Alekosz
Alekosz
Alekosz megveszi leendő gyermeke anyját
Alekosz nem sajnálja a pénzt barátnőjétől, Bettytől. Amit a lány kitalál, azt azonnal meg is kapja. A görög nőcsábász korábban minden fillér elköltését alaposan megfontolta, ám most szinte két kézzel szórja a pénzt.
Ki nyeri meg a Való Világ 4-et? A VV4 nyertese
2011. Május 1-én, a munka ünnepén VV Anikó és VV Éva összecsapott az utolsó Való Világ 4 párbajában. Anikó kiesett és Éva mehetett vissza a villába, most már negyedszer. 3 finalista, 3 döntős maradt a luxusbörtönben, akik 1 hét múlva a fináléban végső összecsapást mérnek egymásra. A való világ 4 döntője 2011. május 8-án lesz. Szerinted ki nyeri meg a Való Világ 4-et? Szavazz!
Zsófi megkapta a zöld kendőt – videó
Alekosz hosszas tépelődés után Zsófit választotta párbajellenfelének. Az Okostojásnak mindenkihez volt egy-két gondolata. Meg is lepte társait, hiszen úgy tett, mintha Jerzynek szánná a zöld kendőt. Szegény fiú már nyújtotta is karját, hogy rátegye Alekosz a párbajt jelző ruhadarabot, de végül Zsófi kapta meg.
Alekosz, a poratka
A két párbajozónak, Ildinek és Évinek kortes beszéddel indult a napja. Mindkét lánynak el kellett mondania, hogy miért szavazzanak rá a nézők. Ildi azt próbálta hangsúlyozni, hogy egy vidám, humoros ember, akit egyre jobban befogadnak a többiek. Bár a beszéde után Anikó és Alekosz is ellátta egy-egy olyan tanáccsal, ami segítene szimpatikusabbá tenni őt mások szemében.
Így lökte félre Alekosz Anikót: videó
Ha minden hétvége ilyen izgalmas jeleneteket ígér, mint a mostani, akkor nem fognak a nézők unatkozni az elkövetkező hónapokban. Alekosz kiverte a biztosítékot a lányoknál. Ez a hétvége róla szólt! Egy pikáns fotózással kezdődött a dolog, amikor Alekosznak és Giginek szexi képeket kellett készíteniük.
Alekosz, a Villamester
A nézők legutóbb arról dönthettek, hogy ki legyen a Villamester. Az első hangzásra nem túl imponáló cím most még nem bír túl nagy jelentőséggel, de ahogy egyre többen laknak majd a Villában, egyre nő a feszültség, és egyre nagyobb veszekedések és kiborulások lesznek, akkor megnő a jelentősége ennek a szerepnek is.
Celebek ki, valódi Villalakók be!
Szerda este beköltöznek a beszavazó show nyertesei. És ez azt jelenti, hogy a celebeknek el kell búcsúzniuk a Villától. Alekosz, Éva, Olivér és egy testvérpár veheti először birtokba a luxusbörtönt és várhatja napról napra az új jövevényeket. Alekosz az Okostojások kategóriából nyerte el a közönség tetszését.


Legutóbbi hozzászólások