Éden Hotel 2 – Enrico érkezése és Párcsere

A hétről hétre izgalmakat tartogató műsor eheti első epizódjából megismerhetjük Enricot. Emellett volt még móka és kacagás, hisz most színészkedni is kellett a hotel lakóinak.

Éden Enrico, azaz leánykori nevén Enrico érkezését megelőzte a bőröndje. A játékosoknak ugyanis az volt a feladatuk, hogy az új fiú érkezése előtt találják ki, ki is jöhet valójában. A bőröndöt kicsomagolhatták, megnézhették az abban szereplő tárgyakat, ruhákat, és leginkább arra jutottak, hogy az új tag fiú és metroszexuális lehet. Na nem az aki a földalatti járművekhez vonzódik oly buzgón, hanem aki már-már túlságosan is sokat foglalkozik a külsejével.

Nos, Enrico a megérkezésekor a hotelben már ott lakó játékosokkal jól tudott kapcsolatot teremteni, látszik, hogy társasági ember. A fiú szerint vele nagyon kedvesek és készségesek a régebb óta bennlakó játékostársai, ami némi gyanakvást indikált a fiúban. A szokásos vélemények persze most is záporoztak, persze szigorúan, csakis a másik háta mögött. A lányok szavaiból kivehető volt, hogy Enrico nekik nem “férfi”, még azt is firtatták, hogy milyen név az az Enrico?

Éden Enrico

Éden Enrico: az új fiú megérkezett

Egyedül Alexa szimpatizál vele, aki a többiek szerint, leginkább Éden Edina szerint egy butuska lány. Ezt a fajta következtetést akkor vonta le Edina, amikor kiderült, hogy Alexa és Levente észrevette Edina és Éden Noémi csíntevését. A gyermekded tett nem állhatott másból, hogy amit tudtak, azt összehomokoztak, így került például homok a pipere táskába is.

Visszatérve egy bizonyos latin – amerikai énekes nevét idéző fiúhoz – azaz Enricohoz -, nos feladatul kapta a stábtól, hogy kedveltesse meg magát minél jobban a lányokkal, persze ezt egy szupertitkos akció keretében, ha ezt a kis titkot ugyanis kikotyogja a fiú, akkor máris csomagolhat.

Alexa egyébként úgy véli, hogy marha nagy arccal fogadták a többiek a fiút, és, hogy kicsit visszavehetnének ebből a stílusból, de lehet csak az beszél belőle, hogy neki bejön az új srác, az majd kiderül, hogy csak a szeme vagy a lelke is kedveli-e az egyetemista srácot.

Éden Enrico

Éden Enrico bemutatkozik

Váratlan fordulat – Párcsere

Meglepetéssel zárult a nap, ugyanis párcserét kellett végrehajtaniuk az Éden Hotel lakóinak, mint később kiderült leginkább azért, hogy később újdonsült párjukkal véghezvigyék aznapi feladatukat, a színészkedést. A feladat pofonegyszerű volt, húzni kellett egy filmcímet, majd azt ráutaló mozdulatokkal minél jobban átadni a játékosokból álló nézőközönségnek, akik lehetőség szerint ezt ki is találják majd. Szóval egy-két kisebb hőzöngéstől eltekintve nyugisan telt ez a nap, és alapvetően most elég nyugodt a társaság.

Viszont Kíra megjelenése felboríthatja a szokásos heti programot és ezt a fajta nyugodtságot, hiszen ha ő is visszatér, már ugyanannyi fiú és lány lesz a hotelben, ami érdekessé teszi a párválasztó ceremónia kimenetelét.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: