Az X-faktor 2013 nyertese Danics Dóra
A három finalista közül legelőször Krasznai Tündének kellett búcsút vennie a műsortól, a legutolsó összecsapás a ByTheWay és Danics Dóra között zajlott le.
A három finalista közül legelőször Krasznai Tündének kellett búcsút vennie a műsortól, a legutolsó összecsapás a ByTheWay és Danics Dóra között zajlott le.
Elérkeztünk a végső finálé hétvégéjéhez az X-faktorban. A szokásos két napig tartó végső döntőben három versenyző mérkőzött meg egymással, a ByTheWay, Danics Dóra és Krasznai Tünde.
A 9. élő show a kedvencek jegyében telt, az énekesek mentoraik kedvenceit és saját kedvenc dalukat adták elő, de duettel is színpadra álltak. Ez volt az utolsó adás a finis előtt, Csordás Ákos kapta...
Már kétszer párbajozott, múlt héten pedig legyőzte Péterffy Lilit, ám Szabó Ádám a nyolcadik döntőben mégis búcsúzni kényszerült. Ellenfelét, Csordás Ákost juttatták tovább a mentorok.
Az X-faktor hetedik élő adása a mentorok éjszakája fantázianevet kapta. A versenyzők olyan dalokkal készültek, amelyek az X-faktor mentorok dalai voltak az egész világon. Péterffy Lili búcsúzott.
A hatodik élő showra már csak heten maradtak a versenyzők, a tét pedig a mezőny első felébe jutás volt.
Elég izgalmas héten vannak túl az X-faktor versenyzői és a nézők is. Bozsek Márk pénteken bejelentette, hogy nem folytatja tovább a versenyt, így a múlt héten búcsúzó ByTheWay kapott egy újabb lehetőséget. Minden mentor...
Az X-faktor negyedik élő showjában a november 1-jére való tekintettel visszafogottabb dalokat választottak a versenyzők. Csordás Ákos és a ByTheWay párbajozott, a fiúcsapatnak kellett búcsúznia.
A 2013-as X-faktor harmadik élő showjából Alföldi Róbert mentoráltja, Eckert Anikó búcsúzott. Párbajtársa szintén Alföldi tanítványa, Batánovics Lili volt.
A második döntőben tizenegy énekes próbálta megmutatni a legjobb arcát, és továbbjutni a következő fordulóba. Az első körben egy csapat búcsúzott, most pedig Tóth Gabinak volt oka keseregni, ugyanis a legifjabb titánnak kellett elhagyni...