Éden Hotel 2 – Romantika és testi vágyak

Hogy egy adás sem telik el nyomtalan, nos, arról a játékosok mindig gondoskodnak, szerelem és szex egy adásban.

A játékosok olykor már belefáradnak egymás savazásába és megpróbálnak értelemesebb célokat kitűzni maguk elé. Amikor ez nem sikerül, akkor jön jól az aktuális játék, amely pont jól passzol az unatkozó cicalányok és cicafiúk igényeihez.

Versmondás

Versmondás: a fiúknak verset kellett írni a lányoknak

Legutóbb olyan oldalukat is megmutatták a hotel lakói, amelyről még nem ismertük őket, el kell ismerni egyik sem egy született költő, de azért vicces lett, ahogy a srácok a versírással próbálkoztak. Feladat lévén ebben mindenkinek részt kellett vennie, Pít, Levente és Krisztián versecskéje leginkább egy óvodai versíró versenyen hozta volna el az első díjat, ennek ellenére a Noéminek, Anikónak és Nikinek írt szösszenetek viccesek voltak. Főleg, hogy a sorok közt felbukkantak Niki mellméretére utaló, térfogatbeli találgatások. A jelentéktelen kategóriát az oly macsó Tomi és Omár jelentette, amolyan semmilyen versecskéjével, amit egyébként Petrának és Noéminek írtak.

Máté Edinához írt verse bár tele volt a szeretet és szerelem szó különböző variációival, sajnos párja Edina ezt a szavakba öntött lelki eposzt már nem érzékelte túlságosan őszintének, amolyan cinikus pár sorosnak fogta fel. Persze Máté jól megvigasztalta ezután a lányt, aki úgy látszik mindent bevesz – talán szó szerint -, mert este nagyot alakítottak az ágyban, de az már egy másik sztori.

Egyébként ennek a hihetetlen szellemei magasságokat súroló versenynek a győztese Pít lett, akinek innen gratulál mindenki, bárcsak lehetne indítani valamilyen intelligencia teszten is őt.

Szex és érzelmek

A lányok a fiúkat masszírozták

A lányok a fiúkat masszírozták

A feladatok sora persze még nem ért véget ezzel, feladatul kapták az egymás testének tapizásának elidegeníthetetlen jogát, vagyis jól meg kellett masszírozniuk egymást, vagy éppen kitekert pózokat kellett felvenniük, hogy leginkább egymást szórakoztassák, ebből a néző csak annyit érzékelt, hogy ugrabugrálnak, vagy éppen egy kicsit megmasszírozzák egymást, nos, ez nehezen volt nevezhető szexjátéknak. Valljuk be, ebben inkább az ágyban profik, ahol például Máté rendesen megmászta Edinát, mondjuk érthető, a cuki sírdogálás mindig meghozza eredményét.

Edina és Máté

Edina és Máté: nem bírták tovább a testi vonzódást..

Persze nem telhet el adás bunkóskodás nélkül, az aktuális adás e posztra jelölt magas rangú tisztségviselője Krisztián lett, aki éppen Noéminek szólt be egy olyat, hogy a lány minden este vetkőzik és a melleit a nagyközönség számára vizuálisan elérhetővé teszi, magyarán le k.rvázta őt. Nem éppen szép dolog, hogy valaki már megint kikezdte a vörös lányt, de úgy tűnik a lány jött rossz helyre, nem a többiek, ebben semmi szégyenkezni valója nincsen.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: