2012. április 27. 0:46.

Olyan történt, ami eddig még sosem, három lány is állt egy fiú mellett a párválasztón, akarjátok tudni ki volt a szerencsés?

Ez a csütörtök sem zajlott másként, mint máskor, az Éden Hotelben, ez a nap hozta el a párválasztás ceremóniáját. Amúgy viszonylag eseménytelenül zajlik ez a valóságshow, már-már döntögeti azt a nézetet, miszerint a legizgalmasabb dolog a magánélet. Mondjuk igaz, hogy e szavakat nem egy elismert tudós, hanem egy médiában igencsak járatos ember mondta, neki nyílván izgalmas, hisz ezen múlik a fizetése.

Remélhetőleg azért fog is történni valami a mexikói édenben, de ha nem történne semmi izgalmas a hétköznapok szürke tengerében, még mindig ott van a párválasztó, ahol valóban érdekes az, hogy ki kit választ, főleg ha a választó vagy választott egy új személy.

Éden Reni és Éden Petra kiesett

Éden Reni és Éden Petra kiesett (forrás: edenhotel.hu)

Úgy történt, hogy Horváth Évi felkonferálta az est nagy eseményét, a párválasztót. A szokásos ütemben haladt az egész esemény, ezúttal a lányok választhattak, akik közül Andi volt védett ezen a héten, és mint később majd kiderül, ezzel ki is ejtett két hotellakót. A párok összetétele a következő volt: a nagy visszatérő Kíra Márkot, Reni, Andi és Petra Pítet választotta, Edina elszakíthatatlan Mátétól – hogy miért, az rejtély -, Anikó a neki való Leventét, Noémi pedig Dávidot választotta párjául.

Mint látható egy valami nem stimmel, hiszen Pítnek rögtön három “barátnője” is akadt, aki ezt konstatálta is azzal a “nem tudom, hogy mi történik” szemforgatásával, de ezzel nincs is semmi baj.

Mivel Andi védett volt, Petrának és Reninek búcsút kellett intenie a játéktól, ami nyilván nem tetszett nekik, de örüljenek, hogy egyszer életükben ilyen jó helyre eljutottak, ha elvonatkoztatnak a játék rájuk vonatkozó kimenetelétől, akkor egészen pozitívan lehet hozzáállni még egy kieséshez is.

Éden Hotel 2 – Petra és Reni kiesett nyomán..

A következő hasonló bejegyzések is érdekelhetnek:

Éden Tomi

Éden Hotel 2 – Tomi távozott

2012. április 6. 19:58.
Hozzászólás Írása

Biztonsági kérdés:

Ezt láttad már?
Britney Spears

Nyolc éve, 2004-ben Simon Cowell álmodta meg az X-factort. A tehetségkutató mentor-gárdája számos neves énekest, és médiaszemélyiséget vonultatott fel a lefutott ...