Csillag Születik Válogatás – összegezzünk..

Több mint hatezren jelentkeztek a harmadik Csillag születikbe. Ez azt jelenti, hogy még nem fogyott ki Magyarország a tehetségekből, és rengetegen meg akarják mutatni ország-világnak, hogy mit tudnak. Sok jelentkezőben felmerültek a különböző kérdések, melyeket oldalunk hozzászólásai között olvashatunk. Most ezekre próbálunk válaszolni jelenlegi ismereteink szerint.

Összegezzük, amit eddig tudunk a Csillag Születik 3 válogatásáról

  • Csillag születik 3-ra 2010.12.12 – 2011.01.19 között lehetett jelentkezni
  • A Csillag születik 3 jelentkezési határideje január 19-én lejárt, ezért már nem lehet rá jelentkezni.
  • Az első válogatás produkciói közül most válogatja ki az RTL Klub, hogy kik azok, akiket a következő fordulóra is behívnak.
  • A szerkesztők január 31-ig értesítik azokat a szerencséseket, akik az első körben olyan tehetségesnek bizonyultak, hogy továbbjutottak a második körbe. (fórumozóink közül olvashatjátok, hogy van, akit már vissza is hívtak)
  • A második forduló február első napjaiban lesz. (egyik hozzászóló tagunkat elvileg február 1-én 9 órára hívták vissza)
  • A második forduló is még válogatásnak minősül, itt még nem a Csillag születik zsűrije előtt kell szerepelni
  • A második fordulóból kb. 150-200 kiscsillag jut a harmadik szintre.
  • A harmadik körben már a szakavatott zsűri dönti el, hogy kik szerepelhetnek az élő műsorokban

Ezzel kapcsolatosan nyugodtan osszátok meg egymás között a legfrissebb híreket a lenti hozzászólás funkcióval, hiszen a jelentkezőktől, tőletek tudjuk meg a legújabb eseményeket.

Hasonló bejegyzések..

316 hozzászólás

  1. firepoi szerint:

    kiesett versenyző, én vágom kiről beszélsz. na az nevetséges, hogy egy ilyen kapott esélyt. Vicc az egész. Én néztem más egyéb ehhez kapcsolódó műsorokat, így azt is tudom, hogy tehetség nem kell hozzá. :)))))))))) “Most hívtam a mesteremet” te jó ég, mekkora vicc az a fickó. :))))))))))))))))

  2. kiesett versenyző szerint:

    tutira veszem,hogy EZ VAN!!!!!!!!!!!!!!! továbjutott versenyző és gondolja “savanyú a szöllő” azt is sejtem,hogy ki Ő,és ha tényleg az akire gondolok ,neki aztán igazán nem kell gyakorolnia a gagyi (nézőt hülyének néző) műfaját,lehet,hogy ezt is kitörli a szerkesztés? mert már egy hasonló írásommal ezt tették,érdekes zsidózni,cigányozni lehet,azt nem törlik,csak ha egy továbbjutott versenyzőről ír valaki,és uram bocsáss meg ismerem ezt a műfajt jól Uri Geller “Kiválasztottak” műsorát láttam,ahol minden induló “mentalista” volt előtte meg érdekes módon bűvészek voltak,a mezőny felét jól ismerem személyesen,hajrá EZ VAN!!!! Te gondolat olvasó,vagy így könnyen kitalálod ki is vagyok

  3. kiesett versenyző szerint:

    köszi a választ ,nem baj kiváncsi vagyok a produkciódra remélem leadják ,gondolom nem mindenkit mert nem fér bele a műsoridőbe,neked végignézték a műsorod?

  4. firepoi szerint:

    na, azt senki nem kapott, és szerintem egyik példányból sem. nem csak az rtl székházas verzióról beszélek.

  5. kiesett versenyző szerint:

    ez a kérdés,kaptál Te a szerződésről példányt az RTL székházban? Tudod mit írtál alá?

  6. firepoi szerint:

    Ebben nem vagyok biztos, de véleményem szerint ha az RTL székházban nem írtál alá semmit, akkor nem adhatják le.

  7. kiesett versenyző szerint:

    Rockercsaj és firepoi,vagy aki tudja, írja meg legyenszives,hogy mi volt az első szerződés (amit még a legelső casting előtt írtunk ála)és a második szerződés között a különbség ,amit az RTL székházban kellett aláírni? A kérdésem az lenne,hogy abban az esetben is joga van leadni a TV-ben, az RTL székházban közönség előtt felvett produkciót ,ha valaki nem írta alá a második szerződést.Tudtommal az első szerződés csak az Arany János utcában felvett produkció leadására jogosítja a szerkesztőséget,köszi a választ

  8. firepoi szerint:

    A tehetségemmel tisztában vagyok, a gyakorlás sem mondható elenyészőnek. Ha meg nem voltál a válogatáson akkor fogalmad sincs miről beszélünk. Ennyi :)))))

  9. EZ VAN!!!!!!!!!!!!!!!!!! szerint:

    Gyerekek!!! többet kellett volna gyakorolni,hogy tovább jussatok,vagy nem vagytok elég tehetségesek! Én nem vagyok résztvevő,csak olvasom a hozzászólásokat. Azért sajnállak titeket :(( ne adjátok fel!

  10. Rockercsaj szerint:

    Én sem a Hungária – Csókkirályát akartam előadni a Tv-s castingon, de meg kértek még telefonba, hogy ezt szeretnék hallani, pedig tudok attól sokkal jobbat …

  11. firepoi szerint:

    Én megkértem őket, hogy mivel tűzzsonglőrködésről van szó a fényeket vegyék le. Hát nem vették le….szerintetek egy tűzzsonglőrködésnek mi az értelme reflektor fényben? ennyi 🙂

  12. eper1 szerint:

    miskolci vagyok, és a most múlik pontosan-nal indultam, amit amire a szerkesztőség külön megkért, pedig nem azt akartam…

  13. Móré Norbi szerint:

    SZERETNÉK JELENTKEZNI A CSILLAG SZÜLETIK RE

  14. firepoi szerint:

    Igen arra a tánc csoportra én is emlékszem, még beszélgettem is a csajjal, hogy milyen volt bent a villában. 🙂

  15. HORVATH KÁROLY szerint:

    1.és 2.volt a tuti tovább jutok napja akit 3.4.ikén hivtak azokbol java reszt már csak a casting idő kitőltése miat volt szukség .persze volt ott is továbjutó de minimális lét szamban koztuk még a minimálisban is protekciosok pld valaki bent volt a valo vilagban mint valakinek a baratnője erdekes 4.ikén ott volt tánc csoportal es tovább jutottak milyen ÉRDEKES DDDD BOHOCOT csináltak több szaz tehetséges emberből köztuk belollem is ha lenne vonalam biztos nyilvanossagra hoznám valamien uton modon DE 1 EDUL KEVÉS VAGYOK …..

  16. HORVATH KÁROLY szerint:

    szia eper te mivel indultál ??? budapesten élsz ? mit lehet tudni rollad ???

  17. eper1 szerint:

    3-án voltam,én is kiestem, és nagy csalódás volt számomra is a műsor. Horváth Károlynak is teljesen igaza van. Nagyon durván meg van rendezve az egész, egy rakat erre vonatkozó jelet láttam-tapasztaltam. És baromi nagy tehetségek NEM jutottak tovább. Többet ilyenben nem indulok, sőt, ismerőseimnek se nagyon ajánlom.

  18. HORVATH KÁROLY szerint:

    2 dolog ami ossze füzi őket a homokos melegség-es napsutotte ferfiak ddddddddddd es az isten kiválsztott népe na ha ez meg van akkor nyert ugyed van de ugy a tuti ha mind a 2 ő meg van benned aki érti az okos aki nem érti az gondolkodjon el rajta..

  19. Rockercsaj szerint:

    Hát szerintem megtaláltalak … Ha így van akkor jelizz vissza és írj! 😀

  20. firepoi szerint:

    Rockercsaj, ne y-al írd a nevet hanem sima i-vel. 2 facebook-om van, az egyiken szemüveg van a fejem búbján, a másikon nincs. Ezt jelöld be léci, mert ezt használom. 🙂 ja és a képen van kicsi kecske szakállam, ami a válogatáson már nem volt meg. 🙂 Teljesen feketébe voltam öltözve, és fekete kis oldaltáskával rohangáltam fel-alá, amin volt egy wudu baba. 🙂

  21. firepoi szerint:

    Hajdúsámson hozzám elég messze van 🙂 Dunaújváros környéki települést nézz. 🙂

  22. Rockercsaj szerint:

    Hali 😀 Nem emlékszem rád pontosan, de rémlik valami rengeteg emberrel beszélgettem az nap xD Találtam több ilyen nevezetűt is, annyit könnyítésül írj már le, hogy merre laksz…vagy esetleg hány éves vagy, nem véletlenül Hajdúsámson a lakhelyed ? Mert fészbúkon találtalak, de nem tudom ,hogy Te vagy-e !

  23. firepoi szerint:

    na most már én is írok, mert Rockercsajszival szeretném felvenni a kapcsolatot. Minden közösségi portálom megtalálsz. Aztán mesélek. Én kérdeztem rá a folyosón, hogy itt ezen a fórumon tuti te vagy a Rocker csajszi, ha így emlékszel. Nevem egyszerű. Sok mindent el árul róla az hogy a Hófehér jaguár c. dal énekesét ugyan így hívják. 🙂

  24. kiváncsi szerint:

    szia Rockercsaj igen fent vagyok iwiw-en és facebook-on is de inkább iwiw-re írj ,a nevem alapján nagyon könnyen rámtalálsz mert egy-két név van belőle,ott majd bővebben megírom neked a dolgokat,minket ugyan nem dudáltak ki ,nem akartam elhinné,amit mondtak a műsorunkról abban a pillanatban ,azt hittem ez csak egy rossz álom, és majd mindjárt felkelek,nekünk is csak Hernádi mondott igent,azt megértem,hogy fizezett statiszták voltak a nézők,mert nyilván nem akarják lelöni a poént,hogy kik jutottak tovább,tehát titokban kell tartani,mert ugye ezeket a válogatókat a tv közvetíti felvételről,azt is megértem,hogy már előre tudták a továbbjutók névsorát,különben nem lehetséges,hogy az “úgymond” legjobb 24 jusson tovább,hát igen az “úgymond”-ban minden benne van

  25. összegezzünk szerint:

    pénteken este 6-tól már nem volt kiadó hely és még volt hátra jó néhány produkció,tessék már nekem megmondani,honnan tudta a zsűri,hogy már nem lesz érdemleges,továbbjutásra alkalmas műsorszám? meg volt írva a forgatókönyv (a továbbjutók létszáma,neve,sorszáma ott volt az ítészek asztala előtt)a zsűrit az RTL klub vezetősége fizeti gondolom nem rosszul,tehát van egy, a vezetőség által diktált koncepció amit be kell tartaniuk, hát ezt megtették és be is “tartottak” nekem,persze lehetek elfogult magammal szemben és érdemben nem tudok hozzászolni a többi szereplő megitélésében mert csak egy artista versenyző műsorát láthattam a várakozó helyiségben, olyat még nem láttam soha életemben….és simán kiesett!….,volt még egy énekes lány akit hallottam még a második körben énekelni,kiváncsi leszek,hogy Ő ott lesz-e ,felvetődik bennem a kérdés,mi alapján döntött a szerkesztőség,itélje meg mindenki maga,azon meg el lehet gondolkozni,hogy mennyire pénzcentrikus világban élünk ahol a tisztességnek nem igen van helye ebben a világban,lásd a zsűrit, eladta magát a szerkesztőségnek,az biztos,hogy Én már több versenyen nem indulok,sok sikert a továbbjutott versenyzőnek és a kiesetteknek meg sok sikert a további versenyekhez

  26. Rockercsaj szerint:

    Igen Kíváncsi emlékszem rád 🙂 A kolléga nőddel már fel is vettük a kapcsolatot…ha fönt vagy valamelyik közösségi oldalon majd megkereslek ,megkérdezem majd a neved! Eszméletlenül jó voltál, én nagyon élveztem az előadásod, pedig csak részleteket mutattál kint…rengeteg jó előadás kiesett, és ez ne szomorítson el…én mikor kijöttem nagyon sírtam, mert nyilván rosszul esett, meg már ki is voltam merülve ,de mára kihevertem a dolgot,nem érdemes ezen rágódni… 🙂

  27. kiváncsi szerint:

    Rockercsaj sajnálom,hogy Te is az én sorsomra jutottál, Én voltam az aki kért,hogy írd meg itt, mi lesz veled,emlékszel,hogy amikor probáltunk akkor ti tapsoltatok pedig a legnehezebb trükköt nem is mutattuk meg nektek ,ennek ellenére nekem is csak Hernádi mondott igent,fel a fejjel ne add fel neked még van lehetőséged bőven

  28. Rockercsaj szerint:

    Sziasztok 🙂 Hát igen én is kiestem! Este 8 körül kerültem sorra,reggel 9-től ott ültem éhen szomjan,(amúgy meg hajnali 2-kor keltem,hogy útnak induljak..) estére kb még 4-5 en maradtunk ,gondoltam, h már nincs kiadó hely számomra…már nagyon unták a dolgot! A refrén után kisípoltak…Szonja azt mondta “tök jól gitározol de nekem nyávogós a hangod” vagy hasonlót, Hernáditól kaptam egy igent, azt mondta értékeli szereti az olyan embereket akik valamilyen stílussal rendelkeznek…kérdezték, h van-e hozzászólásom, erre én csak megköszöntem, intettem egyet a közönségnek és kijöttem :)Nem vagyok Én a médiába való, nem tudok színészkedni :)És nem is bánom ,hogy nem jutottam tovább…voltunk kb 60 – an vagy többen, abból 3 tovább jutó volt kb… amúgy meg az előttem szólókkal teljesen egyetértek a Horváth Károllyal… dettó úgy van ahogy írtad… de nem ismételném meg…
    De viszont örülök ,hogy jobbtól jobb fej embereket ismerhettem meg, rengeteg versenyzővel összehaverkodtam 😀 Csak senkitől nem kértem elérhetőséget, szóval ha valaki olvassa ezt aki rám ismer az majd írjon 😀 Sziasztooook Kis hulló csillagok ;)puszi nektek 😀 És ne szomorkodjatok ,szuperek vagytok!!! 🙂

  29. ez van szerint:

    Ha nem áll senki mögötted, kár is belevágni. Úgysem érvényesülhetsz. 🙁

  30. pfffff szerint:

    Károly egyetértek veled, nekem nem kell mondanod. Ott voltam, láttam, tapasztaltam. Ennyi.

  31. HORVATH KÁROLY szerint:

    kedves pffffff a probléma az hogy olyan zenekar jutott be ( 3 hegedu) akik profik mert kiadott lemezuk van a sony nál es bruto 600 ezer ft os fitesuk magyarorszag egyik klegjobb zenekaranal jatszanak .állami hangverseny zenekarban egesz pontossan szoval nem szorulnak rá . ellenben itt sok mindenkivel akiknek nincs allasuk es fiatalok -tehetségessek .

  32. D szerint:

    Az hogy nincsenek zenészek valami téren érthető.
    Hisz a műsor nem zenei tehetségkutatóként indult!! De a többiben nagyon is egyet értek. A közönség mindig a szerkesztők, ott dolgozók rokonaiból áll. Lehet ugyan azok mint ezelőtt. haha 😀 Meg, hogy egy bunda lesz az egész az is biztos. Hisz akiket tovább akarnak juttatni hívogatják 1 nap 3x mennek e. Gondolom nem jó kedvükből.

    Mind1 kitartás mindenkinek!

  33. pfffff szerint:

    Horváth Károly. Nem csak te csalódtál, én is, és szerintem még sokan mások. Egy biztos, hogy én az idén nem nézem, ezt a műsort.

  34. HORVATH KÁROLY szerint:

    HAT GYEREKEK AMI ITT MEGY EZ ELKÉPEZTŐ HA EZ NEM PROTEKCIO AKKOR SEMMI SEM AZ A KOZONSÉG FIZETETT MINDEN MEG VAN KREÁLVA SEMMI SEM TERMÉSZETES A ZSURI OLYAN HIDEG LÉGKÖRT VONZ MAGA ELÉ HOGY AZ VALAMI ELKÉPESZTŐ A TUDASUK MEG NEM IS ÉRTEM HOGY TUD A CSATORNA OSSZE SZEDNI ENNYI HOZZÁ NEM ÉRTŐ ZSURI TAGOT ELLENBEN A KONKURENS CSATORNA TEHETSEG KUTATOLYÁVAL AHOL ULNEK KOMOLY SZAKTEKINTÉLYU ZENÉSZEK -ELLENBEN ITT KI A ZENÉSZ ???????????????????? MAGYARUL KAMU AZ EGÉSZ UGY VÁGJÁK A FORGATO KONYVET AHOGY AKARJÁK MINKET CSAK BÁB KÉNT KEZELNEK -KORTOL -NEMTŐL -SZÁRMAZÁSTOL -FUGGETLEN ,.CSALODTAM ABSZORULT MÉRTÉKBEN ..

  35. pfffff szerint:

    Rockercsaj is kiesett. 🙁

  36. pfffff szerint:

    kiváncsi, én is ma voltam, és kiestem. :(((( de 1-2 továbbjutó nagyon meglepett. :(((( ennyi.

  37. kiváncsi szerint:

    Rockercsaj veled mi volt ma? én előtted voltam tudod megbeszéltük,hogy majd megírod

  38. kiváncsi szerint:

    ma voltam ,kiestem

  39. miért szerint:

    Kiváncsi!Igen így szerepelt először,aztán kitöröltette,valami miatt.Te mikor is mentél,mész???Ma?Sok sikert!!!!
    Akik már nem írogatnak,azok szerencséjükre valószínű továbbjutók!!!!

  40. hmmm szerint:

    mindenkinek sok sikert, aki tovább jutott. 🙂 Hajrá, hajrá :))))

  41. kiváncsi szerint:

    mert fogyunk fogyunk

  42. aszta szerint:

    eddig olyan sokan irkáltak, most mi ez a csend?

  43. jajjmán szerint:

    élég furcsa

  44. kiváncsi szerint:

    beírtam a neved amit ide írtál vezetéknévvel együtt N…..i Ági “nemúgyvanaz”?

  45. miért szerint:

    Kiváncsi!Én vagyok,igen ,de az iwiwen ,hogy kerestél?

  46. nemfurcsa szerint:

    nem furcsa,hogy senki nem ír pedig eltel kép nap a castingból és senkitől semmi hír?

  47. Norcsi szerint:

    Crow 1212

    Ja valaki cenzurazhatja, mert irtam eleg erdekes tenyeket es furcs modon azota is jovahagyasra var…..

  48. kiváncsi szerint:

    köszi, és bocs azt hittem Te (“miért”) úgyan az a lány vagy aki Ági néven jelentkezett be,de nagyon egybeesik minden,neki is 11 éves fia van és szaxszofonon játszott és színtén túljutott 3 fordulót

  49. kiváncsi szerint:

    nyílvan,ha továbbjutok és titoktartást kérnek akkor azt tiszteletben fogom tartani és már nem írok ide,de nem úgy érzem,hogy tudnám magam kvalifikálni ,tőlem nem kértek cípőméretet mint a bűvész kollegántól

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: