egyikünk sikerrel járt, Fekete Dávid a Megasztárban… Voltak érdekes fazonok is, olyanok, akiket az ilyen selejtezők első részeiben mutatnak be közönségszórakoztatás céljából (nevet). A meghallgató szobák ajtói előtt állva viszont szűrődtek ki hangfoszlányok, és volt, hogy kicsit elkezdtem aggódni a konkurencia miatt, dehát ez benne van a pakliban egy ilyen versenyen.

Mely dalokkal készültél a megmérettetésre?

Jella: Egy volt American Idol győztesnek a dalával kezdtem, a Jennifer Hudson féle Spotlight-al, aztán folytattam egy magyarral, a Crystal – Mama című számával, és egy harmadikba is beleénekeltettek velem, ami Natasha Bedingfieldtől volt a Wild Horses.

Le tudtál szűrni valamit a zsűri reakciójából?

Jella: Egy 1 személyes “zsűri” volt minden szobában, aki nem ismert ember volt. Igazából ahhoz képest amennyire izgultam, jól sikerült a kis előadásom. Engem egy fiatal csajszi hallgatott meg, aki nagyon kedves volt, mosolygós, és barátkozós. Két dalt adtam elő neki, utána kérdezgetett dolgokat. Beszélgetett velem kicsit arról, miért jelentkeztem, mióta tanulok énekelni, meg hasonlók. Aztán önszórakoztatásra mondta, hogy beleénekelhetnék a Natasha Bedingfield-es számomba is, mert nem is ismeri melyik ez. Emiatt a legjobbakat reméltem.

Vannak saját számaid is?

Jella: Hip-Hop stílusban, közreműködések “csak”.

Minek kapcsán szeretted meg az éneklést és jutottál el addig, hogy jelentkezz a műsorba?

Jella: Nem tudom, meglehet-e szeretni az éneklést csak úgy, így idővel… Én amint tudtam beszélni, már énekeltem is. Vannak kazetták 2 éves koromból, amiken énekeltem, elég viccesek (nevet). Ez egyszerűen csak jött. Ha például hallok egy zenét, amit ki nem állhatok, de tudom a szövegét, akkor is énekelem, már-már reflexszerűen. És egyszerűen ez az a hivatás, ami vonz. A brit X-Factort nézve, mindig mondtam: Itthon miért nincs? Szóval, ahogy megláttam a tv-ben leadott legeslegelső spot-ot, nem volt kérdés, rá 1 percre már regisztráltam is.

Mit vársz a műsortól?

Jella: Leginkább azt, hogy amennyire sikerül, tudomása legyen rólam a köztudatnak, és hogy elég stabilan rávezessen a műsor egy olyan útra, melyen tényleg foglalkozhatok az énekléssel elsőszámú dologként.

Hasonló bejegyzések..

9 hozzászólás

  1. Mikolcsné Viki szerint:

    Nagyon szurkolok a Csaba a kedvencem,nagyon jóóó,szuper.igazi macsó..

  2. dollár baby szerint:

    nekem a megasztár jobb

  3. Ki? szerint:

    Na mi a helyzet Jella? Elmúlt május 7.-ke! Továbbjutottál??????

  4. Jella szerint:

    Igen, érthető, Zsane, most én is tűkön ülök május 7-ig 😀 Hmmmm, de júúúúrvás lenne ha sikerülne, ááááh 🙂 Csak sajnos nekem pont ahol a dalom kinyílna, nemengedték végigénekelni, sokkal többet tudok,mint amennyit mutatni hagytak 🙁 De az elbeszélgetés azzz 100000000%-os lett 😀 Nah soXerencsét neked is akkor 🙂
    Jaja, HAAAJT A VÉÉÉR Dééé 😀

  5. ddkobe szerint:

    Jella na már riport flesh :))Gratulálok még ilyet sokat!! hejjhóó :)))) Ne feledd : HAJT A VÉR!!! 😀

    D.

  6. zsane szerint:

    sziasztok.én is továbbjutottam de nálam 2 srác volt bent az első castingon!nekem is nagyon jó benyomásaim voltak.most hétvégén volt meg a második casting amit május 7-ig meg is tudok h sikerült e de most is mindenki eszméletlen kedves volt meg segítőkész szóval nekem is igazán jó tapasztalataim voltak.gratulálok hogy sikerült! 🙂

  7. bogi szerint:

    Szerintem nagyon jó!!!!

    Ügyi vagy Jella

  8. Tomi szerint:

    Tényleg csak Gabriella adott interjút? Kicsit kevéske

  9. Tomi szerint:

    Csak kizárólag Gabriella adott interjút? Nincs több?

Hozzászólás írása neki: Mikolcsné Viki Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: