2013. július 30. 8:15.

Szeptemberben bekötik Orbán Ráhel fejét. A frigyre a miniszterelnök is áldását adta – írja a Blikk.

Hamarosan oltár elé áll Orbán Viktor kormányfő legidősebb lánya. A 24 éves Ráhel a nála három évvel idősebb Tiborcz Istvánnal köti össze az életét. A fiatalok 6 éve ismerik egymást, egy felcsúti húsvéti összejövetelen találkoztak.

István 2012 nyarán kérte meg a miniszterelnök lányának a kezét, aki természetesen igent mondott. Ezután az édesapja áldását is kérte, Orbán Viktor pedig boldogan beleegyezett a frigybe. Azóta mindkét családnál lázas tempóban folynak az előkészületek a szeptember eleji menyegzőre – írja a Blikk.

A bulvárlap információi szerint sok vendéget hívnak a ceremóniára, de a sajtó számára nem lesz nyilvános az esemény. Az esküvő helyszínén nem kellett sokat tanakodni, ugyanis mindkét famíliában hagyomány a lagzit családi háznál tartani, Tiborcz szüleinek tanyája – ahol állatokat is tartanak – pedig tökéletes a sátras mulatság szervezésére. A talpalávalót természetesen egy helyi cigánybanda húzza majd.

Orbán Ráhel és Tiborcz István

Orbán Ráhel és Tiborcz István szeptemberben összeházasodik, a frigyre Orbán Viktor is az áldását adta

Ráhel három húga bújuk koszorúslányruhába, a tanú pedig a menyasszony legjobb barátnője lesz. A tervek szerint az ara a Cinege utcai szülői házban édesanyjával készül fel a nagy napra, azaz ott öltöztetik, ott sminkelik, s onnan indulnak a menyegzőre is.

Az örömapa, Orbán Viktor interjút adott a Blikknek és elárulta, lélekben próbál felkészülni arra, hogy bekötik a lánya fejét. “Az embernek, ha van lánya, bizony nem örül, amikor elviszik őt a háztól. Ilyenkor az apák szomorúak, ez a dolguk. De persze ennél sokkal fontosabb az ember gyerekének a boldogsága. És persze hogy elengedjük a gyerekeinket, és velük örülünk” – mondta a kormányfő, majd hozzáfűzte, nem szólt bele az esküvőszervezésbe, csupán a helyszínt és a menüt egyeztette a fiatalokkal. A miniszterelnök  azt is elárulta, reméli hamarosan gyarapodik a család, de egyelőre nem tud baba érkezéséről.

Férjhez megy Orbán Viktor legidősebb lánya nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Tina Turner

Férjhez megy a 73 éves Tina Turner

2013. július 18. 16:15.
Jennifer Aniston

Férjhez megy Jennifer Aniston

2012. február 28. 15:27.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Damu Roland

Damu Roland és szerelme börtönesküvője után pikáns fotók kerültek elő az újdonsült feleségről, Edináról. Az asszony hol fehérneműben, hol fürdőruhában, ...