Egy hajszálon múlott TNT Inti élete

A TNT együttes énekese, Inti vakbélgyulladással került kórházba. A műtét elvégzésekor derült ki, hogy perforálódott a vakbele, egy hajszálon múlt az énekes élete.

Inti még október 8-án, hétfőn lett rosszul, borzasztó fájdalmak gyötörték, hívta is az ügyeletet. A kiérkező orvos komolyabban meg sem vizsgálta az énekest, annyit mondott csak, hogy valószínűleg valamilyen vírusfertőzés miatt van rosszul.

Másnapra azonban a láza a magasba szökött, és semmi nem vitte le, még a jeges víz is csak ideiglenesen csökkentette a lázát.

Aznap éjjel Inti már annyira rosszul érezte magát, hogy megkérte kedvesét, vigye be azonnal a kórházba. Még éppen időben érkeztek, mert végzetes is lehetett volna a vakbélgyulladás, ha sokkal később érkeznek meg.

Ákos (balra) és Inti egy korábbi felvételen

Ákos (balra) és Inti egy korábbi felvételen

A rutinműtéten azonban komplikációk léptek fel, kiderült, hogy Inti vakbele perforálódott. Az operáció így három órára tolódott, amit éjjel végeztek el rajta. Mivel súlyos volt a helyzet, az énekesen egy nagy vágást ejtettek, pedig eredetileg nem így tervezték a műtétet. Inti elmesélte, hogy most két napig nem ehet semmit, de nem is igazán vágyik rá. Infúziót folyamatosan kap, és jégkockát szopogat, hogy ne érezze a szomjúságot.

A hétvégi békéscsabai koncerten az énekes nem fog tudni fellépni, de elképzelhető, hogy “online” követni tudja az eseményeket. Reméljük, hogy Inti minél hamarabb fel fog épülni, és ismét koncertezhet. Az énekest leghamarabb a jövő héten engedik ki.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: