Éden Hotel: Megdöbbentő fordulat – Kíra kiesett, de visszatérhet

Ebben a játékban minden megtörténhet, akár még az is, hogy ha valaki kiesik, simán visszajöhet. De ne aggódjatok, történtek ennél izgalmasabb dolgok is, legalábbis egy vérbeli fenékszépségverseny biztosan az.

Ezen adás a párválasztási ceremóniára fókuszált, de mivel a maradék ötven percet is ki kell valamivel tölteni, így szerencsére nem csak erről az egy eseményről szólt a műsor.

Éden Edina bevallása szerint nem túlságosan kedveli a szingli szobát, mondhatni tele a hócipője vele. Érthető, hiszen így nem élvezheti Máté társaságát, de ennek szerencsére vége. Éden Alexa Edinát ejtette volna ki, a fura ebben az, hogy Máté megérezte ezt, és azt nyilatkozta, hogy tart Alexától, mint később kiderült feleslegesen.

Éden Niki az új fiút Éden Leventét jó tanácsokkal látta el, olyanokkal, amiknek a lényege az, hogy lógjon már a fiúkkal, és szerezzen szövetségeseket, mert így nem lesz hosszú életű a játéka a hotelben, hát az tény, hogy nem előnytelen ha valaki kapcsolatot teremt embertársaival.

Párválasztó ceremónia

Párválasztó ceremónia: összeállt az 5 pár..

Az eheti utolsó adásban is megvolt a kötelező erotika faktor, ugyanis fenék szépségversenyt kellett rendezniük, ahol a fiúk voltak a bírák, hát mi ez, ha nem ingyenes peepshow. A versenyt Éden Anikó kezdte, akitől a fiúk majdhogynem elájultak, leginkább a hátsó domborulataitól, a tánc amit Anikó lenyomott, már kevésbé mondható izgatónak, amolyan ugri-bugri volt, de a megvadult kanoknak nyilván ez is meseszép látvány volt.

A második Kíra volt, korrekt tánccal, azonban az ezután következő lány – Noémi – már olyan táncot rittyentett, hogy a fiúk igazi őserdei ugrándozásba kezdtek volna, ha tehették volna. Az új lány Alexa egy elég gyenge táncot mutatott be, igaz nem ez volt a játék lényege, de hát a termékhez egy jó csomagolás is tartozik, ez esetben egy jó tánc, na ez most elmaradt. Persze nem lehet könnyű Dopeman: Megyünk lopni című számára erotikus táncot lejteni. A cuki pár egyik tagja, Edina zárta a showt, a természetes szépségű lány nem vonaglott, nem sikított, csak megmutatta, amije van.

A fiúk ezután összeültek és egyhangú pontozással Éden Anikót hirdették ki győztesnek, de megfogta őket Noémi vad tánca is, ezért különdíjat szavaztak meg a pozsonyi lánynak, aki ennek nagyon örült.

Éden Kíra

Éden Kíra: kiesett, de retúr jeggyel visszatérhet

Az esti párválasztó ceremónián a lányok választottak most, így a következő eredmények születtek: Kírának fix a párja Levente személyében, ez nem változott most sem, Edina Mátét választotta, ahogy eddig is, Anikó Éden Tamást, Noémi Pítet, Niki Krisztiánt, aki nem tudja mással elképzelni a játékot.

Alexa – aki most védett volt – döntötte el a játékot, és kedves szőke társát jelölte ki a kiesésre, aki nem más volt, mint Kíra. Ám Kírát meglepetés érte, Horváth Évi elmondta neki, hogy Peti a kiesésekor egy retúr jeggyel ajándékozta meg a fiatal lányt, aki ezt most kiesésének visszafordítására használhatta fel. A következő adásból megtudjuk, hogyan tér vissza, erre a jelen adásban nem derült fény.

Utolsó eseményként említendő Noémi nem elhanyagolható asztali tánca, amit a fiúk harcoltak ki a vörös leányzónak, ők már csak tudnak élni.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: